Iskolabuszt kapott a nagyperegi önkormányzat

2015. szeptember 11. 17:30 (péntek) /

Régi álma vált valóra a németperegi (Nagypereg) helyhatóságnak azzal, hogy iskolabuszt kapott. A Fejlesztési Minisztérium első körben nem hagyta jóvá az igénylést, de másodszor rábólintottak a kérvényre, amit már tavasszal benyújtott Kovács Imre polgármester.

„Igény régóta volt egy iskolabuszra, amivel a magyar ajkú gyerekeket a kisperegi iskolába, a román ajkúakat pedig a községközpontba, a németperegi iskolába szállíthatjuk – mondta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség színeiben megválasztott elöljáró. – Most még azt kell elérnünk, hogy jóváhagyjanak a polgármesteri hivatal részére egy gépkocsivezetői állást, amire egy sofőrt alkalmazhatunk.”

A 16 plusz egy férőhelyes Opel Montavo-típusú járművet már át is vették, egy hónap áll az önkormányzat rendelkezésére, hogy forgalomba helyezze. Kovács Imre szerint, ha minden rendben megy, októbertől használhatják az iskolabuszt. A polgármester hangsúlyozta, hogy az RMDSZ megyei szervezetének elnöke, Faragó Péter és Király András oktatási államtitkár közbenjárásának köszönhetően kapta meg a község a gépjárművet.

Az RMDSZ Arad megyei szervezetének sajtóközleménye

 

 

Hozzászólások