Brüsszeli élménybeszámoló csikys diákoktól

Eseménydús három nap az Európai Unió fővárosában

2014. április 15. 19:27 (kedd) /

Az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléketverseny győztesei számára elérkezett a várva várt pillanat, a brüsszeli kirándulás. 

Április 1-jén hajnali háromkor indultunk útnak autóbusszal Budapest felé a dévai Téglás Gábor iskola nyertes diákjaival együtt. A kirándulást Winkler Gyula európai parlamenti képviselő úrnak köszönhetjük.

Budapestre érkezvén jött az első izgalom, hiszen a résztvevők nagy része először ült repülőgépen, a közel kétórás repülőút mindenki számára nagy élmény volt. Érkezéskor elfoglaltuk szobáinkat a Hotel Maison du Dragon (a sárkány háza) nevű négycsillagos kínai hotelben, és máris indultunk városnézésre.

Elsőként Brüsszel jelképét,. a Maneken pist (a pisilő fiúcska szobrát) tekintettük meg, a 60 cm-es szobor a belvárosban a Grand Place (Főtér) közelében található. Ezt követően a Csokoládé Múzeumba látogattunk, ahol bemutatták nekünk a csokoládégyártás történetét, és vásárolhattunk is az ott készült kiváló minőségű termékekből. Belgiumban a csokoládé nemzeti terméknek számít, nagy kultusza van, állítólag egy belga évente átlag 9 kiló csokoládét fogyaszt el.

A városnézést a Főtéren folytattuk, amely 1998-tól az UNESCO világöröksége közé tartozik. Megcsodáltuk a XV. század első felében épült gótikus stílusú városházát és a szintén gyönyörű céhpalotákat. A napot egy közeli vendéglőben zártuk, ahol nagyon finom, különleges ételeket fogyaszthattunk, rákot, lazacot stb.

Másnap meglátogattuk az Európai Parlamentet, ahol lehetőségünk nyílt beszélgetni Winkler Gyula parlamenti képviselővel. A Parlament épülete kész labirintus, hatalmas termekkel, külön öröm volt számunkra, hogy beülhettünk az egyik tárgyalóterembe. Ezt követően felkerestük a Szent Mihály- és Szent Gudula-székesegyházat, amely kísértetiesen hasonlít a Párizsi Notre Dame-ra. A nap második felében kimetróztunk Anderlecht városnegyedbe, ahol meglátogattuk az Atomiumot, Brüsszel másik jelképét. Az Atomium kilenc gömbből álló építmény, acélból készült és a vas tércentrált köbös kristályrácsát jeleníti meg 165 milliárdszoros nagyításban, a szerkezet teljes magassága 102 méter, tömege 2400 tonna. A kilenc, egyenként 18 méter átmérőjű gömböt tizenhat cső köti össze. Felejthetetlen élmény volt, mint egy űrutazás. Az esti vacsora a Belvárosban volt, miután még mindig futotta az energiatartalékunkból, így Lehoczky Attila és Muntean Tibor tanár urak kíséretében a két csapat elindult egy esti városnézésre, amelyet a lányok nagy örömére vásárlással is egybekötöttünk

Utolsó nap, csütörtökön, reggeli után szabadon sétálhattunk a városban délig, amikor Waterlooba indultunk, a híres napóleoni csata színhelyére. A település hírnevét a napóleoni háborúk egyik döntő ütközetének köszönheti, itt csapott össze az elbai száműzetéséből hazatért Napóleon császár a brit Wellington herceg és a porosz Gebhard Leberecht von Blücher vezetése alatt álló szövetséges csapatokkal. A csata után egy emlékművet emeltek a csatatéren, egy domb tetején egy Franciaország felé néző oroszlán áll. A kilátót 226 lépcsőn keresztül lehet megközelíteni, embert próbáló feladat felmászni, de a kilátás kárpótolja a fáradságot. Innen már a repülőtérre mentünk, ahol mindenki sikeresen átesett a biztonsági ellenőrzéseken, bár mindannyian szerettük volna meghosszabbítani ezt a csodálatos mini vakációt.

A csapat minden tagja nevében köszönetünket fejezzük ki Winkler Gyula képviselő úrnak a szervezésért és lehetőségért, valamint kísérő tanárainknak a fáradtságért, hogy elvittek, vigyáztak ránk az út során!

Tóthpál Béla (Csiky Gergely Főgimnázium, X. A osztály)

Hozzászólások