Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Szombat, 2020. január 25., 13.07

Elfehéredtem!

Írta: · Makay Botond
2008. március 06., 12.30 Csütörtök / Krassó-Szörény

Mégpedig a bosszúságtól. Az történt ugyanis, hogy a Nyugati Jelen március 5-i számának Ifi-újság rovatában Bajkó Károly főtanácsos A KITTI Háló továbbszövése címmel egyebek közt – a fénykép szerint is – a fehérvízi anyanyelvápoló és közösségi tábor résztvevőiről ír. Pontosabban beszámol.

Mivel módosult a véleményem egy esztendő alatt, nem a KITTI Háló miatt fehéredtem el, hanem azért, mert egyrészt a Fehérpatak (Râul Alb) ifjúsági táborozó hely  „elköltözött” Hunyad megyébe s hogy ne lehessen a nyomára sem bukkanni, nevet is változtatott és Fehérvíz lett belőle.

Nos, a szóban forgó földrajzi nevekről a következőket: Fehérvíz az csakugyan van Hunyadban is, de Zólyomban is, amely ismereteim szerint a mai Szlovákiában van Biele Vody „álnéven” a Herencs völgyében. A hunyadi Fehérvíz pedig Puj község közelében található szintén Râul Alb néven. (Fejérvízről és Fejérpatakról most hadd ne „nyelvészkedjek”).

A mi Fehérpatakunk, ahol az ifitábor volt, az Resicabánya megyeszékhelytől néhány kilométerre – a megyeszékhelyhez hasonlóan Krassó-Szörény megyében fekszik (mint tábortelep), illetve csörgedez, mint hegyi patak.  

Elfehéredésem oka nem elsősorban a patak, illetve a tábor elnevezése miatt történt, hanem azért is, mert nem ez az első eset, hogy sajtóban, rádióban, tévében Resicabányát is Hunyad megyéhez csatolják. Egy sánta logikának köszönhetően minden bizonnyal azért, mert Vajdahunyad és Resicabánya egyaránt vasipari fellegvárként ismert.

Aztán azt sem árt tisztázni a két földrajzi névvel kapcsolatban, hogy a PATAK mindenképp vizet jelöl, vagy arra emlékeztet, de a VÍZ nem feltétlen patakzik.
Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Hozzászólt: kladiva / Csütörtök, 2008. március 06., 15.45 Válaszoljál rá!

Nem kell elfehéredni, a KITTI szerint hálót bárhol bővíthetnek, csak azt nem értem, ha már nem tudják hol is van Krassó Szörény, illetve Resicabánya, akkor miért hivatkoznak rájuk...
Üdvözlettel Budapestről egy tősgyökeres resicabányai KO

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu