Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Szombat, 2021. május 15., 17.18

Vidám versek versmondó versenye

Írta: Jámbor Gyula
2014. április 08., 17.25 Kedd / Arad

Tökéletes az alliteráció, csupa, csupa v kezdőbetű. Maga az ötlet nem új, hiszen – amint azt Hadnagy Dénes iskolaigazgató megnyitójában elmondta – pár éve már volt ilyen témájú országos verseny, idén éppen „nem fut”, de az Arad megyei vetélkedő kigondolói, Szabó László aradi és Tóth Csilla, a házigazda Kisiratos magyartanárai szorgalmazták, hogy 2014-re is jusson egy hasonló vetélkedő, amelynek megtartására az Iskola, másként hete nagyon alkalmas. Így hát ma a Kisiratosi Páter Godó Általános Iskolában megtartott versenyre – amelynek diák és tanár résztvevőit Almási Vince polgármester is köszöntötte – közel harminc V–VIII. osztályos tanuló jött el az aradi Csikyből (felkészítő tanár Puskel Tünde Emese) és Aurel Vlaicu (Szabó J. László), a nagyiratosi (Hausel Erzsébet), zimándújfalui (Kis Enikő), erdőhegyi (Csáki Margit) általános iskolákból. S miközben az iskola több tantermében mindenféle foglalkozások folytak, az egyik osztályban a háromtagú zsűri (Vajda Noémi dramaturg, Szabó Eduárd színművész és alulírott) a két korcsoportba osztott tanulók vidám, mókás versekből álló szavalatait hallgatta. Számomra volt jó néhány olyan vers is, amelyeket most hallottam először, pedig szerzőik – Móra Ferenc, Kovács András Ferenc, Hervay Gizella, Zelk Zoltán, Heltai Jenő és mások) amúgy közismert írók, költők. Ami szintén meglepett: legalább négy-öt szavaló választott Romhányi József-verset (magam úgy gondoltam, hogy nemigen ismerik), a „rímhányó” pedig a magyar humoros, szatirikus költészetnek kétségkívül egyik legnagyobbja (volt).

Nos, a tanulók megpróbálták legjobb tudásuk szerint elmondani a verset – volt aki „iskolás módra”, volt, aki több-kevesebb átéléssel, a tartalom értelmezésével, és akadt olyan is, akinek élmény volt a szavalatát hallani. Szokás mondani, hogy a „zsűrinek nehéz dolga volt”, ez azonban most csak félig igaz, mert a zsűritagoknak legfeljebb árnyalatokban különbözött egy-két helyen a véleménye.

Az eredmények:

V–VI. osztály: I. Kovács Krisztián (Erdőhegy), II. Torma Alex (Kisiratos), III. Naschauer Kinga (Csiky), dicséret: Varga Vivien (Csiky), Tóthpál Eszter (Csiky), Almási Dóra (Kisiratos).

VII–VIII. osztály: I. Godó Ákos, II. Andó Karina (mindkettő Kisiratos). Harmadik helyet és dicséretet a zsűri a „nagyoknak” nem adott ki.

A díjazottak könyveket kaptak – a Nyugati Jelen Böszörményi Zoltán legutóbbi verseskötetével járult hozzá a könyvjutalomhoz.

Minden tanuló részvételi oklevelet kapott, és hasonlókat a felkészítő pedagógusok; a verstanulásért, -tanítottak, feltétlenül meg is érdemelték. 

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Hozzászólt: Andrea / Szerda, 2014. április 09., 19.38 Válaszoljál rá!

De legalább le tudja írni a nevét azokkal a festett körmeivel!!!!!

Hozzászólt: ? / Szerda, 2014. április 09., 09.37 Válaszoljál rá!

Toth Csilla legfeljebb azt gondolja ki, hogy milyen szinure fesse ki a kormet...

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu