Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Csütörtök, 2022. május 26., 14.48

Elítélt fiatalember társat keres

Írta: · Pataky Lehel Zsolt
2009. december 12., 12.00 Szombat / Arad

„28 éves, börtönbüntetését töltő, lelkileg megtört hívő fiatalember kéri mindazokat, akik hisznek az emberi jóságban, írjanak neki néhány sort, hogy elviselhetőbbé tegyék számára a mindennapokat. Cím: Pongrácz Levente Lajos, str. 6 Vânători nr. R-104, Arad” – ez a hirdetés volt olvasható néhány héten keresztül lapunk társkereső rovatában, és ez késztetett arra, hogy felvegyem a kapcsolatot a feladóval. Nem hétköznapi dolog ugyanis, hogy egy fogva tartott az újságon keresztül keressen levelezőpartnert magának. Ő mégis ezt választotta, soraiból pedig arra lehet következtetni, hogy talán mégsem bűnös lélek. Legalábbis nem ítélkezhetünk felette anélkül, hogy ismernénk.

Innen még nem szöktek meg

„Az emberek többsége azt hiszi, hogy itt csak született bűnözők vannak, pedig nem igaz – erősítette meg az előbbi gondolatot Eduard Magold, az Aradi Szigorított Börtön sajtószóvivője. – Sokan azért az egy másodpercért fizetnek drágán, amikor elborult az agyuk, vagy meggondolatlanul cselekedtek.”

Ezt az udvaron mondta, az irodaépület és az elítéltek blokkja között. Két ellenőrzőponton és két mágneses kapun kell túljutni, és csak olyasmit szabad bevinni – például fényképezőgépet, vagy riportermagnót – amit az igazgatóság engedélyezett.

Körülbelül ezer fogva tartott van az aradi büntetés-végrehajtási intézetben, de a számuk szinte naponta változik, mert vannak előzetesben lévők, másokat áthelyeznek, vagy éppen más börtönből hoznak ide elítélteket. „Mikor volt a legutóbbi szökés?” – kérdeztem kísérőmet, mire szigorú volt a válasz: „Innen még nem szöktek meg. Tavaly volt egy kísérlet, de meghiúsult…”

A cellák folyosóira be se tekinthettem, hanem a díszterembe vezettek, ahonnan beléptünk a stúdióba (a fegyintézet saját tévé- és rádióműsorait szerkesztik itt), ami ezúttal a „beszélő” volt. Alacsony, szemüveges, borotvált fejű, halk szavú, jóvágású fiatalember a beszélgetőpartnerem.

Tíz éve magányosan

– Kapott választ a hirdetésre? – kérdeztem Leventét, miután megegyeztünk, hogy a kis korkülönbség miatt is a tegeződésnél maradunk.

– Egy hívő írt. Vagyis összesen hárman írtak, de csak az egyiküktől kaptam címet is, amire válaszolhattam.

– Vele rendszeresen levelezel?

– Igen, és volt is nálam egyszer. Épp ma kaptam tőle levelet, de még nem volt időm elolvasni.

– Honnan jött az ötlet, hogy a társkereső rovatban adjál fel hirdetést?

– Gondoltam, hogy ott többen olvassák, és láttam, hogy több megyében is megjelenik az újság. Reméltem, hogy több szerencsém lesz így.

– Mennyi idő után válaszoltak?

– Maximum két hónapig ment a hirdetés, de az egyik két hét után írt.

– Szerinted azért kaptál ilyen kevés választ, mert előítélet van az emberekben az elítéltek iránt?

– Igen. Azt hiszik, hogy csak rossz emberek vannak itt, de ez nem igaz. Amíg meg nem ismersz valakit, nem ítélkezhetsz felette. Amiért én bejutottam… úgy volt… hogy is mondjam… a családom nehéz körülmények között élt. Elkallódtam, rossz társaságba keveredtem, már amikor kicsi voltam, elkezdtem lopni. Belekeveredtem ebbe a hülyeségbe. Lopni akartam, s bementem a házba… az illető nem volt otthon, de időközben hazajött, és megijedtem. Félelmemben fejbe ütöttem, úgy halt meg. Nem akarattal történt, nem vagyok gyilkos alkat. Huszonnyolc évet kaptam.

