Egyházaink hírei

2025. február 4. 15:18 (kedd) /

„De Isten kegyelméből vagyok az, ami vagyok, s rám árasztott kegyelme nem maradt bennem hatástalan. Többet dolgoztam mindegyiküknél, igaz ugyan, hogy nem én, hanem az Isten kegyelme, amely velem van.” 

(1 Kor 15, 10.)

 

 

A Házasság hete a temesvári egyházmegyében

Február 8–16. között a temesvári egyházmegye több plébániája ad otthont a Házasság hete elnevezésű rendezvénysorozatnak, amelynek keretében számos helyszínen előadásokkal, beszélgetésekkel, kulturális programokkal kívánják felhívni a hívek figyelmét a házasság és a család fontosságára, értékeire.

 

A Betegek világnapja

A Betegek világnapját a katolikus egyházban II. János Pál pápa kezdeményezésére 1993-tól, a Boldogságos Szűz Mária lourdesi jelenésének ünnepén, február 11-én  tartják. Ebből az alkalomból 2025. február 11-én, kedden, a temesvári Szent György-székesegyházban Pál József Csaba megyés püspök 11 órakor szentmisét mutat be az egyházmegyénkben betegséggel és szenvedéssel küzdő hívekért, és azok számára, akik ezt kérik, kiszolgáltatják a Betegek Szentségét. Szentbeszédet mond Ciubotaru Simon temesvár-szabadfalui plébános, betegpasztorációs felelős. A szentmise része a 2025-ös jubileumi Szentév alkalmából szervezett különleges programoknak.

 

 

Arad

 

 

● Vasárnap az arad-ségai római katolikus templomban 8.30 órakor magyar nyelven szentmise 11.30 órakor magyar nyelven szentmise, 12.30 órakor román nyelven szentmise, 10 órakor szentmise Tornyán. Február 9–16 a házasság hete. Kedden, február 11-én 18 órakor az arad-ségai családok találkozója román nyelven. Csütörtökön, február 13-án 18 órakor az arad ségai családok találkozója magyar nyelven. Február 8-án, szombaton az arad ségai hívek farsangja a plébánián. Február 15-én, szombaton az arad ségai magyar és román gyerekek és fiatalok farsangja a plébánián.

 

 

Előadás a házaspároknak Aradon

A Családpasztorációs Iroda szervezésében, a Házasság hete keretében február 12-én, szerdán 18 órai kezdettel az aradi Pasztorális Központban (Bogdan Voievod utca 3.) Szilvágyi Zsolt pasztorális helynök, temesvár-józsefvárosi plébános előadást tart, amelynek címe: A család lelki forrásai.

 

● Az arad-belvárosi református egyházközségben csütörtökön 16 órától elsőéves káté órát és pénteken 17 órától gyermek bibliaórát tartanak. A vasárnap délelőtti istentisztelet 10 órától, a délutáni 18 órától kezdődik. A következő héten, kedden 15 órától káté órát és szerdán 18 órától gyülekezeti bibliaórát tartanak. 

A gyülekezetben február 16–23. között minden este 18 órától az ökumenikus imahét keretében tartanak gyülekezeti alkalmat, amely során vendég szolgálók hirdetnek igét. 

 

● A Mosóczy-telepi református egyházközségben csütörtökön 18 órától gyülekezeti bibliaóra, pénteken 19 órától ifjúsági bibliaóra és szombaton 11 órától vallásóra lesz. Vasárnap a gyülekezetben 10 és 18 órától tartanak istentiszteletet. 
A következő héten, kedden 10 órától csigakészítéssel egybekötött kedd reggeli áhítat lesz. 

 

● Az ágyai református egyházközségben csütörtökön 18 órától bibliaórát, pénteken 17 órától káté órát és 18 órától ifjúsági bibliaórát tartanak. Szombaton 11 órától gyülekezeti vallásóra lesz. A vasárnap délelőtti istentisztelet 11 órától kezdődik. 

 

● A feketegyarmati református egyházközségben február 9–16. között ökumenikus imahét zajlik, amelynek keretében minden este 18 órától istentiszteleti alkalmat tartanak az imateremben. Az imahét keretében február 9-én, vasárnap Gombos Brigitta angyalkúti református lelkész, az angyalkúti kórus és a feketegyarmati gyülekezet férfi köre szolgál. Február 10-én, hétfőn Papp Dezső nagyváradi baptista lelkész és a baptista kórus, 11-én, kedden pedig Józsa Tamás Arad-gáji református lelkész és a gáji gyülekezet kórusa szolgál. Február 12-én, szerdán Bíró Botond az Arad-belvárosi református gyülekezet lelkésze és az egyházmegye ifjúsági zenekara szolgál. Február 13-án, csütörtökön Kulcsár Brigitta ágyai református lelkész hirdet igét és a helyi gyülekezet kórusa énekel. Február 14-én, pénteken Kapor János erdőhegy-kisjenői katolikus lelkipásztor hirdet igét és a helyi gyülekezet vallásórás gyermekei énekelnek. Február 15-én, szombaton Borháci Dávid fazekasvarsándi evangélikus lelkipásztor és a helyi gyülekezet gitár csoportja szolgál. Február 16-án, vasárnap Farkas Zsolt Nagyvárad Ősi református lelkipásztor és a feketegyarmati gyülekezet kórusa szolgál az istentiszteleti alkalmon. 

 

● Az erdőhegy-kisjenői református egyházközségben szombaton 10 órától kátéórát és 11 órától vallásórát tartanak. Vasárnap a megszokott időben 10 órától tartanak istentiszteletet. 

Az erdőhegy-kisjenői gyülekezetben február 9. és 16-a között imahét zajlik, amelynek keretében minden este 18 órától kezdődően istentiszteleti alkalmat tartanak. Az imahét keretében vendég lelkészek tartanak istentiszteleti alkalmakat, így vasárnap Miklós István Boldizsár nagyszalontai, hétfőn Bíró Botond arad-belvárosi, kedden Kulcsár Brigitta ágyai, szerdán Visky István nagyvárad-velencei, csütörtökön Bodor Zoltán hegyköztótteleki római katolikus plébános és pénteken Szoboszlai Gáspár István mezőtelegdi lelkész hirdet igét. Szombaton Nagcsádiné Csuka Melinda nagyváradi oloszi lelkész és vasárnap Kapor János kisjenői római katolikus plébános hirdet igét. 

Az imaheti alkalmak miatt a következő héten a bibliaóra elmarad. 

 

● A vadászi református gyülekezetben vasárnap a megszokott időben 12 órától tartanak istentiszteleti alkalmat, amellyel megkezdődik a február 9–16. között zajló imahét. A vasárnapi istentisztelet során Papp József vadászi lelkipásztor hirdet igét, majd a hét folyamán minden nap 16.30-tól kezdődően istentiszteletet tartanak. Az imahét keretében hétfőn Bíró Botond Arad-belvárosi, kedden Kulcsár Brigitta ágyai, szerdán Visky István nagyvárad-velencei, csütörtökön Bodor Zoltán hegyköztótteleki római katolikus plébános, pénteken Szoboszlai Gáspár István mezőtelegdi és szombaton Nacsádiné Csuka Melinda nagyvárad-olaszi lelkész hirdet igét. Az imahét február 16-án, vasárnap a 12 órától kezdődő istentisztelettel zárul, amely során Papp József vadászi lelkész tart istentiszteletet. 

Az imahét alkalmaira mindkét gyülekezetben mindenkit szeretettel várnak. 

 

 

● Vasárnap az aradi evangélikus-lutheránus gyülekezetben 10 órától istentisztelet, csütörtökön 17 órától bibliaóra, szombaton 10.30 órától vallásóra következik. A parókia Facebook oldalán naponta 10 órától áhítat követhető.

 

● A fazekasvarsándi evangélikus-lutheránus gyülekezetben szombaton 11 órától kátéóra, vasárnap 11 órától istentisztelet, utána közgyűlés, csütörtökön 17 órától nőszövetségi ülés.

 

● Az arad-belvárosi baptista gyülekezet reggeli imaóráján őszinte szeretetért fohászkodik. Ezt követően mind délelőtt, mind délután, alkalmi szolgálattevők hirdetik Isten igéjét.

 

 

Krassó-Szörény

 

Bibliakurzus a karánsebesi plébánián

A karánsebesi plébánia bibliakurzusnak ad otthont felnőtt világi hívek számára, amelynek központi témája Szent Márk evangéliuma. Résztvevők: a karánsebesi, a lugosi, a nándorhegyi és a temesszlatinai plébániai közösségek tagjai. A kurzus következő időpontjai: február 15. – Jézus csodatételei, március 22. – Jézus szenvedése és feltámadása. A kurzusra minden alkalommal 10–16 óra között kerül sor. Részvételi díj alkalmanként 30 lej, amely fedezi az étkezési költséget is. A kurzust dr. Imogen Tietze teológus, referens vezeti. Jelentkezni lehet a plébániai hivatalokban.

 

 

 

Temes

 

Ifjúsági programok

● Az Egyházmegyei Ifjúsági Központ előzetesen kiadott pasztorális tervének megfelelően a programok a következők:

2025. február 16. – Ifjúsági szentmise és szentségimádás 18 órakor a Szent György-székesegyházban. 28-án farsangi mulatság a temesvár-erzsébetvárosi plébánia termében.

● A Vino și vezi (Jöjj és lásd!) kollégium pasztorális programja

2025. Február 10. – szentségimádás, 20–21 óra. 15-én Missziósstart, önkéntes foglalkozás egy hajléktalanszállón. 17-én szentmise egyetemistáknak, 19.30–20.00 óra. 17-én Film és mozifórum, 20.00–21.30 óra. 24-én szórakoztató est (játék, színház, karaoke), 20.00–21.30 óra. Helyszín: temesvár-erzsébetvárosi szalvatoriánus rendház, 1 Decembrie 1918 utca 1- szám.

 

Balassi Bálint-emlékkard irodalmi díj

A Balassi Bálint-emlékkard irodalmi díjat Molnár Pál újságíró, szerkesztő értelmiségiek bevonásával 1997-ben alapította, amellyel a magyar líra élvonalába tartozó, európai szellemiségű költőket, valamint a magyar költészetet – köztük Balassi Bálint verseit – fordító idegen anyanyelvű külföldi irodalmárokat tüntetnek ki. Az elismerést minden évben egy magyar költő és egy külföldi műfordító kapja - olvasható a https://www.balassi.eu/ honlapon. Idén február 1-jén, szombaton a temesvári Szent György-székesegyházban 18 órakor kezdődő szentmise keretében Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök megszentelte a Balassi Bálint-emlékkardot. A liturgián részt vett Pál József Csaba temesvári megyés püspök.

 

Szentségimádás a Szent György-székesegyházban

Február 7-én, pénteken, a Szent György-székesegyházban 18 órakor kezdődő szentmisét követően 22 óráig szentségimádás tartanak, majd elimádkozzák a kompletóriumot. Koordinátor: Nikola Lauš kanonok, püspöki irodaigazgató.

 

 

Hivatástisztázó lelki program fiataloknak

Február 14-én és 15-én a Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Gimnáziumban lelki programot szerveznek azoknak a fiataloknak, akik hivatást éreznek a papi vagy szerzetesi szolgálatra. A Kocsik Zoltán lelkipásztor, iskolaigazgató által vezetett lelki program keretében elmélkedésekre, csoportos és/vagy egyéni beszélgetésekre, a piarista templomban szentségimádásra, szentmisére kerül sor. A program témája: Isten szeretett teremtménye vagyok.

 

Liturgikus kurzus a szalvatoriánus rendházban

A temesvár-erzsébetvárosi szalvatoriánus kolostorban dr. Imogen Tietze teológus, képzési referens liturgikus kurzust tart felnőtt világi hívek számára a következő időpontokon: február 8. Misekánon – szentség, átlényegülés. Március 15. Miatyánk és szentáldozás – hit és élet. A kurzusra minden alkalommal 10-16 óra között kerül sor, részvételi díj alkalmanként 30 lej, amely fedezi az étkezés díját is.

Hozzászólások