Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Péntek, 2020. szeptember 25., 20.40
Szászvároson jártak a dévai diákok

Hídépítő műemlékvédelem

Írta: Gáspár-Barra Réka
2013. december 02., 18.52 Hétfõ / Hunyad

Örömteli ünneppé varázsolták advent első vasárnapját a szászvárosi református gyülekezet számára a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum hetedikes diákjai.

A fogadj örökbe egy műemléket program keretében ugyanis a dévai magyar iskolaközpont VII. A. osztálya a szászvárosi református műemléktemplomot fogadta örökbe. S a korosztályukra jellemző lelkesedéssel már az első napokban felkeresték védencüket, Sipos Szabolcs lelkipásztortól és Fülöp Julianna helyi EMKE-elnöktől érdeklődve a vártemplom múltjáról, jelenéről. – A múlt hét elején jártunk itt néhány osztálytársammal, és tudakozódtunk a templomról és a gyülekezetről. Ezután a látogatás után fogalmazódott meg bennünk a gondolat, hogy adventi műsorral lepjük meg a szászvárosi reformátusokat – számolt be Kun Gazda Sára, hetedikes diák. Tervük kivitelezésében, Kovács Erzsébet osztályfőnök mellett Lengyel Izabella zenetanárnő és a szülők egyaránt örömmel segédkeztek. Így valósulhatott meg az emlékezetessé vált szászvárosi látogatás.

A templom imatermében tartott ünnepi istentiszteletet és úrvacsoraosztást követően, a diákok karácsonyi dalokkal, versekkel lepték meg a gyülekezetet. Sőt, nem csak a reformátusokat, hiszen időközben a Szent Ferenc Alapítvány szászvárosi házának lakói is megérkeztek az ünnepségre. A lélekből fakadó szavalatokat, éneklést követően pedig újabb meglepetés következett. A diákok ugyanis az elmúlt héten adventi koszorú-készítő versenyt hirdettek meg az óvodások, kisiskolások körében. Az erre készült alkotások zsűrizésére pedig a szászvárosi gyülekezetet kérték fel, felajánlva számukra a legszebbnek ítélt koszorút. A döntés nem volt könnyű, de a szebbnél-szebb koszorúk mindegyike gazdára talált: a diákok szeretettel ajándékozták ezeket a Szent Ferenc Alpítványnak, illetve a helyi idősebb családoknak.

És végül jött a szászvárosiak körében elmaradhatatlan szeretetvendégség. A gyülekezet által kínált sütemények mellé a hetedikesek saját készítésű finomságaikat is becsempészték, újabb kellemes meglepetéssel szolgálva.

Fülöp Julianna házigazdaként köszönte meg a diákok kedvességét, valamint a dévai iskola pedagógusainak munkáját, Szászváros magyar közössége felé irányuló figyelmét. – Örömmel figyeltem a dévai diákság műemlékvédő tevékenységét, és szinte irigységgel gondoltam arra, milyen sokat jelent egy közösség számára az önálló magyar tanintézmény. Úgy érzem a most itt szereplő diákok a maguk lelkesedésével, tenni akarásával, múltunk, örökségünk, hagyományaink apró köveiből építenek hidat Déva és Szászváros magyarsága közt. Bízom benne, hogy ez erős és időtálló lesz – fogalmazott Fülöp Julianna, reményét fejezve ki arra nézve is, hogy talán e gyermekek közül néhányan a szászvárosi nagy elődök nyomdokaiba lépve tudósokká, mecénásokká, hivatástudattal megáldott lelkészekké, pedagógusokká válnak. 

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu