Katasztrófavédelmi felkészülés

Írta:
2012. március 16. 19:44 (péntek) /

Szerencsére Hunyad megyét semmilyen természeti csapás sem veszélyezteti, Dezméri István prefektus azonban mégis összehívta pénteken a polgármestereket az erre való felkészülés céljából.

A találkozó során – melyen a Maros vízgazdálkodási vállalt vezetősége és a megyei katasztrófavédelmi hatóság (ISU) vezetősége is részt vett – a prefktus figyelmeztette a polgármestereket, hogy a helyi katasztrófavédelmi hatóságok vezetőiként bármikor készen kell állniuk a természeti csapások kivédésére. Felszólította őket, hogy rendszeresen vegyenek részt a megyei ISU által szervezett tanfolyamokon és érdeklődött a szükséges anyagok felől. Esetleges árvíz esetén ugyanis meg kell erősíteni a gátakat, gépekre is szükség van a munkálatokhoz. A találkozón felhívták a polgármesterek figyelmét, hogy tájékoztatni kell a lakosságot a tarlótüzekről szóló jogszabályozásról. Az utóbbi időben a megyében megszaporodtak a tartótüzek, amelyek egyre nagyobb területekre terjednek. Egyelőre nem okoztak semmilyen kárt, a tüzek féken tartását azonban szem előtt kell tartani.

Hozzászólások