– Ebből hányat ültél már le?

– Tizenegyet. 1999. október 12-én zártak be.

– Mennyi van még hátra? Úgy értem, reménykedel abban, hogy elengednek valamennyit?

– Persze, remény van, azt nem szabad elveszíteni. Majdnem tíz évig dolgoztam kárpitosként a gyárban Szatmáron – mert szatmári vagyok –, és ott nyertem körülbelül 320 napot. Szóval, huszonnyolc évre huszonnyolc hónap kedvezményt kaphatok, vagyis annyit engednek el a büntetésből. De most megváltozott a törvény, egy hónapban csak öt napot lehet szerezni munkával, míg korábban tízet lehetett. Most vittek megint dolgozni, hála istennek. Cipőt varrok. Örvendek neki, mert hamarabb telik az idő, s addig sem ölöm az idegeimet. Itt az a fontos, hogy elfoglald magad. Szeretek sokat olvasni, templomba járok, mert mint tudja, Gyurkócza Aranka néni jön hozzánk, és ez sokat számít nekem és a társaimnak. Lelkileg épülünk. Szeret is minket Aranka néni, jól érezzük magunkat. Jönnek ortodoxok, meg más vallásúak is, és lefordítja nekik az istentiszteletet. Alig várom azt a szombatot, hogy mehessek templomba.

Nem csak az áldozat és az elkövető tragédiája

– Itt lettél hívő, vagy korábban is gyakoroltad a vallást?

– Mikor kicsi voltam, a szüleim vittek templomba, de miután elítéltek, azután lettem igazán hívő. A szüleim nem is hitték el, hogy rólam van szó. Amikor elítéltek, apukám felakasztotta magát, anyukám meg két-három napra rá infarktust kapott, és meghalt. Ezt tettem…

– Nem akarom felszakítani a sebeket, vagy még jobban terhelni a lelkiismeretedet, de szörnyű, hogy egy meggondolatlan cselekedet ennyi ember tragédiáját okozza. Mit éreztél?

– Nehéz volt. Mielőtt elítéltek, dolgoztam hét hónapig a gyárban. Emlékszem, hogy bementem a munkába, és a társaim nagyon csendesek voltak. Az újság már megjött az ítélettel, de eldugták a tévé tetejére. Hiába, mert mutatták a hírekben is… Nem tudtam aludni akkor éjjel, járkáltam, gondoltam, hogy öngyilkos leszek, vagy megszökök… Olyankor sok minden megfordul az ember fejében. De aztán megnyugodtam, és eszembe jutott anyukám, aki kicsi koromban mindig olvasott nekem a bibliából. Arra tanított, hogy Isten szeret minket, embereket, még ha bűnösök is vagyunk, és nem akarja, hogy elvesszünk, sőt azt akarja, hogy megtérjünk hozzá, és megbocsát. Sírtam, letérdeltem, és imádkoztam. Lelki nyugalmat kaptam, és akkor kezdtem megváltozni, elkezdtem olvasni a bibliát.

– Ez segített átvészelni az eddigi éveket?

– Nagyon is. Sokat számít, hogy járhatok templomba. Sajnos, azt hiszem, kint is sok embernek hiányzik ez. Hiába van pénzed, ha nincs meg a lelki nyugalom, nem vagy boldog.

– Azt mondtad, fontos, hogy dolgozhatsz, templomba járhatsz, olvashatsz. Ez kint magától értetődik…

– És járhatunk sportterembe minden második nap, meg teniszklubba, ahol játszhatunk két órát. Vasárnap meg futballozunk.

– Így tartod formában magad?

– Beteg vagyok, ha nem sportolok mindennap. Gyúrom a vasakat. A lelki egyensúlyon kívül ez számít a legjobban. Meg az is, hogy kivel ülsz évekig egy szobában, mert sok rossz ember van, és kevés a jó, akivel le lehet élni annyi évet. Most ketten vagyunk a cellában, egy marokkói gyerekkel. Én nem cigizek, nem kávézok, nem iszom alkoholt, nem drogoztam sose, és nem is szeretem az olyan társaságot. A zajt,a veszekedést se szeretem. Inkább egyedül ülök, minthogy baj legyen. Mert hamar jön a baj, és ha belekeveredsz, megbüntetnek, három hónapot pluszban itt kell ülnöd. Engem megőrzött az Úr, annyi év alatt nem volt problémám. Igaz, vigyáztam is. Amikor láttam, hogy nincs számomra hely valahol, máshová mentem. Ez csendes gyerek, egész nap cipőt varrunk, jól megvagyunk. Azelőtt egy német gyerekkel voltam, ő is csendes volt, vele ültem vagy egy évig.

A születésnapok a nehezebbek

– A hirdetésben azt is írtad, hogy szeretnéd megosztani a gondolataidat másokkal. Mit is?

– Magányosnak érzem magam, nincsenek barátaim. Mind elfelejtettek. Van egy lánytestvérem, akivel levelezünk, és aki segít, amikor tud, de barátaim nincsenek, és ez hiányzik. Rossz egyedül lenni.

– Az eddigi éveket itt töltötted?

– Nem, a legtöbbet Szatmár megyében. Itt körülbelül másfél éve vagyok. Voltam Bukarestben, mert a gyilkosság után ott vizsgáltak meg, hogy az eszem rendben van-e… Miután elítéltek, fellebbeztem Váradon, ezért ott voltam, de elutasítottak. Majd Bukarestben fellebbeztem, végül visszavittek Szatmárra. Aztán ott már nem volt munka, és inkább olyan helyre szerettem volna menni, ahol lehet dolgozni. Volt, hogy reggel héttől este hétig melóztam. Normálisan nyolc óra volt a műszak, de a mester ismert, és mivel jól dolgoztam, kint tartott engem, meg vagy három-négy gyereket.

– Számolod, hogy hányadik karácsonyod következik a falak között?

– A tizenegyedik.

– Hogy telnek?

– Mint akármelyik másik nap. Ha rágondolok, búsulok, és nehéz. Sokkal rosszabb, amikor születésnapom van. De elmúlik az is.

– Mikor van a születésnapod?

– Október 24-én töltöttem be a huszonkilencet.

– Olyankor mi jár a fejedben? Hogy eltelt még egy év az életedből, vagy hogy mennyi van még hátra a büntetésből?

– Inkább az, hogy eltelt még egy év, és nem élhettem kint, min más fiatal. Arra is gondolok, hogy mennyi van még hátra. Legalább tíz év. Huszonkét évet le kell ülni a huszonnyolcból, de ha munkával kiváltok két évet és négy hónapot, akkor csak tizenkilenc évet kell üljek. Egy évem nagyjából meglesz, de még kell egy év és négy hónap. Tőlük függ, hogy mehetek-e dolgozni. Én teszem a dolgom, nem keresem bajt. Megyek előre, mert az a legjobb, hogyha jó gyerek vagy, és nem nézel vissza. Igaz, sokat engedek, de ezt így kell itt csinálni.

– Gondolom, követed a politikai, sport- és a bulvárhíreket. Bentről nézve nagyot változott a világ?

– Igen. Amikor engem lecsuktak, nagy dolog volt gyilkosságért ülni, de látom, hogy most már nap mint nap történik gyilkosság, minden második hír arról szól.

– Megromlott a társadalom?

– Nagyon!

– Mihez kezdesz, majd, ha szabadulsz?

– Sokszor gondolkodok rajta, de csak az Isten tudja, mi lesz belőle. Az ő kezében vagyunk, és minden percünk meg van számlálva. Normális, hogy szeretnék új életet kezdeni, szeretnék egy hívő nőt találni,és hívő emberekkel levelezni, mert ők igazán meg tudnak érteni. Segíthetnek lelkileg, hogy tovább épüljek, hogy végig tudjak menni ezen az úton, ami előttem, van, mert elég hosszú, és csak a felénél vagyok.
Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Hozzászólt: Szász Zoltán / Vasárnap, 2009. december 13., 21.21 Válaszoljál rá!

Természetesen úgy értettem, hogy a hozzátartozóinak a hozzáállása. Szerettük elvesztése, fájdalom, bosszú stb.
1995-ben egy nagyon komoly film jelent meg ebben a témában. Kitűnően nyúl a rendező ehhez a nehéz témához.
Címe: Dead man walking. Magyaruil: Ments meg Uram!
Itt lehet utánanézni:
http://www.imdb.com/title/tt0112818/
http://port.hu/ments_meg,_uram!_dead_man_walking/pls/fi/films.film_page?i_film_id=1636&i_city_id=3372&i_county_id=-1&i_topic_id=1

Hozzászólt: Sz.Z.-nak / Vasárnap, 2009. december 13., 20.30 Válaszoljál rá!

2. A meggyikoltnak már egyáltalán nincs szemszöge.

Hozzászólt: Nagy István / Vasárnap, 2009. december 13., 15.21 Válaszoljál rá!

Nincs értelme a mi lett volna, ha kérdésfeltevésnek.
DE ha az illető túléli a betöréskor kapott ütést, akkor ugyanaz a betöréses lopás és testi sértés "mennyit ért volna"?
És ma mennyit érne?

Hozzászólt: Szász Zoltán / Vasárnap, 2009. december 13., 14.34 Válaszoljál rá!

1. Sokszor nagyon durva dolgok kell történjenek velünk, hogy meglássuk hol tartunk.
2. A meggyilkolt szemszögéből tényleg nem könnyű kérdés megválaszolása.
3. A gyilkosokért is meghalt Jézus. Sőt, Isten néha gyilkosokat állít a szolgálatába. Pl. Mózes, Dávis stb.
4. A gyilkosság csak a Btk. szerint kezdődik ott, hogy valakinek kioltom az életét. De valójában az is gyilkosság, hogy felbosszantom a feleségem, gyermekem. Ha haragszom, gyűlölködöm stb. Lehet valaki ma éppen azért kapott szívinfarktust, mert felbosszantotta valakije, vagy elszomorította. Ez a Btk. szerint nem gyilkosság, de Isten előtt az. Ld.A Hegyi beszéd törvényértelmezését. De ugyan ki mentes ez alól! Ezért jött Jézus, mert tudja, hogy senki sem tiszta.
5. Jó lenne felismerni és beismerni a magam "gyilkolásait", mert megmenthető vagyok. Addig van baj, amíg mentegetem magam: "Azért én ehhez a fickóhoz képest jó vagyok!" Szent Ágoston (szintén nagy csirkefogó volt!) egyszer így kiáltott Istenhez: "Uram, szabadíts meg attól a szenvedélyemtől, hogy mindig mentegetem magam."
Nem kioktatni szándékoztam senkit.
Áldott ünnepeket!

Hozzászólt: SZ.Z-nek / Vasárnap, 2009. december 13., 09.12 Válaszoljál rá!

Ez igy igaz , sajnos hogy ehhez eggy ember elet kioltasa kellett ! De a nagy valosagon ez semmit sem valtoztat . A gyilkos ettol meg gyilkos marad. Amint latszik nem is egyszeri hanem tobszoros.

Hozzászólt: Szász Zoltán / Vasárnap, 2009. december 13., 07.42 Válaszoljál rá!

Akik "szabadok" vagyunk és nincs priuszunk elgondolkodhatnánk ezen a történeten. Van amikor rab kell légy, ahhoz, hogy megtaláld a valódi szabadságot és a Szabadítót. Jézus (Jehosua) neve azt jelenti Szabadító. Még ma is van lehetőség a szabadulásra!

Hozzászólt: erikamisik / Vasárnap, 2009. december 13., 00.00 Válaszoljál rá!

...én is végigolvastam.Elgondolkodtató

Hozzászólt: kun / Szombat, 2009. december 12., 22.13 Válaszoljál rá!

Érdekes

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu