Olvasom, hogy kies hazánkban milyen nagymértékű a nosztalgiázás a kommunista diktatúra iránt. Hogy sokan visszasírják azt. Elfeledve a végtelenül hosszú sorbaállásokat, a jegyrendszert, az áramkimaradásokat, a fűtetlen lakásokat. Valószínűleg elsősorban azok, akik a diktatúra kiszolgálói és haszonélvezői voltak, netalán a még élő szemellenzős, bigott kommunisták. Vagy akik fiatal koruknál fogva el sem tudják képzelni, hogy alig néhány évtizede ilyasmi is lehetséges volt egy európai országban.
Nem állok le bizonyítgatni a nosztalgiázások röhejes voltát, magam csak az egykori szinte mindennapos szlogen fonákságát szeretném néhány példával illusztrálni. Mármint az, hogy „elvtársak, ez pártfeladat, ezt teljesíteni kell”. (Tévedések elkerülése végett: a kommunista állampárt által kirótt feladatokról, teljesíthetetlen tervmutatókról volt szó!) Evvel a szöveggel dugták le a tömegek torkán a legeszementebb utasításokat is. Akkor volt viccként divatban a Jereváni Rádióhoz beküldött kérdés, hogy bele lehet-e ülni meztelen üleppel egy kaktuszba. A szerkesztőség válasza, hogy természetesen igen, de csak három esetben: ha a kaktusz rajzolt, ha azt előzetesen leborotválják, vagy ha kitűzött pártfeladat.
Pártfeladatként vezették be mifelénk a termelőüzemekben a szovjet bolsevik kommunista szombatok mintájára a vasárnapi félnapos műszakokat. Amikor a munkások úgymond azért dolgoztak, hogy az éppen folyó ötéves tervet négy és fél év alatt teljesítsék. Hogy odahaza még vasárnap sem tudott egy ebédet közösen elkölteni (ha egyáltalán volt ki és miből megfőzze azt!) a család, az senkit sem érdekelt.
És pártfeladat volt az is, hogy a nőknek legalább négy gyermeket kell szülniük, mert a Kárpátok Géniuszának kikiáltott pártfőtitkár így akarta biztosítani a szocialista társadalom teljes felépítéséhez és kiteljesedéséhez szükséges munkaerőt. Hogy hány anya halt bele abba, hogy betiltották az abortuszt, s ezért más módon akart megszabadulni a nem kívánt terhességtől, arról nem készült semmiféle kimutatás. Azt titokban tartották a belügyisek. A kirívó esetek így is eljutottak a fülekbe!
Az 1968–69-es területi és közigazgatási reform egyik célja a nemzetiségi kisebbségek közigazgatási felszámolása volt. Arad megyében a többségben magyar lakosságú községeket román településekkel egyesítették. Így szűnt meg községként Kisiratos, Majláthfalva, Simonyifalva, Ágya, Kispereg, Tornya. Ez utóbbi lakói a fővárosba küldtek egy több száz aláírással alátámasztott tiltakozást, hogy a három falu (Tornya, Nagyvarjas, Szederhát) megmaradjon önálló közigazgatási egységnek. A bukaresti utasításra az aradi pártszervek kiküldtek egy aktivistát avval a pártfeladattal, hogy bírja rá a helyieket a terv elfogadására. A magyar nevű, de nem olyan érzelmű káder fűt-fát (aszfaltos utat, napi több buszjáratot, vízvezetéket, kihelyezett néptanácsi irodát) ígért, míg a település vezetői végül is beleegyeztek. A kapott pártfeladatot teljesítették, annak negatív hatásai senkit sem érdekeltek. Az eredmény: a három falu mindmáig kimaradt mindenfajta kommunális fejlesztésből, mint vízvezeték, csatornázás, gázvezeték, a közigazgatási központ hellyel-közzel cseppentget valamit a költségvetésből. Ezt szeretném az illető aktivista orra alá dörgölni, csakhogy már nincs kinek.
De ugyanilyen vakon teljesített pártfeladati példaként említhetnénk Ágya település Nagyszintyéhez csatolását. Az ágyaiak most is csak Kisjenőn keresztül, nagy kerülővel közelíthetik meg ügyes-bajos dolgaikkal a községházát, mert az akkor beígért, a Kőrösön átvezető közúti híd terve sem készült el, nemhogy az átkelő.
S hogy a címben szereplő kifejezéshez valami vidámabb történetet is csatoljak, megírom, hogy valamikor az 1960-es években egy új pártaktivistát neveztek ki az egyik aradi futballcsapat mellé. (A pártirányítást a sportban sem lehetett mellőzni!) Egy vasárnapi bajnoki találkozó előtti utolsó edzésen az edző taktikai eligazítást tartott a csapatnak, amelyen kijelentette, hogy megerősített védelemmel játszanak majd, mert számukra elég a döntetlen is. Mire a jelen lévő pártaktivista felhorkant, s kijelentette, hogy a csapat számára pártfeladat a győzelem, és a pártfeladatot mindenképpen teljesíteni kell. Mire az egyik futballista megkérdezte: De mi van, ha az ellenfél is ilyen pártfeladatot kap? Az esetnek az lett a következménye, hogy a kérdezősködőt a pártaktivista utasítására két mérkőzésre kizárták a keretből.
Utólag belegondolva, milyen jó lett volna, ha minden ostoba pártfeladatnak csak ilyen következményei lettek volna!
Hozzászólások