Biciklin a mellrák ellen

Írta:
2014. október 5. 18:50 (vasárnap) /

Üde rózsaszínben, jókedvűen és természetesen biciklinyeregben kapcsolódtak be a hétvégén a dévai SkirtBike klub tagjai a mellrák elleni küzdelem helyi rendezvénysorába. – Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közel harminc éve októbert a mellrák elleni hónapnak nyilvánította. Úgy gondoltuk, nőkként felelősek vagyunk egymásért. Fontos, hogy minél több társunkban tudatosítsuk saját egészségének fontosságát, hogy bátorítsuk egymást a rendszeres szűrővizsgálatok elvégzésére. Hiszen a mellrák olyan betegség, amit ha időben felfedeznek, teljes mértékben gyógyítható. Ezért szórólapokkal felszerelkezve vágtunk neki ma a városnak, természetesen biciklin. A járókelők nagy nyitottsággal fogadtak – számolt be a szombat déli felvonulásról Nagy Emese, a dévai női kerékpáros közösség egyik lelkes tagja. A biciklis hölgyek mindenekelőtt arra kívánták felhívni a járókelők figyelmét, hogy az egészségmegőrzésnek fontos eleme a megelőzés, a mellrák elkerülése érdekében pedig a rendszeres önvizsgálat és az időközönkénti szűrővizsgálat elvégzése. A WHO statisztikái szerint ugyanis a világon minden nyolcadik nőnél fellép a mellrák és annak ellenére, hogy korai stádiumban 96%-ban gyógyítható, a középkorú nők körében mai napig ez okozza a legtöbb elhalálozást. Hunyad megyében a rákkal küzdőknek mintegy 10 százalékát teszik ki a mellrákban szenvedők. – Évente átlagosan 120 új esetet fedeznek fel. Jelenleg 1390 mellrákban szenvedő nőt tartanak nyílván a megyében – közölte a statisztikai adatokat dr. Cecilia Birău közegészségügyi szóvivő. Azonban szintén a statisztikákra hivatkozva hangsúlyozta: a kor előrehaladtával fokozatosan nő a mellrákra való hajlam, ám az idejében felfedezett betegség az esetek 96 százalékában teljes mértékben gyógyítható! E gyógyulás esélyére, a megelőzés fontosságára kívánták felhívni nőtársaik figyelmét a szombaton rózsaszínben kerékpározó hölgyek is, teljes szolidaritásukról biztosítva őket.

Hozzászólások