Az isteni gondviselésen múlik a siker

Írta:
2014. május 28. 14:39 (szerda) /
Vasárnap, a Mosóczy-telepi katolikus templomban megtartott szentmisén nagy sikerrel szerepelt a muzsjai gyermekkórus Mezei Szimóna vezetésével, aki villanyorgonán kísérte az énekeket. A szertartás végén röviden elbeszélgettünk a kórusvezetővel, aki elmondta: a Don Bosco nevét viselő muzsjai gyermekkórusnak 44 tagja van, akik közül nem tudott mindenki Aradra utazni. Az éneklés azért megy ilyen olajozottan, mert a kollégiumban minden szombaton próbálnak, majd másnap, minden vasárnap énekelnek a templomban megtartandó szentmisén. Ezenkívül templomi koncerteken is fellépnek, ahol maga villanyorgonán, három fiatal gitáron, ugyancsak hárman dobon, de más hangszereken is játszanak. A muzsjai katolikus közösségben sok a gyermek és a fiatal, több ifjúsági csoport is működik. A rendszeresen megszervezett nyári oratóriumra 200 gyermek is összejön. Énekelve, játszva vezetik be őket a bibliába, de animátor csoport is működik. A gyermekeket könnyű megnyerni a közösségi tevékenységeknek, ha látják, hogy a szervezők tiszta szívvel, szeretettel közelednek hozzájuk. Az énekkart is úgy toborozták, hogy a nyári oratóriumon kihirdették: aki szeretne énekelni, jelentkezzen meghallgatásra. Sokan jelentkeztek, közülük kerültek ki a gyermekkórus tagjai. A repertoárjuk úgy bővül, ha valaki, valahol hall egy számára szép éneket, azt megosztja a többiekkel, közösen megtanulják. Így jutottak el oda, hogy manapság közel 20 éneket ismernek. Mezei Szimóna zeneiskolában tanul, a gyermekkórus sikerét Stoian atyának és Gabona Ferencnek, főként azonban az isteni gondviselésnek tulajdonítja.

Hozzászólások