A kerékpártárolók kapták a legtöbb szavazatot

Írta:
2020. július 6. 16:58 (hétfő) /

Tegnap zárult a dévai önkormányzat meghirdette részvételi költségvetés szavazási időszaka. A polgármesteri hivatal idén februárban hirdette meg e projektet, 500 ezer lejes kerettel. A kiírás szerint a lakosságnak lehetősége volt olyan városfejlesztési terveket javasolni, melyek a közösség jólétét szolgálják, és nagyjából 50 ezer lejből megvalósíthatók. A javaslatokat április derekáig lehetett beküldeni, és július 2-ig terjedt a szavazási határidő, amíg a város felnőtt lakossága rangsorolhatta a terveket. A polgármesteri hivatal közleménye szerint összesen 34 fejlesztési tervet javasoltak és a rangsorolások nyomán kilenc projektet nyilvánítottak nyertesnek.

A legtöbb szavazatot a lakónegyedekben felszerelendő, biztonsági zárral ellátott kerékpártárolókra vonatkozó terv nyerte el, de köztéri kutak, napelemes wireless szolgáltatás, szelektív hulladékgyűjtés, zöldövezetek, játszóterek kialakítása, sőt az Andrei Şaguna Iskolában felszerelendő automata defibrilátor is a nyertes projektek között szerepel – tájékoztatott a dévai önkormányzat szóvivője.

Ezek megvalósítási tanulmányait a soron következő tanácsüléseken hagyják jóvá és maximum két éven belül kivitelezésre is kerülnek a tervek – nyilatkozta Florin Oancea polgármester. 

Hozzászólások