Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Szombat, 2020. október 31., 15.29
https://www.facebook.com/RMDSZ/
Kétnyelvű könyv a bányavidék fénykoráról

A Zsil völgye a XX. század elején

Írta: Chirmiciu András
2014. szeptember 10., 15.00 Szerda / Hunyad

A Zsil völgye mondhatni a kőszénbányászat szülöttje, az azelőtt gyér pásztorlakosságú vidék a „fekete arany”révén népesedett be, neki köszönheti fejlődését.

A huszadik század elején már jelentős és virágzó vidék volt, Magyarország egyik legjelentősebb ipari központja. Olyannyira, hogy 1903 szeptemberében Petrozsényban tartották meg a Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület közgyűlését, amelyen a bányavállalatok vezetői 4 részletes tanulmányt mutattak be a Zsil völgye és bányászata akkori helyzetéről. Ezen tanulmányok megjelentek a „Bányászati és kohászati lapok” című tekintélyes kiadványban, s ezek alapján született meg Mircea Baron, Wersánski Eduárd és András József professzor gondozásában a kétnyelvű könyv. Melyek címe egyszerűen Zsil völgye a XX: század elején.

 

Magyar kapcsolatok

 

A könyv ötlete Mircea Barontól származik, Wersánski Eduárd, a petrozsényi RMDSZ jelenlegi elnöke a 4 magyar nyelvű tanulmány fordítását vállalta, András József professzor, a petrozsényi RMDSZ korábbi elnöke pedig a műszaki leírások ellenőrzését végezte. Utóbbi nem volt kimondottan könnyű feladat, hiszen nemcsak a magyar–román szakmai nyelvezetre kellett figyelni, hanem arra is, hogy 110 év alatt a magyar szakmai terminológia is változott, ismertette a helyzetet András professzor. A könyv megjelenése mögött az előbbi két szerző 3 éves munkája húzódik meg, András professzor csupán az utolsó évben kapcsolódott be.

A korabeli fényképeket a miskolci egyetem segítségével dolgozták fel, dr. Patkó Gyula rektor szívélyes együttműködése réven. 1918 után Miskolcra került az 1735-ben alapított híres felvidéki Selmecbánya (manapság Banska Štiavnica) bányászati akadémiájának archívuma, amely Trianon előtt Magyarország legjelentősebb szakegyeteme volt, ott tanult a Zsil-völgyi bányák szinte valamennyi vezetője, ismertette a helyzetet András József. Végül is a Monarchia idején a legjelentősebb bányatársaság a Salgótarjáni kőszénbánya-részvénytársaság volt, az üzemeltette a legtöbb Zsil-völgyi bányát.

 

Világszintű bányászat

 

A huszadik század elején a Zsil völgye adta Magyarország kőszéntermelésének közel 20%-t, a magyar királyi államkincstár bányáit pedig a már említett Salgótarjáni részvénytársaság mellett az Urikány–Zsilvölgyi magyar kőszénbánya részvénytársaság, illetve a Felső-Zsilvölgyi kőszénbánya társulat üzemeltette. A magyar állam támogatása már akkor is jelentős volt, már a bányászat 1860–70-es évekbeli kezdete is gróf Lónyai Menyhért, Magyarország miniszterelnöke támogatását élvezte, az ő tiszteletére nevezték el a Petrilla melletti települést Lónyai-telepnek, manapság egyszerűen Lónya (románul Lonea). A bányákat mégis a 3 részvénytársaság magántőkéje működtette, világszínvonalú technológiával: szöges ellentétben a mai helyzettel, 1918 előtt a Zsil-völgyi bányákban használt technológia a világ legkorszerűbbje volt, szemléltette András professzor. Az is hozzátartozik a történelmi igazsághoz, hogy a nyereségorientált részvénytársaságok csak annyi munkaerőt alkalmaztak, amennyi gazdaságilag indokolt volt, mesterségesen felfújt személyzetről szó sem lehetett, a szociális érzékenység pedig abban öltött testet, hogy a bányavállalatok külön kórházakat és egészségügyi biztosítókat működtettek alkalmazottaik számára.

 

Miniatűr Osztrák–Magyar Monarchia

 

Éppen az eredeti tanulmányok magyar nyelve, illetve a Zsil völgye többnemzetiségű mivolta iránti tiszteletből döntöttek kétnyelvű könyv megjelenése mellett: a petrozsényi önkormányzat által 3500 lejjel támogatott könyvben az oldal egyik felén románul, a másik felén magyarul olvasható a szöveg. A bányavidék mindig is többnemzetiségű vidék volt, ahol a történelem nem 1918-ban kezdődött el, hangsúlyozta a kétnyelvű könyv bemutatóján Tiberiu Iacob-Ridzi, Petrozsény polgármestere.

Az 1910-es népszámlálás adatai szerint a virágzó Zsil völgye összlakossága 50 015 fő volt (kb. harmada a mainak), közülük 22 378-an (44,74%) románok, 20 994-en (41,94%) magyarok, 3309-en (6,61%) németek, 703-an (1,40%) szlovákok, 518-an (1,03%) ukránok, 2113-an (4,2%), pedig egyéb Monarchia-béli nemzetiség (cseh, lengyel, horvát, olasz, szerb stb.). Felekezeti szinten hasonló sokszínűség volt jellemző: 15 155 római katolikus mellett 11 185 görög katolikus, 13 073 ortodox, 5819 református, 1509 lutheránus, 1090 unitárius és 2189 izraelita lakosa volt a bányavidéknek.

Maguk az 1903-as tanulmányokat elkészítő bányaigazgatók is a vidék többnemzetiségű jellegét erősítik meg. Kantner János, a Felső Zsilvölgyi Bányatársaság vezető bányamérnöke valószínűleg német volt, Blaschek Aladár (salgótarjáni részvénytársaság) magyar, Andreics János (szintén salgótarjáni részvénytársaság) a mai Vajdaság területén született, Krizko Bohus (Urikány–Zsilvölgyi részvénytársaság), pedig szlovák volt. 1914-ben utóbbi volt Hunyad vármegye legnagyobb jövedelemadó-fizetője, 1918-ban pedig visszatért felvidéki szülőföldjére, ahol Bohuslav Križko néven a szlovák bányászat szervezője és a szlovák szaknyelvezet kialakítójaként írta be nevét a szaktörténelembe. Mind a négy szerző a selmecbányai főiskolán szerezte bányamérnöki oklevelét. Krizko ezenkívül a berlini egyetemen villamosmérnöki diplomát is szerzett.

Végül is Tiberiu Iacob-Ridzi nem tévedett, amikor megjegyezte, hogy „a Zsil völgye már akkor európai vidék volt, jóval az Európai Unió megjelenése előtt”.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu