Déván egyetlen COVID–19-tesztelő sem működik

Írta:
2020. május 4. 17:24 (hétfő) /

Hunyad megyében 534-re emelkedett a koronavírussal fertőzött személyek száma. A tesztelés azonban akadozik. Kiderült, hogy a dévai megyei kórház számára megvásárolt három RT-PCR COVID–19 tesztelő közül egyelőre egy sem működik.

 

Az elmúlt napokban  jegyzett megbetegedésekkel a koronavírussal fertőzött személyek száma Hunyad megyében meghaladta a félezret. A járvány megjelenése óta, azaz március elejétől összesen 534 személy esetében mutatták ki a koronavírus jelenlétét. Közülük 190-en gyógyultak meg és 57 személy vesztette életét.

A koronavírussal diagnosztizáltak többségét április elejétől a dévai megyei kórházban ápolják. Az eredeti elképzelés, miszerint ez az intézmény lesz az egyetlen COVID–19-es kórház a megyében, a többi település kórházaiban pedig a koronavírussal nem fertőzött pácienseket látják el, mai napig nem valósult meg. A katonai vezetés alatt álló dévai kórházban pillanatnyilag 120 COVID-os pácienst ápolnak, az utóbbi 24 órában 15 személyt engedtek haza gyógyultan és három újabb pácienst utaltak be.

További 30 koronavírussal diagnosztizált pácienst azonban a vajdahunyadi kórházban kezelnek, ahol közel 200 más betegséggel diagnosztizált személyt is ápolnak a kórház különböző osztályain. Amúgy Vajdahunyadon működik a megyében az egyetlen RT-PCR COVID–19-tesztelő, ám ez sem teljes kapacitáson. Egy alkatrész hiánya miatt a napi 750 teszt helyett csupán 100 tesztet képes elvégezni. Így a vajdahunyadi kórházban elsősorban az intézmény személyzetét és a frissen beutalásra kerülő pácienseket tesztelik.

Ennél sokkal rosszabb a helyzet Déván, ahol úgy tűnik, a kórház számára megvásárolt három tesztelő közül egyetlenegy sem működik. Az első készülék még április elején érkezett Temesvárról. A dévai polgármester akkori nyilatkozata szerint azonban nem jött meg hozzá minden alkatrész. Röviddel ezután, április 10-én közölte a Hunyad Megyei Tanács, hogy megvásároltak egy másik tesztelőt, ami április 20–25. között kellett volna működésbe lépjen. A harmadik RT-PCR COVID–19-tesztelő április 27-én érkezett Dévára. Ezt a piski Reva Rt. finanszírozta, de mint utóbb kiderült ezt sem lehet egyelőre használni, mert a hozzácsatolt tesztkészletnek útközben nyoma veszett.

A megyei tanács szóvivője hétfőn délben megerősítette: a dévai megyei kórházban pillanatnyilag egyetlen COVID–19-tesztelő sem működik, a beutalt páciensektől vett mintákat a kolozsvári, illetve temesvári kórházakban vizsgálják. A megyei tanács hétfő délután kiadott hivatalos közleménye szerint az intézmény által közel egy hónapja (!) megvásárolt tesztelő kísérleti üzembe helyezését május 7-re tervezik. Amennyiben ez sikerrel jár, elkezdődhet a berendezés szakmai engedélyeztetése. A gyakorlati üzemeltetés tehát még ködbe vész. Ilyen körülmények között sovány vigasz a megyei tanács közleményének további paragrafusa, mely szerint az egészségügyi minisztérium egy újabb tesztelő-berendezést vásárolt a dévai kórház számára 467 670 lej értékben, melyben a tanács 10 százalékos önrészt vállalt.

A megyében továbbá a petrozsényi sürgősségi kórházban, illetve a piski CFR-kórházban végeznek COVID–19 gyorsteszteket, fizetség ellenében is. Egy teszt ára 80 lej. Az igény elég jelentős. Naponta több tucatnyian végeztetnek tesztet mindkét intézményben.

Hozzászólások