Majd’ hatvan perc József Attilával

Nem vagyok, csak mások látnak címmel monodrámát mutatott be a magyar kultúra napja alkalmából az Osonó Színházműhely, pontosabban Mucha Oszkár színész január 23-án a Jelen Ház kávézójában. A Bethlen Gábor Alap támogatásával létrejött előadást Fazakas Mihály rendezte.

A közel 60 perces előadásban végig követhettük a költőóriás életét, sikereit, szenvedését, 32 év drámáját József Attila versein, önéletrajzából, illetve a Szabad ötletek jegyzékéből elhangzó részleteken keresztül. 

Mucha Oszkár nagyszerű alakításával olyan szinten hozta el a jelenbe József Attila szellemét, hogy a közönség a saját bőrén érezhette a költő jelenlétét, a színész valósággal átadta annak egykori szenvedését, vergődését, nyugtalanságát, sorstalanságát.

Egyfajta önismeretként is hatott az előadás, hisz a költő verseit újra felfedezve, a szövegeiből áradó érzésvilágot, őszinte gondolatokat hallgatva lehetőséget teremtett a magunkba való tekintésre, saját életünket helyezve fókuszba.

A rendezést dicséri az előadás elején és végén a közönséggel kezdeményezett kötetlen párbeszéd, valamint a minimális díszletet képviselő bőrönd, ami egyéni elképzelések szerint bármit jelképezhetett a költő életéből. 

Amint Fazakas Mihály elmondta, februárban lesz két éve, hogy játsszák a Nem vagyok, csak mások látnak című személyes hangvételű produkciót, és a Jelen Ház kávézójában a 116. előadást láthattuk. Ebből nagyjából 85-öt különböző középiskolákban, diákoknak adtak elő.

Az Osonó Színházműhely egy olyan független, alternatív színházi kezdeményezés, amely a létrejövő előadásokon túl párbeszédre törekszik a közönséggel, annak érdekében, hogy inspirációt adjon, hogy felelős és kreatív emberként keressék meg helyüket a társadalomban. A színházi, oktatási és szociális projekteken keresztül, az Osonó intenzív élményt biztosít a résztvevők számára, hogy saját önismeretük és másokkal való kapcsolataik fejlesztését elősegítse.

Az Osonó kifejezés idézi azt a színházi formát, amelyet a társulat képvisel: közeledni, meghallgatni, meglátni a vándorló ember álmait, félelmeit, szenvedélyeit és örömeit, aztán a megfigyelt valóságokat olyan történetbe helyezni, amely, mint tükör hat a néző számára.