Örökségünk őrei – Fehér Kereszt Szálló

Írta:
2014. február 10. 19:56 (hétfő) /

A Csiky Gergely Főgimnázium hat csapata (két gimnazista és négy licista) hat műemléket fogadott örökbe a szórvány cselekvési terv részét képező Örökségünk őrei program keretén belül. 

A csapatok gőzerővel dolgoznak a műemlékek népszerűsítésén, adatokat gyűjtenek, dolgozatokat írnak, közösségi oldalakon reklámozzák az általuk választott épületet.

A program kezdeményezője és főtámogatója Winkler Gyula EP-képviselő brüsszeli látogatást ajánlott fel fődíjként a győztes diákoknak. Hogy ki lesz az a 15 diák, aki Brüsszelbe utazik, az február 28-án derül ki.

Az egyik licista csapat a Fehér Kereszt Szállót fogadta örökbe, az alábbiakban az ő leírásukat tesszük közzé.

Az Örökségünk őreiprogram keretén belül csapatunk az aradi Fehér Kereszt Szállót (ma Hotel Ardealul) fogadta örökbe. A program lényege, hogy az örökbefogadott műemléképületet a csapattagok minél jobban megismerjék és népszerűsítsék.

Amíg a versenyhez szükséges szakdolgozathoz gyűjtöttük az anyagot, illetve a kidolgozás során is rájöttünk, hogy eddig a legtöbbször csukott szemmel haladtunk el a híres műemlékek mellett az iskolába menet vagy éppen sétálás közben. Ismert aradi helytörténészek írásait forgatva döbbentünk rá, mennyi érdekességet, esetenként humoros történeteket rejt egy-egy épület.

Nem kívánjuk a dolgozatunkat a napilap hasábjain közzé tenni, hiszen már foglalkoztak a Fehér Kereszt Szállóval hozzáértő történészek, illetve munkánk alapját éppen az ő írásaikra alapoztuk. Reméljük sikeresen összegyűjtöttük az ide vonatkozó írásokat, ezt azonban majd a zsűri dönti el. A célunk az, hogy érzéseinket, tapasztalatainkat osszuk meg az olvasókkal, illetve szeretnénk felhívni a figyelmet az általunk örökbe fogadott épületre.

A Fehér Kereszt Szálló igen értékes, mivel Aradon kevés a klasszicista stílusú épület. Számunkra megkapó volt, amikor a klasszicizmus jegyeit (a bejárat fölötti erkély és a homlokzaton felfutó korinthoszi oszlopfős 6 pilaszter) keresve felpillantottunk az épületre, és teljes szépségében megcsodáltuk, úgy tűnt mintha először látnánk, pedig naponta megyünk el mellette iskolába menet, néztük, de nem láttuk!

Egy rövid időszakot leszámítva, amikor a városi tervezőintézetnek adott otthont – mindvégig megőrizte vendégfogadó jellegét, és így történetének tanulmányozása igen sok neves személyiséggel való találkozásra és jelentős történelmi események megismerésére kínált lehetőséget.

Az olvasók bizonyára tudják, de számunkra újdonság volt, hogy a Fehér Kereszt Szálló (ma Ardealul Szálloda), a város első szállodája volt. 1840–41-ben emelték Franz Mahler bécsi építész tervei szerint klasszicista stílusban. Igyekvő tulajdonosaiknak köszönhetően a korabeli reklámok szerint a Fehér Kereszt igazán elegáns helynek számított. Jártak itt neves írok, költők, előadóművészek, zeneszerzők, politikusok, sőt maga Ferenc József uralkodó is. Szívesen tartózkodtak a szállóban a városba látogató költők és írók is. 1848 őszén, amikor Arany János nemzetőrként tartózkodott a városban, gyakran hallgatta itt Csurkó Náci rögtönzéseit. De itt, ebben a nagy múltú szállodában találkozott tisztelőivel, az ismert román regényíró Duiliu Zamfireseu, 1909-ben itt szólt aradi közönségéhez Ady Endre is, aki a szomszédos Vas Szállodában lakott. A hotelben megszállt magyar és román kulturális élet kiválóságai között meg kell említenünk még I. L. Caragiale, Octavian Goga, Nicolae Iorga, Móricz Zsigmond és Krúdy Gyula nevét is.

A neves írók mellett megfordultak itt a világ zenei életének neves személységei is, akik emlékezetes hangversenyeket tartottak: 1846-ban Liszt Ferenc a „világhírű zongorakirály”, akinek látogatása olyan jelentőséggel bír, hogy az épület falán emléktáblát is elhelyeztek az eseményről. 1847-ben Johann Strauss, 1879-ben Johannes Brahms, 1900-ban Jan Kubelik, 1912-ben Pablo Casals. Ugyancsak itt szállt meg a neves művész és zeneszerző George Enescu is, aki 1931-től díszpolgára is volt Aradnak.

Elgondolkodtunk azon is, hogy mit lehetne tenni annak érdekében, hogy a szálloda szép hagyományai tovább éljenek s, ezt minél többen megismerhessék. Első lépésként talán azt a javaslatot kellene megvalósítani, amit Puskel Péter, ismert aradi helytörténész a Nyugati Jelenben közölt Szállodai mesékcímű írásában tett. Szerinte jó lenne, ha egy múltidéző kiállítást rendeznének be korabeli bútorokkal és használati tárgyakkal. Szerintünk jó lenne összegyűjteni azokat az emlékeket, amelyek az itt megfordult személyiségekhez kötődnek. Hasznosnak tartanánk, ha a szállóban működő gyűléstermet vagy ebédlőt a magyar közösség is igénybe venné különböző alkalmakra, így megfordulhatnak belsejében a múlt iránt érdeklődő helyiek is, nemcsak a turisták. Ezen dolgok megvalósításához mi kicsik vagyunk X. és XI. osztályos diákok, de az a célunk és reményünk, hogy az újság eljut olyan személyekhez is, akik talán tehetnek és akarnak tenni valamit a Fehér Kereszt múltjának megőrzéséért.

Amit mi tenni tudtunk, hogy facebook (https://www.facebook.com/feherkereszt) és twitter (https://twitter.com/_FeherKereszt_) oldalakat hoztunk létre, a segítőkész aradiaktól kapott néhány korabeli és az általunk készített jelenlegi képekkel, rövid írásokkal, bejegyzésekkel, amit sok korunkbeli fiatal megnézett. Akinek kedve és internethozzáférése van, látogassa meg oldalunkat!

Történelmünk minden kis cserépdarabkája fontos, belőle összerakható múltunk, ami bennünket összeköt, büszkeséggel tölt el és erőt ad a megmaradáshoz. Ahogy Fonyódi Tibor mondta: „Egy nemzet akkor hal meg igazán, ha elfelejti múltját.”

A csapattagok: Csiki Gergely, Tari Stefánia, Tóthpál Béla, Zaharie-Gulyás Ábel és Zámbori Renáta – Csiky Gergely Főgimnázium Arad

Hozzászólások