Arab szárnyak

Írta:
2013. december 4. 23:33 (szerda) /

Öt év szünet után újra előkotorta reptér-építési tervét a Hunyad megyei Tanács. Míg 2008 táján olasz befektetőkkel való társulást emlegettek, ezúttal Katarból vagy a szomszédos Szaúd Arábiából remélnek partnereket találni. 

– Korábban azért állt le a reptér terve, mert az önkormányzatnak nem csupán az építkezésben, hanem a reptér működtetésében is partnerre van szüksége. Hiábavaló az az órisábefektetés, amit nem használnak ki. Hunyad megyében szükség volna egy reptérre, de a közigazgatási intézmények képtelenek lennének fenntartani egy ilyen jellegű létesítményt. Azért olyan partnereket keresünk, akik a megyei önkormányzattal társulva megépítenék, és működtetnék is azt – magyarázta Tiberiu Balint, a megyei tanács alelnöke.

A korábbi, olaszokkal tervezett partnerség idején a Sárfalván létesítendő reptér kivitelezhetőségi tanulmánya is elkészült. Ez közel 90 millió eurós befektetésről szólt, ami a felszállópályával, hangárokkal és irányítótoronnyal együtt mintegy 100 hektáron terülne el.

Az arabokkal való partnerséget viszont merőben új alapokra készülnek helyezni. Ám a megyei tanács alelnöke szerint ezúttal sem azonnali megvalósításra kell gondolni. – Ez egy hosszú távú fejlesztési terv, amivel ki kell várnunk a kedvező gazdasági pillanatot. A reptér megépítésére, illetve a közel-keleti partner bevonására vonatkozó elvi döntés azonban széleskörű támogatottságot élvez mind a megyei tanács, mind a lakosság részéről – szögezte le Tiberiu Balint. 

Hozzászólások