Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Kedd, 2020. augusztus 11., 21.23
Beszélgetés PETTENKOFFER PÁLlal, a természet szerelmesével

„Figyelem a természet ébredését, és festek”

Írta: Juhász Béla
2020. június 23., 17.24 Kedd / Arad

Karanténban voltunk mindketten az új koronavírus járvány idején. Te Pankotán, én meg Aradon. Elküldtem Facebook-üzenetben kérdéseimet. Személyesen nem ismertelek. Egy ismerősöm javasolta, hogy hozzak össze veled is egy beszélgetést, nem fogom megbánni. Igaza lett. Kérlek, mutatkozz be röviden!

– Tősgyökeres pankotai, nyugdíjas lakos vagyok. 1953. április 3-án születtünk Pankotán. Azért mondom többes számban, mert van egy háromnegyed órával idősebb ikertestvérem, Péter.

Árulj el valamit gyerekkori élményeidből!

– Első emlékeim óvodás koromból valók. Egész életemet befolyásolta az az időszak, és elvetette bennem a természet iránti elragadtatást. Édesapám, Pettenkoffer Károly természetszeretetéről volt híres. Négy-öt évesek lehettünk, amikor könyvtárából előszedett egy ősállatokról szóló könyvet, kezünkbe adta, és megtanította nekünk az ősállatok latin elnevezését. Amikor az óvodában az óvó néni azt kérte, hogy mondjunk egy nagy állatot, mi a bátyámmal mindjárt rávágtuk: Gigantosaurus. Az óvó néni értetlenül elcsodálkozott. Aztán kérte, hogy nevezzünk meg egy ragadozó állatot. A válaszunk: Tyrannosaurus rex. Persze az óvó néni az oroszlánra gondolt. Másnap megkérte anyánkat, hogy tanítsanak meg a magyar nyelvre, ne csak latinul beszéljünk!

 

„Jelentős magyar közösség élt Pankotán”

 

Akkoriban sok magyar élt Pankotán?

– 1940 előtt komoly polgári réteg élt itt: iparosok, kereskedők, orvosok, ügyvédek, földbirtokosok. Jeleskedett mind a katolikus, mind a református egyház, felekezeti iskoláik voltak. Volt Kolping egyesület, a cserkészek is aktívan működtek. A felekezetek sikeres színpadi és felolvasási irodalmi esteket rendeztek. Abban az időben jelentős magyar közösség létezett Pankotán. 1945 után itt is megalakult a MADOSZ (Magyar Dolgozók Szövetsége). Ennek keretén belül a hagyományokra támaszkodva különböző bálokat szerveztek (szüreti bál, Katalin-bál stb.). Népszínműveket adtak elő, meg operetteket. Szüleim is szerepeltek az előadásokon, anyukám játszotta Marica grófnő szerepét. Nagy sikerrel mutatták be darabjaikat Kisjenőben, Pécskán meg Borossebesen is. Egy marosvásárhelyi országos versenyen második helyezést értek el. Versmondásban anyukám nyerte az első díjat, apukám meg a másodikat.

Titeket nem vittek magukkal a kiszállásokra?

– Míg szüleink színészkedtek, nagyapám vigyázott ránk. Olykor felvitt a szőlőhegyre, ahol egy kis szőlőbirtokunk volt présházzal, amit később elvettek a kommunisták.

Következett az iskola.

– 1960-ban kezdtem az első osztályt – magyarul. Akkoriban még nem léteztek összevont osztályok, mert nagyon erős volt a magyar közösség. Mindegyik osztályban 25-30 diák tanult.

 

 

„A festészethez egy ici-pici tehetség is kell”

 

Honnan származik a természet, a madarak iránti vonzódásod?

– Az ötvenes években apukámnak komoly ásvány- és madártojás gyűjteménye volt. Sokat mesélt ezekről, különböző könyvekből madarak képeit mutatta, amelyek neveit is gyorsan megtanultuk. Mesélte, hogy nagy múzeumokban kitömött példányok is vannak, meg azt, hogy ő látta, hogy tömik ki, preparálják az állatokat, a madarakat. Szüleimnek elég komoly könyvtára volt, szépirodalmi könyvek mellett lexikonok, útleírások szebbnél szebb színes illusztrációkkal, amelyek madarakat, növényeket ábrázoltak. Ezek az illusztrációk a 17-18. században készültek, amikor még nem voltak fényképezőgépek. Éppen ezért a természetbúvárok nagy része kiváló rajzoló, illetve festő kellett, hogy legyen.

Hol kezdted az általános iskolát?

– Szintén otthon, Pankotán. Az osztályfőnököm Gémes Géza, kiváló pedagógus, biológiatanár volt. Sokat köszönhetek rajztanáromnak, Kett Groza Jánosnak is, akinek az egyetem elvégzése után a pankotai iskolában volt az első munkahelye. Láthatott bennem valamit, mert rajzórákon mindig a padomhoz jött, kijavította rajzaimat, és bevezetett a fény és árnyék rejtelmeibe, megmutatta ecsetjeit, melyek különböző állati szőrökből készültek, és egy kicsit bevezetett az akvarell-technikába is. Eleinte nagyon sok illusztrációt másoltam apukám könyveiből. Ő megrögzött természetfotós volt. Sokat kellett várakozni, míg a fényviszonyok olyanok lettek, hogy egy bogárról vagy virágról tökéletes fotót lehessen készíteni. Én inkább egy vázlatot rajzoltam, majd otthon vízfestékkel megfestettem. A festészet olyan, mint a zongoraművész vagy az operaénekes tevékenysége: rengeteget kell gyakorolni, és egy ici-pici tehetség is kell hozzá!

 

„Preparáltam, kitömtem a madarakat!

 

Szép volt gyerekkorod?

– Egyik zsebem mindig tele volt kavicsokkal, a másikban ott lapult a gumipuska. Lövöldöztem a gerlicéket, verebeket, seregélyeket. Majd preparáltam, kitömtem őket. Szüleinkkel szinte minden vasárnap kimentünk túrázni a Pankotát körülvevő hegyekbe, dombokra. Péter lepkéket, bogarakat fogott hálóval, apukám fotózta a virágokat, anyukám meg gyógynövények után kutatott. Akváriumunk is volt otthon különböző hazai halfajokkal, a folyosón kalitkába zárva vadgalambok, tengelicek, csízek. Hatodik osztályosok lehettünk, amikor apánk meglepett minket egy légpuskával. Ez volt Pankotán az első ilyen fegyver. Felváltva célba lőttünk vele az udvaron. Még a vadgalambokat is el tudtuk ejteni vele. Apukámnak egyetlen kikötése volt: Amit meglőtök, azt vagy kitömitek, vagy megesszük. Nem pusztítjuk a madarakat!... Télen etetőket helyeztünk ki a kertbe; terült asztal várta a cinegéket, csízeket, meggyvágókat.

Következett a középiskola.

– 1968-ban sikeresen felvételiztünk a Pécskai 2-es Számú Líceumba. Új perspektívák nyíltak meg előttünk. Kiváló tanárok tanítottak ott. Osztályfőnökünk Moldován Karola lett. Igazgatónk és biológiatanárunk, Moldován János a természet és a botanika megszállottja. Tóth József földrajzot és geológiát, Apáczai Bölöni Sándor magyar irodalmat, Kloca Olga matematikát, Gulácsi Zoltán latint és történelmet meg éneket, Wünsch Szilárd testnevelést, Büte Gyula pedig biológiát tanított. Negyvenöten kezdtük a IX. osztályt, és harmincketten érettségiztünk 1972-ben. Igazi alföldi nagyközség volt Pécska abban az időben. Móricz Zsigmond műveiben lehet olvasni hasonló településekről, tele akácfákkal, és szinte várta az ember, melyik utcafordulónál kerül szembe Rózsa Sándorral. Ha az időjárás megengedte, vasárnap reggel 8-kor az iskola előtt találkoztunk Tóth meg Moldován tanár bácsikkal, és mentünk a tündérrózsa telepre löszbabákat gyűjteni a Maros medréből. Most is nagy szeretettel gondolok vissza ezekre a tanulmányi ösvényekre... Osztályunk nagyon összetartó társaság volt. Velünk járt annak a Lukács Lászlónak a fia is, akit a Szoboszlay-perben halálra ítéltek. Több író–olvasó találkozót szervezett az iskola. Egyszer Sütő András is eljött hozzánk.

Sokat meséltünk otthon Büte Gyula biológia szertáráról, madárgyűjteményéről és Brehm hatalmas munkájáról, az Állatok világáról. Egy karácsony alkalmával döbbenten láttuk a fa alatt a Brehm-sorozat mind a 21 kötetét. Máig nem tudtam rájönni, honnan tudták megszerezni szüleim.

 

„Létrehoztunk egy természettudományi múzeumot”

 

A rajzolást folytattad a középiskolában is?

– Sikerült bepillantanom az olajfestés rejtelmeibe is, bár abban az időben elég drágák voltak az olajfestékek meg a vásznak is. A festékeket magam állítottam elő a boltban található porfestékekből, amelyeket jól összedolgoztam lenolajjal, vászon helyett pedig sokszor megelégedtem egy-egy kartonlappal.

Az érettségi után még folytattad a gyűjtést?

– Elbúcsúztunk alma materünktől, ahol rengeteget tanultunk emberségből, becsületességből, magyarságból. Felvételiztünk Kolozsváron a biológia szakra, de egyikünknek sem sikerült. Akkoriban Ceaușescu „apánk” kiötlötte azt a szabályt, amely szerint a biológiára elsősorban lányokat vegyenek fel. A fiúknak hagyott kevés helyre a több száz jelentkező közül semmi esélyünk nem maradt.

Közben otthon hatalmas gyűjtemény kerekedett. Alig fértek el a különböző preparátumok, madarak állatok, rovarok, ásványok és egyebek. Összegyűjtöttük még a pankotai ősi mesterségek – fésűkészítő, ács, kádár, fazekas, asztalos, kocsikészítő stb. – szerszámait is. Egy napon meglátogatott az akkori városi párttitkár, s közölte, hogy a városi pártbizottság javasolja egy természettudományi múzeum létrehozását. Belementünk az ajánlatba. A pankotai bútorgyár adta a faanyagot, a kisipari szövetkezet pedig az üveget a tárlók elkészítéséhez. A tárlókat apukám állította össze, hisz értett az asztalossághoz.

Mikor nyílt meg a múzeum?

– Úgy emlékszem, hogy 1973-ban a Sulkovszki-kastélyban. Nyitva volt minden vasárnap, de ha külföldi látogatók jöttek, akkor hétköznap is. A minisztérium is jóváhagyta a múzeum működését. Később tudtuk meg, hogy biztosítottak két fizetett munkahelyet is, amelyeket végül nem mi kaptunk meg, hanem a polgármesteri hivatal. Akkoriban bontogatta szárnyait a megyei múzeum természettudományi részlege Iuga Gheorghe vezetésével, aki az aradi üvegház komplexumban dolgozott, mint biológus. Többször kint járt nálunk, sok preparátummal tért vissza Aradra, s lassan összehozták a kiállított anyagot. A ’70-es évek közepe táján még be-besegítettem a nagyváradi Körös Vidéke Múzeum természetrajzi részlegének is. Polis Rozália ornitológussal jártam a Zaránd-hegységet, új adatokat gyűjtöttünk be a madárvilág feltérképezéséhez. Írtunk is egy értekezést, címe: „Adatok a Zaránd-hegység madárvilágáról”. Pankotai gyűjteményünk tovább gyarapodott mamutcsontokkal: fogak, oldalbordák, medencecsont-, combcsont maradványok. Legérdekesebb egy mamut-bébi tejfoga volt.

 

„Mindazt, ami érték volt, ellopták vagy megsemmisítették”

 

Meddig működött Pankotán a természettudományi múzeum?

– A tárlókon a madarak, emlősök neveit több nyelven tüntettük fel: románul, latinul, magyarul, németül és angolul. Egy nap látogatást tett hozzánk két szekus tiszt. Látni akarták a múzeumot. Megmutattuk nekik. Bámultak, mint borjú az újkapura. Majd megállapították, hogy a tárlókon túl sok nyelven szerepelnek az állatok, madarak nevei. Elég lenne csak románul kiírni azokat. Ha ennyi nyelven írjuk ki a neveket, akkor több tárló egyes betűit össze lehet olvasni, ami rendszer elleni uszítás lehet… Ekkora marhaságot soha életemben nem hallottam…! Mindenesetre ez a látogatás megpecsételte múzeumunk jövőjét.

1976-ban bevonultam katonának és megnősültem. Feleségem, Ibolya székely leányzó volt, székelykeresztúri származású. A katonaság idején apukám levélben értesített arról, hogy a párttitkár felhatalmazásával a polgármesteri hivatal emberei, anélkül, hogy bennünket értesítettek volna, a múzeumot kiköltöztették, és egy másik épület egy szobájába helyezték. A Sulkovszki-kastélyba a polgármesteri hivatalt tervezték beköltöztetni. 24 órás eltávozást kértem a kaszárnyából. Amikor megláttam, hogy néznek ki állataim, madaraim, nem akartam hinni a szememnek. Sok darab hiányzott is a gyűjteményből. A múzeumnak tulajdonképpen vége lett. Füstbe ment többévi munkánk.

Mi lett a megmaradt gyűjtemény sorsa?

– A kézműves szerszámok az aradi múzeumba kerültek, a természetrajzi részleg is kapott néhány preparált állatot meg madarat. Az Aradi Csiky Gergely Főgimnázium elődjének is ajándékoztam több preparátumot és vegyszereket. A pankotai líceumnak is adományoztam több tucat preparátumot. Döbbenten hallgattam az iskola igazgatójának szavait, amikor 3-4 év után felhívott telefonon, és azt közölte, hogy épp ideje lenne már leporolni a preparátumokat. Megjegyzem, hogy akkor a líceumnak 3 (!) biológia szakos tanárnője volt… Így ment tönkre ez az adomány is. Még ma is összeszorul a gyomrom, ha visszagondolok. Mindazt, ami valamikor érték volt, vagy ellopták, vagy megsemmisítették…

 

„Nem nekem való a politika”

 

Hogy alakult életed miután leszereltél?

– A pankotai bútorgyár keresett egy érettségizett fiatalt, aki elvállalná a gyár újonnan épített szennyvíztisztító állomásának a vezetését. Ehhez egy analitikai kémialabor is tartozott. Közben Aradon elvégeztem a laboránsképzőt is. Lassan belejöttem a szennyvíz kémiai, biológiai, fizikai analízisébe. Megkedveltem ezt a munkát. Hogy minél pontosabb méréseket tudjak elvégezni, nyaggattam az igazgatót, hogy vegyen a gyár egy foto-spektrométert, analitikai mérleget, mikroszkópot, stb. és a szükséges vegyszereket. Rövid idő alatt be is szerezték mindazt, amit kértem.

Meddig dolgoztál a bútorgyárban?

– Addig, míg megjött a „nagy” forradalom. Aztán a gyár bezárta kapuit. Egy olyan gyár, amely a világ számos országába szállított székeket, Japántól az Egyesült Államokig.

Hogyan tovább?

– Egy évig munkanélküli voltam, majd a pankotaiak megválasztottak városi RMDSZ-elnöknek.

Miket sikerült elérned ebből a pozícióból?

– Megpróbáltam jobban megszervezni a fakultatív magyar nyelvoktatást, Gulyás Laci kémiatanár barátommal létrehoztuk a „Babszem Jankó” nevű kisújságot a szórványban élő gyerekek részére. Ebben a gyerekek elbeszélései, versei jelentek meg. Megalapítottuk hárman, Gulyás Lacival és Kondor Erzsébettel a Csiky Gergely Egyesületet, amely még most is megvan, de már nem működik.

Létezik még Pankotán magyar közösség?

– Az egykori nagy magyar közösség ötödére zsugorodott. Alig ötven magyar család él még Pankotán. Az öregek kihaltak, a fiatalok beköltöztek Aradra, vagy külföldön kezdtek új életet. Kihaltak a Csiky-ház tulajdonosai is. Átszaladt az agyunkon az ötlet, hogy megvásároljuk, és rendezzünk be ott egy Csiky Gergely-emlékházat, amely lehetne a szórványban (Gyorok, Világos, Galsa, Borosjenő, Borossebes) élő magyaroknak a találkozóhelye. Sajnos megyei szinten nem támogatták az ötletet. Hamar rájöttem, hogy nem nekem való a politika, és két évvel a megválasztásom után lemondtam.

 

„Szerződéses preparátor és restaurátor lettem”

 

Ejts, kérlek, néhány szót családodról!

– Született két lányom: Melinda és Karolin Ágnes. Román nyelven végezték tanulmányaikat az egyetem befejezéséig. Még kiskorukban megtanítottam őket magyarul írni és folyékonyan olvasni, meg arra, hogy tudják, ki volt Petőfi, Arany, Ady, Jókai, Kossuth és Rákóczi. Bár iskoláikat román nyelven végezték, egymás közt csak magyarul beszélnek. Melinda egy távközlési cégnél dolgozik, Karolin Ágnes gazdasági igazgatója és társtulajdonosa egy utazási irodának. 2016-ban 30 évig hű társam, Ibolya súlyos betegségben meghalt. Egyedül maradtam Pankotán. Lányaim rég kirepültek a családi fészekből. Sűrűn meglátogatnak vagy én megyek be hozzájuk Aradra.

Mihez kezdtél miután eljöttél a bútorgyárból?

– Munkanélküliként valamit kezdenem kellett magammal. Elmentem az Arad Megyei Múzeumba. Mondtam Hügel Péternek, az akkori igazgatónak, hogy mi járatban vagyok. Azonnal szerződéses restaurátora és preparátora lettem a múzeum természettudományi részlegének. A gyűjtemény egy részét kivittük Pankotára, mert ott voltak a szerszámaim. Több preparátumnak a tartóállványán megtaláltam az Aradi Magyar Királyi Főgimnázium leltári számát… Ide tartozik, hogy a múzeumban Angela Țigannal megrendeztem egy kiállítást „A naturalisták meg a művészet” címmel. Felkérésünkre a bukaresti Grigore Antipa Természettörténeti Múzeum is küldött egy csomó 18–19. századi könyvet tele természetbúvárok illusztrációival. Én is festettem pár képet a kiállítás részére, bogarakról, növényekről, kristályokról. Végül megkértek a bukarestiek, hogy ajándékozzam nekik illusztrációimat. Örömmel rábólintottam kérésükre.

 

„Egy bodzabokorban fülemüle énekel…”

 

– Meddig maradtál az aradi múzeumnál?

– Két évig. Sajnos, el kellett jönnöm, mert nagyon kicsi volt a fizetésem, és az infláció az egekbe szökött. Pankotán akkor egy olasz vállalkozó felvásárolta a szőlőhegy egy részét, és embert kerestek technikusi munkakör betöltésére. Jelentkeztem, felvettek. Nagyon érdekes volt a munkám. Egy olasz szőlészmérnök megtanított a szőlészet ezernyi titkára. Megszerettem ezt a mesterséget.

A múzeummal teljesen megszakadt a kapcsolatod?

– Tavaly bent voltam Aradon, gondoltam, elmegyek a múzeumig, hisz már nagyon régen nem jártam feléjük. Iuga meg Angela is nyugdíjasok. Nagyon szépen kivitelezett dinókiállítás volt épp. A teremfelügyelőket ismertem a régi időkből. Lehívták az irodából az új muzeológust. Megkérdezte, nem lenne-e kedvem újra dolgozni nekik? Hogyne dolgoznék szívesen, mondtam. Felmentünk az igazgatóhoz, és még aznap megkaptam a belépőkártyámat, mint külső munkatárs. Tavaly ősszel elkezdték a természettudományi részleg felújítását. Láttam a látványterveket. Csodálatos lesz! Nagyon kedves, nagy tudású kolléganőm van a múzeumnál, dr. Patkó Camelia.

Hogy telnek otthonodban hétköznapjaid?

– Korán kelő vagyok. Kipihent aggyal jobban tudok dolgozni. Reggel ötkor kelek, megfőzöm a kávémat, bevonulok a műhelyembe. Tavaszkor kinyitom az ablakot, és figyelem a természet ébredését. Hallom a bányatavak békáinak brekegését, valahol egy bodzabokorban fülemüle énekel, a feketerigó is köszönti a pirkadatot. És nekifogok festeni.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu