Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Szombat, 2020. szeptember 26., 18.56
X. Nagyzerindi és Feketegyarmati Falunapok

Az összefogás sikere

Írta: Balta János, · Kiss Károly
2014. július 14., 18.25 Hétfõ / Arad

Szombaton, valamivel 7 óra után a nagyzerindi református gyülekezet fúvószenekarának az ébresztőjével vette kezdetét a Nagyzerindi és Feketegyarmati Falunapok idei rendezvénysorozata. A Komlósi Imre vállalkozó utánfutóján helyet foglaló, indulókat, térzenét játszó zenekarral egy autó bejárta a két település utcáit. Közben a feketegyarmati futballpályán 11 órakor, 12 fogatos részvételével elindították a fogathajtó versenyt, két kategóriában. Az aradi, anyaországi, nagyszalontai, árpádi fogatosokat felsorakoztató megmérettetésen akadályhajtásban és vadászhajtásban mérték össze tudásukat. A Birta Csaba és Borsos Béla összetételű versenybizottságnak pályafelügyelők is segédkeztek. Az első 6 helyezett oklevelet, kupát és kokárdát kapott, a többiek pedig egy-egy kokárdát. Még a fogathajtás előtt gyújtottak alá a bográcsversenyre benevezett 6 bogrács alá, amelyekben marha-, sertés-, illetve libahúsból főzték a pörkölteket. Miközben az étel rotyogott, a Dénesmajor felé vezető aszfaltos úton, három kategóriában megszervezték a kerékpár ügyességi versenyt, 19 indulóval.

A legkisebbek kategóriájában harmadik Mészár Márk, második Szilágyi Andor, első Komlósi Erik lett. A középkategóriában harmadik Farkas Zoltán, második Szilágyi Gyula, az első Komlósi Dávid. A nagyok kategóriájában harmadik Szőke Csongor, második Gatea Emil, míg az első helyet Komlósi Norbert szerezte meg. Mindnyájan kerékpáros kellékeket kaptak.

Ugyancsak a jelzett aszfaltos úton került sor kora délután az autós ügyességi versenyre, ami a kerékpárosokhoz hasonlóan, bóják közötti manőverezésből állt. A 11 induló közül első díjat Mátyás Tamás, második díjat Vékás Csongor, harmadik díjat Fodor József nyert. A szombati programot az esti koncertek zárták, ahol a Hardwer, majd a Desperado együttesek fergeteges hangulatot teremtettek – tudtuk meg Komlósi Róbert alpolgármestertől. 

 

Felavatták a frissen elkészült szökőkutat

 

Vasárnap az események a község két református templomában megtartott istentisztelettel indultak. A feketegyarmati közösség életében ez különös jelentőséggel bírt, ugyanis a 16 éve itt szolgáló Nagy József tiszteletes és családja ez alkalommal vett búcsút a gyülekezettől, utolsó itteni igehirdetésében jelezte, hogy az „Úr máshova szólította”. A megható búcsún számba vették az elmúlt több mint másfél évtized küzdelmeit és sikereit, főleg ez utóbbiak folytatásáért fohászkodtak az Úrhoz.

Eközben a nagyzerindi műfüves sportpályán lezajlott a Téglás Róbert irányította dzsúdós csapat nagysikerű bemutatója, majd következhetett a kispályás focitorna. A nyolc résztvevő csapatot két csoportba osztották, 2x10 perces mérkőzéseket játszottak, a csoportbeli második helyezettek a harmadik helyért küzdöttek meg, az elsők a döntőbe jutottak. A dobogón végül a következő helyzet alakult ki: I. a nagyzerindi Brazil, II. a nagyszalontai Arany, III. az aradi Topográfusok csapata lett. Ők kupát és okleveleket kaptak, a szervezők minden résztvevőt megvendégeltek, a torna kifogástalan sportszerű körülmények között zajlott le – tájékoztatott Szilágyi Gyula versenybíró.

A délutáni program közel egyórás késéssel kezdődött, a néptáncgálán résztvevő csapatok a nagyzerindi Tabajdi Károly Általános Iskolából indulva a főúton végigvonulva érkeztek el a főtérre, ahol a helybeli fúvószenekar kíséretével már egy rögtönzött össztáncot mutattak be.

Közben a színpad is elkészült, minden készen állt a gála megkezdésére. A szépszámú közönséget Simándi Sándor nagyzerindi polgármester köszöntötte Nicolae Ioţcu megyei tanácselnök és Lucian Drăgan péli polgármester társaságában, röviden vázolva néhány eredményt és néhány, megvalósítás előtt álló célkitűzést. Ezt követően felavatták a frissen elkészült szökőkutat; a községi tanács 120 ezer lejes beruházásával, a megyei tanács támogatásával – Simándi Sándor szerint – befejeződött a községközpont rendbe tétele. Most már „csak” ezt meg is kell őrizni – tesszük hozzá.

 

Ajándék tűzoltókocsi

 

A gálát a helybeli iskola furulyacsoportja indította Kasza Rozália tanító felkészítésével. Majd sorra következtek a vendég tánccsoportok, volt, amelyik többször is fellépett: az ágyai Tőzike, a pécskai kis és nagy Boglárka, valamint a Búzavirág, a kisiratosi P. Godó Mihály Általános Iskola néptánccsoportja, a majláthfalvi Csipkebokor, a Bihar megyei Micske Görböc együttese, a majláthfalvi Százszorszép, a Kolozs megyei Szék Szalmakalap csoportja, a simonyifalvi Leveles. Láthattunk tőlük dél-alföldi táncokat, felcsíki játékokat, magyarbődi, szilágysági, mezőségi, szatmári, magyarpalatkai táncokat, kalotaszegi és széki táncrendet. A változatos, pergő programot – a hőség ellenére – lelkesen fogadta a közönség.

A vendég együttesek parádéja után egy helybeli, ún. blokk következett. Ehhez azonban egy kis technikai szünetre volt szükség, ezt használták ki arra, hogy hivatalosan is átvegyék azt a tűzoltókocsit, amelyet Gerhard Stengel, egy németországi civilszervezet vezetője által adományozott a Péli Polgármesteri Hivatal közvetítésével Nagyzerindnek. A megszólalók egyöntetűen azt kívánták: minél ritkábban legyen rá szükség! A víztartály nélküli, 500 méter hatósugarú kocsit Zerinden jól fel tudják használni, annak ellenére, hogy a tűzcsapok egyelőre 1000 méteres távolságra vannak egymástól, de ezeket mihamarabb sűríteni kívánják.

A helybeliek záró „blokkja” az ifj. Papp Sándor, id Papp Sándor és Higyed Ferenc összetételű citerazenekarának nótacsokrával kezdődött, majd következett az Ibolya négy korosztályos csoportjának igazi meglepetés műsora. Mindezt a koreográfus ifj. Szilágyi András vezette fel mezőszopori börbankjával és ponturijával, majd következtek a kicsik és kezdők moldvai, a felnőttek somogyi, a haladók szatmári, a fiatalok szilágysági táncokkal. E közé a Pro Romale együttes is beilleszkedett cigány táncokkal.

A produkciót vastaps és újrázás jutalmazta, az i-re a pontot egy szépen megtervezett össztánc tette fel, immár nem a színpadon, hanem a főtéren.

A színpadon viszont megjelent Simándi Sándor polgármester, aki szemel látható meghatottsággal köszönte meg valamennyi közreműködőnek a hozzájárulását, jelezve, hogy az összefogás egy közös cél érdekében mindig meghozza a gyümölcsét. Az Ibolya együttes(ek) nevében ajándékokat nyújtottak át a csoportvezető Kiss Csilla Annamáriának és ifj. Szilágyi András koreográfusnak.

Az utcabált a Semsei Ildikó, Antonie Róbert és ifj. Papp Sándor összetételű helybeli énekcsoport nyitotta meg, majd a feketegyarmati Sándor Lajos zenélt szintetizátoron a foci-vb díjkiosztó ünnepségének a végéig.

Nyugodtan állíthatjuk, hogy a X. Nagyzerindi és Feketegyarmati Falunapok – néhány kellemetlen közjátéktól eltekintve – ezúttal is sikeres volt.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Hozzászólt: masik elszarmazot / Kedd, 2014. július 15., 22.42 Válaszoljál rá!

Azert lattom az rmdsz nelkul is van ott elet. A falunapops cikkeket ossze hasonlitva mas telepulesekkel, ugy latom nem kell Zerindnek szegyenkeznie a programokban se, meg kulturaba se, meg sportbs se, meg semmibe se.

Hozzászólt: el szarmazott / Kedd, 2014. július 15., 22.32 Válaszoljál rá!

Amikor RMDSZ-es part volt hatalmon Zerinden minednki emlekszik hogy mi volt es mi nem zerinden( tobb mint nem volt)es mi van most a PDL-PNL-es parttal, igy ha Iotcu es Dragan jonn el akkor nekik tapsolunk mert elvegre \"penz beszel es kutya ugat\". Koztudot Zerind nincs szivlelve amiota ez a part van hatalmon.Valami blamat mindig bele kell irni az ujsagba

Hozzászólt: zerindi lakos / Kedd, 2014. július 15., 22.01 Válaszoljál rá!

Ja ES ATTOL AMIERT ITT NEM UDEMERES A POLGARMESTER ATTOL MI MEG VAGYUNK OLYAN MAGYAROK MINT A SIMONYIFALVIAK VAGY AZ AGYAIAK.jOHETNEK AZ ELLENVELEMENYEK.DOBJUK MAR FEL EZT A GYENGE UJSAGOT!!!!

Hozzászólt: zerindi lakos / Kedd, 2014. július 15., 21.59 Válaszoljál rá!

Ma bocsanat de a nagytiszteletu udemeres polgarmesterek is meg voltak hivva.gondolom, csak az egyik biztos simonyiba a kocsmaba,a masik meg agyan a templomba rotta le a buneit :), es ezen elfoglaltsagok ugye fontosabbak mint a mas magyarlakta telepulesekre valo ellatogatas.Megjegyzem egy-ket orat kibirtak volna ok is, na de sebaj.az ido ellenere jo volt,eltelt ,akinek meg nem tetszett nyugodtan irja meg ,mert kritizalni konnyu,aki meg nem birja a kritikat ne olvassa a cikket meg a hozzaszolasokat.Balta ur meg irja mar meg (ha tudja) mi volt az a kellemetlen kozjatek? csak az a baj hogy ott se volt a nagyszeru \"ujsagiro\" ur.JA es mondja mar meg ki a fene az a Vekas Csongor?

Hozzászólt: bodicsek / Kedd, 2014. július 15., 16.25 Válaszoljál rá!

Külön élvezet lehetett egy magyar faluban Iotcu és Dragan beszédet hallgatni. Bognár, meg a többi polgármester hol volt. Ki fogott össze kivel

Hozzászólt: vendegek / Kedd, 2014. július 15., 08.29 Válaszoljál rá!

Kelemetlen kozjatek az volt amikor a szemetben varakoztunk. Mas jovolt.

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu