Közlekedési baleset a Zsil-völgyében

Írta:
2017. szeptember 14. 17:58 (csütörtök) /

Tizenhárom ember sérült meg csütörtök délután a Zsil-völgyi Aninósza város határában történt közlekedési balesetben. A Hunyad megyei katasztrófavédelmi igazgatóság (ISU) információ szerint a balesetet egy személygépkocsi okozta, amely túl nagy sebességgel közlekedett Vulkán irányába, egy kanyarban azonban kisodródott és a szemből jövő, szabályosan közlekedő kisbusszal ütközött. A személygépkocsiban ketten utaztak, a kisbuszban pedig a sofőrön kívül 14 urikányi bányász. Az ütközésben 13 ember sérült meg, de csak egy személy súlyosan. A helyszínre 4 SMURD-autó és 3 mentő érkezett, melyek a petrozsényi kórházba szállították a sérülteket. A sérültek nagy száma miatt vörös beavatkozási kódot léptettek érvénybe, a forgalom pedig több, mint egy órán keresztül szünetelt. A rendőrség eljárást indított az ügyben.

 

Hozzászólások