Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Szerda, 2020. szeptember 30., 21.23
Magyarságnak szánt összegek Arad költségvetésében

A Megbékélés Parkjának rendezése kiemelt helyen

Írta: · Irházi János
2012. február 07., 18.00 Kedd / Arad

Minden esztendőben hosszas előkészítés, kemény lobbi eredményeként sikerül az RMDSZ-nek elérnie, hogy a magyar oktatási intézmények, kulturális programok, egyházak elfogadható arányban jussanak forrásokhoz a megyeszékhely költségvetéséből.

Idén sem volt ez másképp, a büdzsét az önkormányzat hétfőn szavazta meg, tehát már tudni lehet, hogy az aradi magyarság mivel számolhat.

A részletekkel kapcsolatban Bognár Levente alpolgármester a Nyugati Jelennek elmondta, hogy akárcsak előző években, most is három fő céliránya volt az RMDSZ-nek: oktatás, kultúra egyházak.

– Az idei költségvetésben először szerepel jelentős tételként a diákoknak adható különböző ösztöndíj-típus. Mi úgy gondoltuk, hogy elsősorban a nehéz anyagi helyzetben lévő szülőkön fogunk segíteni, ezért a legtöbb ösztöndíjat a szociális kategóriába kértük. Mivel a Csiky Gergely Főgimnázium a megye egyetlen magyar gimnáziuma, sikerült átlagon felüli számban ösztöndíjakat kiharcolnunk, így az iskola erre a célra összesen 110 ezer lejt kap, ami 156 ösztöndíj kiosztását teszi majd lehetővé – magyarázta Bognár. – Szintén a Csiky számára különítettünk el 15 ezer lejt, amely az iskolabusz működtetésére fordítható, és kap az iskola 80 ezer lejt az épület szigetelési tervére, az egész munkálat előkészítésére.

Bognár Levente kiemelte, mennyire fontos az aradi magyarságnak a már nemzetközi szinten ismert, de főként elismert Aradi Kamaraszínház, ezt bizonyítja, hogy évről évre mind több bérletet adnak el, növekszik a nézőszám. A város költségvetésében most is sikerült elkülöníteni annyi pénzt, ami biztosítja a színház folyamatos és akadálymentes működését.

Szintén a kultúra fejezethez tartozik, hogy a város büdzséje finanszírozza a Kodály Jubileumi Gyermekkórus Fesztivált, a sportnál pedig az Arad–Békéscsaba Szupermaratont.

Ami az egyházakat illeti, minden aradi magyar templom számára lesz a lehetőségekhez mérten pénz javítási, karbantartási munkákra.

Kiemelt helyen szerepelt a tervekben a Megbékélés Parkjának további rendezése.

– A rendezési terv szabályának módosításával megkezdődhet végre a színház garázsának-raktárának lebontása, annak a borzalmas tűzfalnak a lebontása, és új felépítése, a buszparkoló kialakítása, egy sétány megépítése a Víztoronyig, de megoldódik a pázsit öntözése, a zöldövezet gazdagítása. A sarki ház, amelyben szociális lakások vannak, lehet, szintén lebontásra kerül, ha a mérnökök úgy vélik, annyira megromlott az állaga, hogy már nem érdemes felújítani. Megjegyzem, volt némi vita az építészek között, hogy meddig lehet „kihúzni” a teret, hogy ne bomoljon meg annak tér-jellege, de végül sikerült elfogadható megoldást találni – tette még hozzá az aradi alpolgármester.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu