Emlékek – Provinciális értékek (III.)

Fotók kilószámra…

Megint az iskola?

Főleg az!

Két, akkoriban szokásos, amatőr fotó! Az egyiken a számháborúhoz felszerelkezett, tanáraikkal megerősített „osztály” látható. A másikon a „vezérkar” – Ilisie Ilona, Kiss Margit, Merkle Weisz Ágnes (?), Printz Pál, Pop Gizella és e sorok írója – „domborít”, a Csálai erdő egyik tisztásán. („Tájkép csata után.”)

Ez a fénykép 1960 májusában készült – ezért érdekes; akkor még I–XI. osztályos volt az iskola. Ősztől a tanteremgondok egyből megoldódtak, az I–VII. osztály átkerült a zárda épületében multikulturálisan működő 1-es Számú Általánosba. A Kálvin utcai épület folyosóit és udvarát csak négy évtized múlva verte fel újra az I–VIII. osztályos diákok zsivaja.

Valamilyen „kalóz” érettségi tablóról készült fotót nézegetek, az 1962/63-as tanév végéről:

Absolvenții școlii „Ocska Terezia” Arad.

Mottó nélkül, „Ocskó” helyett „Ocska”. Ez a tabló aligha kapta volna meg a „nihil obstat” pecsétet.

Nem tudom, szándékos volt-e a szerencsétlen sorsú temesvári munkásleány nevének elcsúfítása?

Nem sok, fényképen is megörökített, szívderítő esemény fűződik az „1959–1989” -es három évtizedhez. „Valaki” – Vilhelm Károly diákunkat, Munkácsy-díjas festőművészt, gyanusítottam meg, de ő nem vállalta az alkotó szerepét – festett két portrét: Ady és József Attila. Ez a két festmény felkerült a falra. Megérte az 1989 tavaszán megejtett, „megfélemlítésnek” szánt tanfelügyelőségi ellenőrzést.

A „félelmetes” hírnévnek örvendő fizika szakos tanfelügyelő félrehívott. Kihangsulyozottan nem hivatalosan, csak barátilag, a következőket mondta:

– Mondhatjuk azt, hogy Sadoveanu és Luchian portréi lógnak a falon, de mind a ketten tudjuk, hogy Ady és József Attila. Mondja meg Cupșa igazgatónak, miután elvonult a brigád, vegye le a festményeket a falról.

Megmondtam.

A képek maradtak.

Vajon megvannak még? Melyik termet díszítik?

Egy kellemetlen tartalmú hivatalos levél is lehet emlék – keserű emlék, mementó. 1988. szeptember 14-ei dátummal ismételten figyelmezteti a „Liceul Industrial al Orașului Hîrlău” igazgatója, az aradi illetőségű, iskolájába frissen kinevezett angol–francia szakos tanárnőt, hogy azonnali hatállyal foglalja el katedráját. (În caz de neprezentare veți suporta consecințele legale”.)

Ez év tavaszán, április 11-én, volt Aradon egy nagyon érdekes és értékes kiállítása Györffy Évának.

Valamelyik korábbi diáktalálkozón kaptam tőle egy számítógépes rajzolt. Valahol, talán a Szövétnekben közöltük is. Megőriztem, úgy érzem illik jelen írásomba.

Számos érdekes vendége volt Aradnak – az Alma Mater Alapítványnak – az 1989 óta eltelt majdnem három évtizedben.

„A Szövétneknek szeretettel”, Banner Zoltán.

Valamikor nagyon szerettük Dávid Ibolyát, lelkesen tapsoltuk; illetlenség „egyből” hátat fordítani neki.

A Kálmán Zsuzsa – Dávid Ibolya: Miért éppen én? című könyv bemutatója nagy érdeklődést váltott ki. Bár késéséssel kezdtük meg a bemutatót – némi zürzavar is kísérte –, mégis szép emlék.

Az Alma Mater Alapítvány meghívására látogatott Aradra SOLYMOSI FRIGYES (1931–), a „legtöbbet idézett” magyar vegyészprofesszor. A látogatását követő évben, az Aurel Vlaicu Egyetem díszdoktorává választotta a szegedi akadémikus professzort.

A fényképek mellett, plakátok, meghívók, különböző kiadványok kerültek elő a bőröndből, emlékeztetve a nem is olyan régi eseményekre.

Ezeket rendezgetve, Thornton Wilder – A mi kis városunkszerzője  – nyomán kérdezem: „hát ez mind megtörtént, és mi sosem vettük észre”?