Még sokan ott lehettek volna…

Írta:
2014. március 18. 19:09 (kedd) /

Több helyszínen ünnepelt a megye magyarsága március 15-e alkalmával. 

Küldöttség vett részt Ruszkabányán a Maderspach család szülőházánál elhelyezett emléktábla koszorúzásánál, ahol Vígh Irén nándorhegyi tanárnő koszorúzott a közösség nevében. 

Oravicabányán is küldöttség vett részt az Arany-emléktáblánál, ahol a helyi Veres Andrea helyezte el az emlékezés virágait.

Nagyobb rendezvényre került sor Boksánbányán, ahol a temetőben levő 48-as emlékműnél gyűltek össze néhányan koszorúzni, emlékezni. Theer József és Szabó Juci szavalata is elhangzott, majd a református templomban folyatódott a magyar forradalom kitörésére való emlékezés ünnepi istentisztelettel, Székely Zsolt, Hortolányi Gizella szavalatával és a Daloskör énekes szolgálatával.

Délután Resicabányán a Magyar Házban is összegyűltünk néhányan az ünnepi alkalomra, ahol a Daloskör Kossuth-nótákkal és alkalomhoz illő énekekkel lépett fel, majd több szavalat elhangzott Hortolányi Gizella, Makay Botond, Őz Júlia és Szabó Juci tolmácsolásában.

Bálint Mihály megyei elnök néhány szót szólt a jelenlevőkhöz, vázolta a nem túl optimista jövőképet és mindenkit arra szólított fel, vegyen részt a májusi Európa parlamenti választáson, majd Kelemen Hunor szövetségi elnök levelét hallgattuk meg. A Himnusz közös éneklése, majd szeretetvendégség zárta az együttlétet, sokakban fájó érzést keltve, ha arra gondoltak, hogy még milyen sokan ott lehettek volna, de nem jöttek el.

Hozzászólások