Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Vasárnap, 2020. április 05., 09.27

Május elején adják át a vajdahunyadi sétálóutcát

Írta: Gáspár-Barra Réka
2019. április 03., 16.25 Szerda / Hunyad

Átadáshoz közelít a vajdahunyadi színház előtt nyíló új sétatér. Dan Bobouţanu sajtónak adott nyilatkozatában elmondta: a 2018-ban elkezdett nagy felújítási projektet idén május elejére szeretnék befejezni. Az állami, illetve helyi költségvetésből finanszírozott, közel 2 millió euróra rugó fejlesztés során mintegy 11 ezer négyzetméternyi felületet építettek át, megnyitva a teret a város legreprezentatívabb modern épülete előtt. A sétatéren három szökőkutat is építettek. A színház közvetlen közelében lévő zenélő kútnál már a beüzemeltetés folyik. A zenélő kút által uralt tér amúgy Ferdinánd király nevét fogja viselni, a sétálóutcán kialakított további két kisebb tér pedig az Enescu és Corvin nevet visel majd.

– Jelenleg gőzerővel folyik a sétatér kövezése, a közművesítés felújításával járó munkálatok már mind befejeződtek, márciusban felszerelték a térség biztonsági berendezését és beültették a díszfákat, elhelyezték az utcai lámpákat, így gyakorlatilag a díszkövek lerakása és az utcai bútorzat kihelyezése van még hátra. Apróbb simítások még maradhatnak a nyár elejére is, de terveink szerint a sétateret az idei (ortodox) húsvét táján megnyitjuk – közölte a polgármester.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu