Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Csütörtök, 2022. május 26., 14.37
RMDSZ tisztújító közgyűlés Aradon

Faragó Pétert megerősítették elnöki tisztségében

Írta: Balta János
2022. január 09., 19.40 Vasárnap / Arad

Szombaton 10 órától Aradon a Bábszínházban tartotta az RMDSZ Arad Megyei Szervezete a küldöttgyűlését. A színpadon elhelyezett mikrofonnál Faragó Péter megyei elnök köszöntötte az egybegyűlteket.
„Az RMDSZ Arad megyei küldöttgyűlését 2019 áprilisában tartottuk utoljára. Akkor álmunkban sem gondoltuk volna, hogy hasonló fórumot csupán 2022 januárjában tarthatunk. Szokás szerint, máskor valamikor késő tavasszal vagy nyár elején tartottuk, s mindig kiváló alkalom nyílt megbeszélni közös dolgainkat, beszámolni a munkánkról, együtt tervezni az Arad megyei magyarság jövőjét. 2019 áprilisában tudtuk, hogy nehéz időszak elé nézünk, hiszen abban az évben, de a következőben is két választásnak a kihívásait kell felvállalnunk. A választásokon szerencsésen túl vagyunk, de az elmúlt két év igen nehéz időszaknak bizonyult, hiszen a járványhelyzet számos kihívást állított személyesen, de egész közösségünk szintjén is elénk. Mindezekre megpróbáltunk jó válaszokat adni, arra is figyeltünk, hogy haladjunk a közösségi dolgainkkal is. Tehát ma szinte az elmúlt három évvel fogunk számot vetni, illetve megpróbálunk felkészülni az előttünk álló időszakra is. 
Alapszabályzatunk szerint a megyei elnök vezeti a megyei küldöttgyűlést, azonban arra szeretném kérni Önöket, hogy támogassák a javaslatomat, miszerint az MKT elnöksége vezesse a mai ülésünket.”
A többség kézfelemeléssel jelezte, hogy egyetért a javaslattal. 
A küldöttgyűlésen az RMDSZ országos szervezetét Novák Levente ügyvezető alelnök képviselte.


Az Állandó Bizottság jelentése


Miután az MKT Állandó Bizottságának a tagjai, Hadnagy Dénes elnök, Tóth Hajnalka alelnök és Pál Norbert titkár elfoglalták helyüket a prezídiumban, az elnök felkérte a jelenlévőket a járvány elleni óvintézkedések betartására, illetve azokat, akiknek talán nincs védettségi igazolásuk, hogy az előcsarnokban elvégezhessék náluk a gyorstesztet. Ugyanakkor kijelentette: az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének az elnöki tisztségét egyedül Faragó Péter leköszönő elnök pályázta meg, de akkor is megtartják az urnás szavazást, amelyen a küldöttek kinyilváníthatják a véleményüket. Szavazás elé bocsátotta a napirendet. Miután azt látható többséggel jóváhagyták, felkérte Faragó Péter elnököt beszámolójának ismertetésére.

Elnöki beszámoló

Faragó Péter elöljáróban köszönetet mondott a bizalomért, illetve felhívta a figyelmet: a kiosztott mappákban megtalálhatják a beszámolóját is az elmúlt mandátumról, amely a járvány miatt két és fél évesre nyúlt, ezért igen aktuális volt a tisztújítás, vagyis, hogy jogszerűen menjenek a megyei szervezetnek a dolgai.
2019 elején tudtuk, hogy a jelzett év májusának végén európai parlamenti választások, novemberben államfői választások következnek. Mindkettő nagyon fontos volt a közösségünk szempontjából, mert tisztában voltunk vele: eredményeket kell elérnünk azért is, hogy a 2020-as, nagyon fontos önkormányzati és parlamenti választásokra is megfelelő módon hangolódjon rá, készüljön fel a közösségünk. Újraolvastam a dokumentumokat, hogy felidézzem, milyen volt számunkra a 2019-es EP-választás, milyen céljaink, illetve nehézségeink voltak. Mert az egyik legnehezebb választás volt az RMDSZ Arad Megyei Szervezete szempontjából, ugyanis egy igen erős PSD-, illetve Dragnea-ellenes, kisebb-nagyobb tüntetésekkel kísért időszak volt. Éppen a jelzett tényezők hatására addig soha nem tapasztalt részvétel nyilvánult meg. Ezzel együtt országos, de megyei szinten is az RMDSZ eredményei megfelelőek voltak, teljesült a célkitűzésünk: legyen EP-képviseletünk. Arad megyében 10 ezernél, országos szinten 500 ezernél több szavazatot kapott az RMDSZ, amivel elnyerte a brüsszeli érdekképviseletet. Akkoriba nem sokat beszéltünk arról, hogy milyen Európát szeretnénk, milyen jövőt képzelünk el. Akkor is, most is világos számunkra: csakis az Európai Unióban képzelhető el a jövőnk, nincs más alternatíva. Éppen ezért nem mindegy, milyen prioritásai vannak az Uniónak, az milyen figyelmet fordít a nemzeti kisebbségeire. Ebből a szempontból az ott dolgozó két képviselőnk nem sok a hétszázból, de vannak feladataik, amelyeknek meg is felelnek.
2019 novemberében Romániában államfőválasztást szerveztek, ami sok szempontból a legnagyobb kihívás az RMDSZ, az egész romániai magyar közösség számára, hiszen mindannyian tudjuk: nincs valós esélyünk arra, hogy az országban magyar államfőt válasszunk. Romániának nemzeti szempontból talán mégis ez a legfontosabb választása, hiszen általános meggyőződés: meg kell választani a főnököt, aki majd jól elvezeti az országot. Éppen ezért az államfőválasztás mindig a legnagyobb felhajtással, illetve részvétellel is jár. Ebből a szempontból nekünk a mozgósítás mindig nehéz kihívást szokott jelenteni, de úgy gondoltuk: az RMDSZ-nek is jelöltet kell állítania, aki a választási kampányban el tudja mondani, hogy az országban él egy komoly létszámú magyar közösség, amelynek vannak céljai, tervei, elvárásai a többségi nemzettel szemben. Tehát ezért fontos az RMDSZ részvétele, hogy az I. fordulóban támogassuk a jelöltünket, mert az eredménynek súlya van a választást követő politikai tárgyalásokban a következő években. E szempontból elégedettek lehetünk, mert Arad megyében hoztuk a szavaztok közel 4%-át, ami országos szinten 357 014, Arad megyében 7218 szavazatot jelentett számunkra. 

Vírushelyzet

A választások után a megyei szervezet a 2020-as évre összpontosított, amikor önkormányzati és parlamenti választások következtek, csakhogy beköszöntött a koronavírus-járvány, ami politikai szempontból minden addigi számításunkat átírta. Ennek ellenére igen intenzív évre tekintek vissza, mert teljes egészében a megszorítások hálójában kellett építkeznünk és terveznünk, választásokra készülnünk.
A járvány elején az RMDSZ Arad Megyei Szervezete segítséget ajánlott fel a rászorulóknak a bevásárlásban, a legszükségesebb dolgok beszerzésében. A Pro Identitas Egyesülettel közösen, Mészár Sándor irányításával, a sürgősségi állapot idején élelmiszereket, higiéniai termékeket tartalmazó csomagokat vittünk az aradi időseknek és a rászoruló családoknak.
2020 szeptemberétől szervezetünk az oltási kampány mellett kötelezte el magát, ezért segítettünk az időseknek az oltásra való jelentkezésben, utána a zöld igazolványok megszerzésében.
2020 szeptemberére tolódott a helyhatósági választások megszervezése, ahol az RMDSZ teljes listával indult mindenhol, ahol magyarok élnek, illetve RMDSZ szervezet működik. Olyan településeken, ahol a helybeliek nem láttak esélyt a polgármesterjelölt győzelmére, csak tanácsoslistát állítottunk, mert az ottani tanácsban is hallatni kell a magyarok hangját.
A 2016–2020 közötti mandátumban hivatalban volt polgármestereink vállalták az önkormányzati választásokon való megmérettetést, mert mindannyian eredményeket tudtak felmutatni, a településeik épültek, szépültek, fejlődtek. Éppen ezért bátran állhattak újra a választók elé az újabb mandátum megcélzásával. Több községben abban is bíztunk, hogy jó szerepléssel az addigi alpolgármesteri tisztséget polgármesterire válthatjuk.
Soha nem tagadtuk: közösségi érdekünk, hogy egyfordulósak legyenek az önkormányzati választások, mert olyan helyeken, ahol nem vagyunk többségben, a 35-40%-os magyarság egységes szavazással győzelemre juttathat egy magyar jelöltet.
Arad megyében 6760 támogató aláírást sikerült gyűjtenünk, az egészségügyi helyzet miatt csökkentett számú aláírás volt szükséges az induláshoz. A 44,64%-os részvétel mellett 162 079 leadott érvényes szavazatból az RMDSZ megyei listája 9908 szavazatot kapott, ami 6,11%-ot tett ki. Összesen 56 tanácsosi mandátumot, 5 polgármesteri tisztséget nyertünk Tőzmiske, Sofronya, Kisiratos, Nagyiratos és Nagypereg községekben. Sajnos Szintye községben elveszítettük a polgármesteri tisztséget.
Nem csak az RMDSZ színeiben indultak magyar jelöltek Arad megyében, ahol a PNL színeiben Pécskán Antal Péter, Nagyzerind községben Simándi Sándor újrázott. Az önkormányzatainkban 90%-ban megőriztük a tanácsosi mandátumainkat, visszanyertünk egy-egy tanácsosi mandátumot Fazekasvarsándon és Kisjenőben. Arad Megye Tanácsában megőriztük a 2 mandátumunkat, de a tanács összetétele megváltozott: a PNL 18, az USR-PLUS 5, a PSD 3, a PMP 2 mandátumot szerzett. Arad Város Tanácsában az RMDSZ 2, a PNL 9, az USR-PLUS 7, a PSD 3, a PMP 2 mandátumot nyert.
A választási eredmények ismeretében megkezdtük a tárgyalásokat. Először a PNL delegációjával, akik kijelentették: a megyei tanácsban nincs szükségük ránk, mert a Pro Romania biztosította őket a támogatásukról, így 21 szavazattal rendelkeznek. Két dologban azonban alkut kínáltak: Aradon a PNL és az USR-PLUS többség támogatását kérték egy PNL-s és egy USR-PLUS-os alpolgármester megszavazásához. Cserébe egy polgármester-tanácsosi tisztséget, valamint az önkormányzataink, oktatási intézményeink, egyházaink és kulturális programjaink Aradon és a megyében való támogatásáért. Azt is kérték, hogy egyetlen általunk vezetett önkormányzatban se válasszanak PSD-s alpolgármestert. Ezt követően minden párttal tárgyaltunk, kitartottunk azon álláspontunk mellett: a szavazatainkért cserébe Arad város egyik alpolgármesteri tisztségét kértük, amiért kitartunk a végsőkig. Többszöri találkozókon sem sikerült megegyeznünk. Közben Arad Megye Tanácsa megválasztotta a két PNL-s alelnökét. Mivel a helyi autonómia alapján két önkormányzatunk PSD-s alpolgármestert választott, a PNL által vezetett Vingán és Zimándújfalun nem választották meg az általunk javasolt alpolgármestert.
Arad tanácsában az RMDSZ kitartott az egyik alpolgármesteri tisztség megszerzése mellett, ezért egyezség született a PSD-vel a kölcsönös támogatásra. Az első alpolgármester megválasztása terv szerint történt, a másodiknak a megválasztásakor azonban PNL–PSD többség alakult ki, és a PSD nem tartotta be az ígéretét, hanem megválasztották az jelöltjüket.

Parlamenti választások

A parlamenti választásokra közvetlenül az önkormányzati választások után került sor, 90 nap állt rendelkezésünkre a felkészüléshez. A 2020-as választásokra 4007 támogatói aláírást gyűjtöttünk a képviselői és szenátori listákra. Más lehetőség nem lévén, az online kommunikációt választottuk a kampány során. Arad megyében 29,78%-os jelenlét mellett, összesen 112 383 érvényes szavazatból az RMDSZ listája 6812 szavazatot, azaz 6,06 %-ot ért el, amivel sikerül megőriznünk a parlamenti képviseletünket. Országos szinten a PNL-vel és az USR-PLUS párttal koalícióban kormányra léptünk. 2020. december 18-án megegyeztünk a jobbközép kormány összetételében. Ennek értelmében a két miniszterelnök-helyettesből és 18 miniszterből álló kormányban szövetségünk egy miniszterelnök-helyettesi és 3 miniszteri tisztséget kapott. A jelzett pártokkal aláírtuk a megállapodást a közös kormányzásra, illetve felelősséget vállaltunk, hogy a világjárvány idején is vezetjük az országot. A prefektusi és alprefektusi tisztség elosztása terén az RMDSZ 5 prefektusi, illetve 10 alprefektusi tisztséget kapott. Aradon sikerült megszereznünk a prefektusi tisztséget, amire Tóth Csaba ügyvéd kapott megbízatást.
2021 szeptemberében azonban a PNL–USR–RMDSZ-koalíció összeomlott a két nagyobbik párt vitáját követően. Másfél hónapos folyamatos tárgyalás után megszületett a PNL–PSD–RMDSZ-koalíció, mert az országnak stabilitásra volt szüksége a nehéz gazdasági és egészségügyi helyzetben.
Egy igen nehéz 2020-as év után mindannyian bizakodtunk, hogy 2021 az előzőnél csak jobb lehet. Töretlen munkánk során sok olyan megvalósítás született, amelynek a megyei magyarságunk hosszú ideig a haszonélvezője lehet – hangzott el Faragó Péter megyei RMDSZ elnök, parlamenti képviselő beszámolójában. A tisztújító közgyűlésre visszatérünk.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu