Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Szombat, 2020. augusztus 15., 11.35
Sikeres X. Pécskai Gasztronómiai Fesztivál

A nemzetiségek hagyományápolásának a jegyében

Írta: Balta János
2019. december 30., 17.18 Hétfõ / Arad

Vasárnap 10. alkalommal szervezték meg a Pécskai disznótort, aminek a programja ezúttal is reggel 8 órakor a sertéseknek EU-szabvány szerinti leölésével kezdődött, majd a hagyományos megperzselésével, illetve feldolgozásával folytatódott. Ezúttal a nemzetiségi hagyományok szerinti feldolgozásra helyezték a hangsúlyt, ezért a román, a magyar, a szerb és szlovák hagyományőrző csapatok mellett ötödikként a csanádpalotai csapat indult a megmérettetésen. Utóbbiaknak a jelenléte azért is fontos, mert a pécskaiakat 2006-ban éppen Csanádpalotára hívták meg az első böllérversenyre. Vagyis, tőlük tanulták el a böllérversenyek megszervezésének a módját. 2009-ben Domaszékkel közösen nyertek egy pályázatot, amiben dupla (vagyis egyik Pécskán, a másik Domaszéken) böllérversenyt szervezhettek. Attól kezdve, Pécskán minden évben megszervezik a gasztronómiai fesztivált. Már tavaly is, ezért idén is a nemzetiségi böllérhagyományok bemutatására helyezték, illetve helyezik a hangsúlyt. Azt kívánják szemléltetni, Pécskán milyenek a román, a magyar, a szerb, illetve a szlovák böllérhagyományok. Ezek a sertés leölésétől, pörkölésén, a teljes feldolgozásán keresztül kitűnnek. Vasárnap reggel 8 órakor, akik a helyszínre látogattak, tapasztalhatták, hogy a szerbek, a románok, a szlovákok, illetve a magyarok is a saját hagyományaik szerint perzselik, bontják fel, készítik el, ízesítik a készítményeket. Azzal együtt, hogy a disznóvágás nagy vonalakban minden hagyomány szerint hasonló – mondta el érdeklődésünkre a helyszínen Antal Péter polgármester, aki biztosra vette, hogy a gasztronómiai fesztiválról minden résztvevő szép emlékekkel, tapasztalatokban és élményekben gazdagodva tér haza. Az eltelt 10 év versenyein megesett, hogy 12 csapat is benevezett, idén azonban, éppen a nemzetiségek hagyományai okán 5 sertést öltek le, dolgoztak fel a csapatok a saját hagyományaik szerint.

A piaccsarnok melletti jókora sátorban szervezett gasztronómiai fesztiválon meglátogattuk a versenyen részt vevő csapatokat, köztük a magyar hagyományőrző csapatnak az asztalát is. Ott Kutasi József, Billi János, Hajas Gábor, Balta Tajcs Péter, Nagy Attila, Péter Vilmos, Billi Ildikó, Hajas Erzsébet, Nagy Margit, Kutasi Ibolya és Balta Tajcs Tünde dolgoztak serényen.

Tóth Piroska, a tornyai Pro Pir Kult Egyesület elnöke, programvezető 14 órakor a Radu Huszar, Florin Torcoş és Cristian Toth aradi, illetve Fülöp Szabolcs pécskai konyhafőnökökből és Száraz Ferdinánd domaszéki hentesből álló zsűri döntése alapján a szerb hagyományőrzők csapatának a legjobb hurka elkészítéséért járó oklevelet, illetve üveg bort adta át Antal Péter polgármester. Hasonló módon a szlovák hagyományőrzők csapata a legjobban fűszerezett kolbászért, a pécskai magyar hagyományőrzők csapata a hagyományoknak leginkább megfelelő módon történt feldolgozásért lett díjazva – ebben talán az is szerepet játszott, hogy a sertésüket a Tornyai Tájházból hozott eredeti, fatüzelésű pörkölővel perzselték meg. A román hagyományőrzők csapata a legszínvonalasabb kivitelezésért, a csandádpalotai böllércsapat a legeredetibb módszerért kapta meg az I. díjat, illetve üveg bort. A jókora sátor alatt egész nap ingyen kávéval, forralt borral, illetve pálinkával szolgálták ki a közönséget, reggelire sült vért és sült májat ehettek. A kiértékelés után sült kolbászt és sült hurkát szolgáltak fel a résztvevőknek. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Sziraki Krisztián jelenlegi, de Kispéter Géza, volt domaszéki polgármester is. Ők idén nem versenyeztek, de egy standon bemutatták, illetve árusították a saját disznótoros készítményeiket.

Ugyancsak jelen volt Iustin Cionca, az Arad Megye Tanácsának az elnöke, Ioan Mărginean nagylaki polgármester Somrak Dusan alpolgármester társaságában.

A nemzetiségi hagyományok mentén szervezett X. Pécskai disznótor, illetve Gasztronómiai Fesztiválon az egész napos programban részt vett csapatok és az eseményt megtisztelt elöljárók tiszteletére, Antal Péter pécskai polgármester révén a Fórum teremben adott közös ebéddel, igen jó hangulatban zárult.

 

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu