Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Kedd, 2020. január 28., 04.01

Már készülnek a húsvéti ellenőrzésekre

Írta: Sólya Emília
2008. március 06., 17.00 Csütörtök / Arad

Tekintve, hogy idén a magyarok a húsvétot viszonylag korán, március 23-24. ünneplik, az illetékes intézmények felügyelői már most felkészültek a következő napokban induló ellenőrzésekre.

Ami a bárányhúst illeti, Viorel Agud megyei állategészségügyi igazgató a Nyugati Jelennek elmondta: a tavalyi évhez viszonyítva idén is hasonló feltételekhez kötik a bárányhús forgalmazását és előre meg fogják jelölni, hogy a megye és a megyeszékhely mely piacain lehet törvényesen árulni. Különösebb változások a tavalyhoz képest nincsenek.

Természetesen a szükséges állatorvosi ellenőrzést igazoló okmányt most is fel kell mutatnia minden kereskedőnek, a fogyasztókat pedig már most figyelmeztetik, hogy csakis az engedéllyel rendelkező helyekről vásároljanak.

A megyei fogyasztóvédelmi hivatal munkatársa, Ioan Hârlău szerint a magyar, illetve az ortodox húsvéti előtti héten is ellenőrzik az ünnepre jellemző élelmiszereket (tojást, sonkát, csokoládét stb.), és kérik a lakosokat, hogy bármilyen szabálytalanság, rendellenesség esetén azonnal értesítsék őket.

A határrendőrség illetékesei szerint egy-két héten belül megnő a forgalom a határátkelőknél, elsősorban azért, mert több aradi átruccan a szomszédos nagyáruházakba olcsóbban vásárolni.

Kapcsolódó hírek

Még bégethetnek a bárányok
Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu