Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Péntek, 2021. július 30., 09.15
Beszélgetés KURUNCZI FERENC mérnök-fotográfussal

„Arad épített öröksége nagy kincs. Megörökítem”

Írta: Juhász Béla
2021. július 21., 16.28 Szerda / Arad

– Fotóidat nagyon sokan ismerik a Facebookról meg a Szövétnekből és egyéb helyekről, de személyedről keveset tudunk. Mutatkozz be, kérlek! Aradi vagy?

Igen, aradi magyar vagyok. Kétéves koromig Kakasvárosban laktunk szüleimmel, nagyapám házában. Onnan a Hegyalja térre, egy újonnan épült tömbházba költöztünk. Nagyapám pécskai, nagymamám gáji. Anyám a Maros megyei Székelycsókán született. Van egy öcsém, aki jelenleg külföldön él.

– Hova jártál iskolába?

A legközelebbi iskola, ahol magyar nyelven tanulhattam, a Mosóczy-telepen volt. Az elemi iskolát a Gizella utcai (Erdélyi úti) épület osztályaiban jártam. Tíz percre laktam az iskolától. A „strekken” keresztül, a rövidebb úton, együtt a többi magyar szomszédgyerekkel, szülői kíséret nélkül, a nyakamba akasztott  lakáskulccsal mentem iskolába.

– Emlékszel tanítódra?

Tanító nénim Lengyel Rozália volt.

– Hogyan folytattad?

Az általános iskolát is a Mosóczy-telepen jártam, az új épületben. A középiskola padjait az egykori Magyar Királyi Főgimnázium épületében koptattam. Akkor Ioan Slavici Líceum volt a neve a jelenlegi Moise Nicoară Főgimnáziumnak. Az első két évben magyar–német osztály voltunk, majd a német csoport megszüntetése után, az utolsó két évet magyar–román osztályban jártam; a románok 25-en, mi magyarok pedig 11-en voltunk.

– Mit választottál az érettségi után?

Beiratkoztam a Temesvári Műszaki Egyetemre, mérnöki szakra. Az elektrotechnikára felvételiztem, és az egyetem legjobb szakára, az automatizálás és számítógépek szakra jutottam be.

 

„Reál beállítottságú vagyok”

 

– Szeretted az iskolát?

Szerettem az alma matert, és tanulni is szerettem. Szorgalmas voltam, és már iskolásként szívesen tanítottam másokat. Mindig nosztalgiával gondolok a szép iskolás évekre. Kellemes emlékeim vannak arról az időszakról. Nagyszerű osztálytársaim, csodálatos tanáraim voltak, akik későbbi tevékenységemre is jó hatást gyakoroltak. Ők nem csak a tananyag könnyű elsajátítását tették lehetővé, hanem emberségre is megtanítottak minket, és felkészítettek a felnőtt életre. Nagyon sokat köszönhetek nekik.

– Kik azok a pedagógusok, akikre a legszívesebben emlékezel vissza?

Az általános iskolában Huróczi Klára osztályfőnökömnek köszönhetem, hogy megszerettem a matematikát, néhai Gerebenics Jolán, kémia–biológia szakos tanár mindig röviden a lényeget tanította, és emberségre nevelt. Török (Ilisie) Ilona román irodalmat, Csomay Mária földrajzot tanított. Néhai Péterfi Árpád történelemtanár órái rendkívül érdekesek voltak, az örökké jókedvű és tréfás pedagógus megszerettette velem az ókor történelmét, az ókori egyiptomi, római és görög kultúrát, mitológiát, tudományt, művészetet, építészetet. Később, olaszországi, görögországi és egyiptomi kirándulásaink során felelevenedett szemem előtt minden, amit a történelemórákon tanultam. A tanár úr szerettette meg velem a természetet is a feleségével együtt szervezett nyári, sátoros kirándulások alkalmával a Kladova völgyébe. A középiskolában is kiváló kezekbe kerültem. Tanáraim közül megemlíteném a néhai Bera Zoltán matematikatanárt, néhai Balogh Anna fizikatanárt, Chebeleu Ágnes kémiatanárt, Miltaller Krisztina és néhai dr. Kovách Géza (Gazsi) történelemtanárokat és nem utolsó sorban dr. Brauch Magda magyar irodalomtanárt. Mind kiváló pedagógusok voltak, akik meghatározták a jövőmet.

– Melyek voltak kedvenc tantárgyaid?

Kimondottan reál beállítottságú vagyok, így kedvenceim a matematika és a fizika voltak. E két tantárgy tanulása összefonódott számomra a logikus gondolkodás elsajátításával. Ez nagyban befolyásolta pályaválasztásomat és egész további életemet.

 

„Programozó-elemző állásba kerültem”

 

– Van civil foglalkozásod?

Informatikus mérnök vagyok, programozó elemzői állásban.

– Hol dolgozol?

Az egyetem elvégzése után rövid ideig Nagyváradon dolgoztam az Ipari és Építkezési Tröszt számítóközpontjában, mérnöki beosztásban. Majd kihasználva az első adódó lehetőséget, hazajöttem Aradra az Üvegház Komplexumba, ahol létrehoztuk a vállalat számítóközpontját. Nagy feladat várt itt rám és kollégáimra. Nulláról indultunk, majd fokozatosan teljesen kiépítettük az infrastruktúrát, és megírtuk a szoftvereket. Nagy kihívás volt ez számomra.

– Meddig tartott ez a történet?

Sajnos tíz év után csődbe ment az Üvegház. És én a Villanygyár (Enel) számítóközpontjába kerültem programozó-elemző állásba. Mai napig ott dolgozom.

– Jó mesterséget választottál.

Mindjárt a ’89-es decemberi változások után, ahogy megjelentek nálunk is a kereskedelemben a személyi számítógépek (PC), szoftvereket (programalkalmazásokat) kezdtem írni, pontosabban könyvelési, raktárkezelő, számlázó programot, személyzeti szoftver- és fizetésszámító programot stb. Megjelentek az első magáncégek; minden könyvelő számítógépen akart dolgozni. Kaptam az alkalmon, és piacra dobtam, illetve eladtam szoftvereimet. Szerencsém is volt, mert közvetlenül a változások után kevés szakember foglalkozott programírással. Programjaim elterjedtek, és kedveltté váltak. Hatalmas változást hozott ez életembe. Szakmai elégedettséget és anyagi jólétet is biztosított. Több mint harminc év után, még ma is léteznek cégek, amelyek az én szoftvereimet használják.

– Foglalkozol még programok gyártásával?

Több mint tíz éve leálltam.

 

„A fürdőszobában rendeztük be a fotólabort”

 

– Hogyan kerültél kapcsolatba a fotózással?

Gyerekként kezembe került édesapám szovjet, Smena típusú fényképezőgépe. Avval készítettem első fotóimat. Otthon, a fürdőszobában improvizált laboratóriumban hívtuk elő műveinket apám bütykölte nagyítógéppel. A végeredménnyel nem mindig voltunk megelégedve. Amatőr munka volt. Aztán, szerencsémre, hatodikos koromban néhai Szente László magyartanár fotókört hozott létre, és berendezett egy fotólabort az iskola egyik termében. Ott kaptam először alaposabb képzést, és profibb szinten kezdtem fényképezni. Később szerencsém volt megismerni néhai Siska-Szabó Zoltán és néhai Budiu György (Gigi) fotóművészeket, akik sokszor elláttak hasznos tanácsokkal.

– Szóval, gyakorlatilag önerőből fejlesztetted fotós tudásodat.

Autodidakta módon kezdtem, és „mestereim” oldalán sajátítottam el a fényképezés tudományát… A líceumi évek alatt már nem volt időm a fotózással foglalkozni, mert akkor a tanulás volt a legfontosabb. De nem szakadtam el teljesen a művészetektől. Tanultam rajzolni, festeni és hangszeren játszani. Később az egyetem elvégzése után a manuális fényképezőgépet lecseréltem egy Canon típusú automata készülékre. Haladni kellett a tudománnyal; pár éve rátértem a digitális gép használatára. Jelenleg Nikon típusú kamerát használok.

– Milyen témákat választottál eleinte?

Első fotóim a kirándulások pillanatait örökítették meg, majd következtek a családi fotók.

 

„Büszkén vallom, hogy aradi vagyok”

 

– Egyik kedvenc témád Arad. Szereted ezt a várost?

Igen, szeretem szülővárosomat. Büszkén vallom, hogy aradi vagyok. Ez az otthonom, itt érzem jól magam. Bármerre járok a városban, beugrik egy emlék. Akármerre kerültem a nagyvilágban, mindig visszavágytam szülővárosomba. Fényképeimmel is városom képeit szórom szét a nagyvilágba, elsősorban a város nagyszerű építészeti örökségét, vagy épp egy hangulatos pillanatképet, vagy az évszakhoz kapcsolódó felvételt.

– Honnan szereztél annyi információt a régi Aradról?

Korabeli újságokból, régi és újabb könyvekből. A régi, klasszikus Fábián Gábor-, Lakatos Ottó-, Márki Sándor- és Somogyi Gyula-féle monográfiákon kívül ott vannak az ismert, nagyra becsült aradi helytörténészek, pedagógusok írásai és kötetei. Gondolok itt Puskel Péterre, Ujj Jánosra, Matekovits Mihályra, a néhai Ficzay Dénesre, a néhai dr. Kovách Gézára. Sokat mesélt a régi Aradról  néhai Pávai Gyula is.Érdekes helytörténeti információkat hallottam Fekete Károlytól és Erdélyi Istvántól. Sok könyvet kölcsönöztem a megyei könyvtárból is, de néhai Péterfi Árpád és Rozália féltve őrzött könyveiből is sokat kaptam kölcsön. Érdekes dolgokat tudok meg a Szövétnekből és a 3 Havi Szemléből is, de az Aradi személyiségek sorozat vallomásaiból, interjúiból is.

Amatőrnek vagy profi fotósnak tartod magad?

– Amatőr fotós vagyok, elsősorban a magam örömére fényképezem. A munkahelyi stressz után teljesen kikapcsol, megnyugtat a fotózás. Sosem törekedtem arra, hogy profi legyek. A profi fotósok más szempontokat tartanak fontosnak, mint én. És a felszerelésük is professzionális.

 

„A jó fotós művészlélek kell, hogy legyen”

 

Mik a feltételei annak, hogy valaki jó fotós legyen?

– Először is művészléleknek kell lennie. Alkotása sugalljon valamit, üzenjen a szemlélőnek. Ugyanakkor a jó fotós legyen kreatív, ötletes. Fontos még, hogy sokat gyakoroljon, használja ki a legoptimálisabb körülményeket (megfelelő helyszín, fénylehetőség, látószög, színlehetőség stb.)

Sok felvételt készítesz, míg megszületik az, amit felteszel a Facebookra?

– Egyszerre több felvétel készül, több szemszögből, más-más beállítással, amelyeket visszanézhetek a mai digitális technikával, és kiválogatom a legjobb felvételeket. Ezek közül feltöltök egy párat a Facebookra is, magyarázó szöveg kíséretében. Van, ami megnyeri a nézők tetszését, van, ami nem.

Az Arad megyei RMDSZ székháza gyűléstermének falait is a te felnagyított képeid díszítik. Honnan az ötlet?

– Faragó Péter Arad megyei RMDSZ-elnök, parlamenti képviselő ötlete volt. 2018 júniusában az aradi magyar színjátszás 200. évfordulója alkalmával tartott rendezvényen megkérdezett: „Mi lenne, ha aradi fotóiddal feldíszítenéd az RMDSZ székházát?” Örömmel elvállaltam, mert nekem is tetszett az ötlet. Több tízezer fotóból összegyűjtöttem kb. százötvenet, amelyek városunk építészeti örökségét mutatják be. Többszöri selejtezés után maradt kb. 25-30 fotó, amelyeket 60 x 100 cm méretben kinyomtattak. Bekeretezés után falra kerültek; nem csak az ülésteremben. 2018. szeptember 29-én az Aradi Magyar Napokon egy kiállítás keretén belül be is mutattuk őket nagyszámú érdeklődő jelenlétében. Mai napig megtekinthetők.

 

„Minden Aradhoz köt”

 

Lokálpatrióta vagy?

– Igen, szívvel lélekkel az vagyok, s az is maradok. Minden Aradhoz köt. Hiába jártam be a nagyvilágot, sok világvárost, nekem akkor is a szülővárosom tetszik a legjobban. Itt érzem jól magam. A város épületei, parkjai, a Maros, a barátok, a szüleim, a rokonaim s a gyermekkori emlékeim mind a szülőföldemhez kötnek. Szóval, nagyon szeretem a szülővárosomat így, elhanyagoltan is, ahogy kinéz jelenleg, ami nagyon dühít. Fontos számomra, mi történik itt. Ezért is fotózom. Sokan megkérdezik: Mi tetszik azon a ronda épületen, amiről a vakolat is lehullt? Hát, nekem az is tetszik. És megkeresem a „ronda épület” szép részletét, s azt próbálom bemutatni fotóimon keresztül. Egyesek szerint „szebb a fényképen, mint a valóságban”. Hát, igen. Mert nem mindegy, hogy melyik szögből és milyen fényviszonyok között örökítettem meg.

Szinte minden fontosabb magyar kulturális eseményen jelen vagy a  kameráddal. Hogy jut rá időd?

– Sajnos, nem mindegyik eseményen lehetek jelen munkahelyi programom miatt. Az egy kapitalista munkaprogram, reggel 9-től délután 6-ig. Régebben több idő jutott mindenre. Hét közben csak azokon a rendezvényeken tudok jelen lenni, amelyeket 18 óra után tartanak… Fényképeimen igyekszem megörökíteni mindazt, ami napjainkban az aradi magyarság életében történik. Főleg a közösségi rendezvényekre gondolok. Igyekszem pontosan rögzíteni és bemutatni az elém táruló látványt azoknak is, akik távol vannak, és nem vehetnek részt az eseményen. Csak az fáj, hogy ezeken a magyar kulturális eseményeken egyre kevesebben vesznek részt.

 

„A fotózás lelki megnyugvást nyújt”

 

Van valami anyagi haszna számodra a fotózásnak?

– Nincs semmiféle anyagi hasznom belőle. Nem a haszon reményében kezdtem fotózni. Kezdetben csak a család részére, majd a magam szórakoztatásáért, inkább művészi indíttatásból. Lelki megnyugvást nyújt nekem, és most már ez a hobbim is.

Mutasd be, kérlek, röviden családodat!

– Feleségem, Andrea matematikatanár a Csiky Gergely Főgimnáziumban és a Művészeti Líceumban. Rengeteget dolgozik. Harmonikusan élünk; kiegészítjük egymást. Kislányunk, Viktória másodéves egyetemista a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen, informatika szakon. Jelenleg külföldön végzi tanulmányait Erasmus-hallgatóként. Első osztályos korától kezdve rengeteg helyi, országos és nemzetközi tanulmányi versenyen vett részt, sok sikerrel. Ezáltal dicsőséget és hírnevet szerzett iskolájának, a Csiky Gergely Főgimnáziumnak. Első tanulóként végzett minden évben. Büszkék vagyunk rendkívül okos és szorgalmas lányunkra, a nagyszülők zseninek tartják.

 

„Tizenhárom műtéten estem át”

 

Hogy áll az egészséged? Tudom, hogy nemrég balesetet szenvedtél.

– Hat évvel ezelőtt, amikor a hegyekben túráztunk, volt egy csúnya balesetem. Megcsúsztam egy síkos sziklán, és kb. öt métert zuhantam fejjel lefelé. Minden elmozdult a számban: az állkapcsom, a fogaim, a nyelvem. Sokáig csak folyadékokon éltem. Aztán elveszítettem az összes fogamat (agresszív sorvadás). Négy éven keresztül tizenhárom öt-hatórás műtéten estem át. De az őrangyalom megsegített, talpra álltam, itt vagyok!

Templomjáró vagy?

– Igen. Amikor nincs más programom, és egészségem is megengedi, ott vagyok a templomban a miséken. A múlt rendszerben, amikor tiltották a templomba járást, gyerekként titokban részt vettünk az elsőáldozási, majd később a bérmálkozási előkészítőkön is. 

A XXI. század emberének szüksége van az istenhitre?

– Igen, jobban, mint bármikor. Sajnos, a mai világban visszaszorult a kereszténység, az emberek elfordultak Istentől, egyházuktól, templomuktól. Úgy gondolják, nincs szükségük az istenhitre. Úgyhogy ne csodálkozzunk azon, ami most történik Európában vagy a világ más részein…

 

„Sok online barátom lett”

 

Van sok barátod?

– Van pár barátom, akikkel összejárunk, és szükség esetén segítenek. A mostani új, virtuális világban sok online barátom lett.

Szeretnek téged az emberek?

– Gondolom, igen. De inkább a fotóimat szeretik, ami kiderül a pozitív visszajelzésekből.

Pozitívan gondolkozol?

– Igen. A pozitív gondolkozás híve vagyok, és igyekszem megfelelően cselekedni. A pozitív gondolkozás boldoggá tesz. És gyógyító hatása van.

Optimista vagy?

– Optimista alkatom van, de egyben realista is vagyok. Inkább óvatos optimista. Történnek események, amelyek lehangolnak. Ami jó ideje körülöttünk és a világban zajlik, a pesszimizmus felé irányít.

 

„Fényképezném az űrből a földgolyót”

 

Mit gondolsz, van élet a halál után?

– Úgy gondolom, hogy az emberiség nagyobb része hisz a halál utáni életben. A halált nem befejezésnek, hanem egyfajta új élet kezdetének tartják.

Merre utaztál a világban?

– Bejártuk a családdal Európát, de voltunk Afrikában, Ázsiában és Amerikában is. A kulturális kirándulásokat szeretem. Ha pihenni akarok, a hegyekbe megyek. Imádom a természetet. Vonzanak a hegyek, a völgyek, a tavak, a folyók és a természet apró élőlényei. Olyan helyen szeretek túrázni, ahol nincs tömeg, vadregényes a táj, tudom élvezni a csendet, hallgatni a madarak éneklését, a tücskök cirpelését, a patak csobogását. Utazásaim során szeretek új helyeket felfedezni, megismerni mások kultúráját, művészetét, építészetét.

Lenne-e kedved egy űrutazáshoz?

– Nem vagyok kalandvágyó, de szívesen vakációznék a világűrben, csodálni fentről, és fényképezni a földgolyót.

Kedvenc ételeid, italaid?

– A hagyományos magyar ételeket és a jó vörösbort szeretem. Külföldi kirándulások során szívesen megismerkedem az adott ország konyhaművészetével is.

Szereted a virágokat?

– Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet – tartja a mondás. A virágokat főleg csodálni szeretem. Mindegyik más színű, más formájú, más illatú. Türelmetlenül várom a tavaszt, mert kiszabadítja a virágokat, és színesre festi a világot. Nagyon szeretem a mezei virágokat. Azokat soha senki sem gondozza, mégis gyönyörűek.

Mikor könnyeztél utoljára?

– Nem szoktam könnyezni.

 

„A boldogságra mindenki vágyik”

 

Elégedett vagy?

– Elégedett vagyok a jelenlegi életemmel, családi állapotommal és avval, amit eddig elértem. Fortuna kegyeltjének érzem magam. Szerencsém volt eddig az életben.

Boldog vagy?

– Úgy érzem, hogy boldog vagyok. De hát ez csak rajtam múlik. Úgy próbáltam alakítani az életemet, hogy boldog legyek. Mindenkinek önmagában kell felfedeznie a boldogságot. Ha boldogok a családom tagjai, én is boldog vagyok.

Mi a boldogság?

– A boldogságot mindenki másként határozza meg. Van, akinek a pénz, van, akinek a család vagy a szerelem a boldogság fő forrása. Azt hiszem, hogy egy mély belső lelki állapot, ami több tényezőtől függ. Olyan életérzés, amelyre mindenki vágyik.

Hozzátennél-e még valamit?

– Először is jó egészséget kívánok minden olvasónak. Másodszor: azt kívánom, hogy magyarságunkat és egyházunkat sose hagyjuk el! Harmadszorra kihangsúlyoznám, hogy Arad épített öröksége nagy kincs. A múltból ránk hagyott értékeink sokszor apró csodákat rejtenek. Fontos: ne csak nézzük, lássuk is ezeket! A belvárosban sétálva emeljük fel kíváncsian tekintetünket, vegyük észre az épületek díszítéseit, a gyönyörű kovácsoltvas erkélyeket, a kapukat, a tornyokat, és figyeljünk oda az apróbb részletekre is, vegyük észre a részletekben rejtőzködő „finomságokat”. Remélem, hogy fényképeimmel sikerült felhívni ezekre a figyelmet.

Nagy István fotója

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu