A Föld órája Hunyad megyében

Írta:
2015. március 25. 19:38 (szerda) /

Déva és Vajdahunyad önkormányzata idén is csatlakozik a Föld órája nevet viselő környezetvédelmi kezdeményezéshez. Ennek keretében március 28-án este, kelet-európai idő szerint fél kilenc és fél tíz között a világ számos országának több száz városában kialusznak a fények: közintézmények, turisztikai látványosságok megvilágítása, utcai lámpák, háztartási áramfogyasztók stb.

A 2007-ben Ausztráliából indult mozgalomhoz közel 150 ország több mint 4000 települése csatlakozott, köztük New York, Hong Kong, Rio de Janeiro, London, Peking, Los Angeles, Moszkva, Párizs, Toronto, Sydney és a fényűző Dubai. A megjelölt 60 percben olyan turisztikai látványosságok is sötétbe borulnak, mint a gízai piramisok, az Eiffel-torony, az athéni Akropolisz, a Buckingham-palota és a Big Ben, a római Colosseum és az Empire State Building.

A Föld órája nevet viselő kezdeményezés célja azonban nem merül ki abban, hogy 60 perc erejéig a világ több százezer lakosa szolidaritást vállal az energiafogyasztás csökkentésére, hanem arra próbál buzdítani, hogy az év valamennyi napján figyeljünk az energiapocsékolásra és a lehetőségekhez mérten csökkentsük azt. Konkrétan már az is takarékosságot jelent, ha az üres helyiségekben lekapcsoljuk a villanyt, ha a számítógépet, TV-t csak használat idején kapcsoljuk be, ha úgy osztjuk a napi teendőinket, hogy azok jelentős részét napvilágnál végezhessük stb.

A Föld Órájának romániai jelszava idén: „Adj te is az energiádból”. Ennek égisze alatt zajlanak majd a rendezvények a különböző településeken. Déván a jelzett időpontban kioltják a polgármesteri hivatal, a megyei tanács, a megyei múzeum, a színház és a városi művelődési központ valamennyi lámpáját.

Vajdahunyadon néhány közintézmény világításának megszakítása mellett az utcai közvilágítást is beszüntetik a Corvin és a Dacia sugárúton, valamint az Enescu, Porumbescu és Bariţiu utcákon. A színház előtti téren pedig néhány önkéntes fiatal gyertyákkal írja majd ki a város nevét.

Mindkét Hunyad megyei önkormányzat felkéri a lakosságot, hogy minél nagyobb számban kapcsolódjanak be a Föld órája alkalmával meghirdetett környezetvédelmi mozgalomba.

Hozzászólások