A Csiky Gergely Főgimnázium X, XI, XII turizmus osztályainak látogatása Ópusztaszerre

Őseink nyomdokain

2014. április 11. 15:41 (péntek) /

A turizmus szakosztályok számára már nem jelent nagyon nagy újdonságot a kirándulás szó (szakukból adódóan már több kiránduláson részt vettek), de erre a határon túlira mégis izgalommal készültek. 

Bevallom, mi pedagógusok is (Hasas Paul turizmus tanár, Nyári Melinda és László Anett osztályfőnökök) amiatt, hogy minden papír rendben legyen, mindenkinél legyenek ott a megfelelő iratok stb.

Az időjárás is kedvezett nekünk, és egy szinte már kora nyári napnak is ígérkező reggelen (április 8., kedd) indulhattunk útnak. A buszbeli nagy csendnek talán a fáradság, talán az izgalom lehetett az oka, nagy nyugalommal érkeztünk meg kb. kétórányi buszozás után a helyszínre.

Ott nagy örömmel tapasztaltuk, hogy a kora tavaszi időpont miatt (még nem kezdődött el az idény) a mi 45 fős csapatunk vehette birtokába az egész Emlékparkot. Az első és egyetlen időponthoz kötött program a Feszty- körkép megtekintése volt. Ezzel kezdtük múltbeli utazásunkat, és nagy örömmel láttuk, hogy diákjaink szinte szájtátva gyönyörködnek Feszty Árpád alkotásában. Ezután az Emlékpark központi területét jártuk be, a szoborparkot, a templom romjait, a Csete-jurták épületeit. Diákjaink és hasunk kérésére ebédszünet következett egy helyi fogadóban (egyetlen kellemetlen élményünk a kirándulás során), ami után ismét visszatértünk a parkba, ahol továbbhaladva megtekintettük a korabeli bőrből készült lakósátrakat, berendezésüket, a lányok kipróbálhatták a fonás mesterségét, a fiúk pedig az íjászatot. Legutolsó és talán mindenki számára legmaradandóbb élményt jelentő helyszín a Skanzen volt, ahol a „falu lakosai” nagy szeretettel meséltek nekünk a korabeli községházi, iskolai, szatólcsbolti, pékségi életről, megelevenedett előttünk a halászkunyhó, a parasztház, bálterem élete, teljes berendezésével együtt.

Este hat óra volt már, amikor egy utolsó névsorolvasást követően elindultunk hazafele fárasztó, de tartalmas és szórakoztató tanulmányi utunkról hazafele.

Nyári Melinda, X. B osztályfőnök

Hozzászólások