A nyári napfordulót ünneplik a Maros völgyében

Írta:
2010. június 21. 18:24 (hétfő) /

A skandinávok szokásait ellesve ünneplik a nyár érkezését a Maros-ártér Természetvédelmi Parkban június 27-én, vasárnap.

Az ötlet az Aradi Polgári Tanács, a Polgári Alternatíva civilszervezetek és a természetvédelmi park igazgatóságának az együttműködéséből született. A nyár beköszöntének szentelt rendezvény délelőtt 11 órakor kezdődik, a résztvevők (főleg a gyerekek) számára számos meglepetést tartogatnak.   

Mint ismeretes a nyári napfordulót (június 21.) a svédek különleges rendezvényekkel ünneplik, a bő termés reményében. Ilyenkor májusfákat állítanak, melyeket körbetáncolnák.  

„A rendezvényünkkel szerettük volna felhívni a román civil társadalom figyelmét, hogy okulhatnának a skandináv modellből, mely méltó példája lehetne a demokráciának, illetve a civilszervezetek és a közigazgatási szervek közötti hatékony együttműködésnek” – közölték a szervezők, akik szerint a hazaiak tanulhatnának abból is, ahogyan a skandináv országok vigyáznak a környezetükre, és tisztelik a körülöttük lévő élővilágot.

„A Nyár ünnepe” rendezvényből szeretnének Aradon is hagyományt kovácsolni, melynek során az utca emberével is elbeszélgetnének a legégetőbb környezetvédelmi problémákról, illetve az ezzel kapcsolatos projektekről.

A vasárnapi rendezvényre a természetvédelmi parkot működtető igazgatóság Csálai erdőben található székhelyénél kerül sor. 

Hozzászólások