Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Hétfõ, 2020. január 27., 11.52
Beszélgetés SZABÓ ANNAMÁRIÁval, a dévai Szent Ferenc Alapítvány Petőfi-ösztöndíjas táncoktatójával

Megszilárdítani a gyökerekhez való kötődést

Írta: Gáspár-Barra Réka
2020. január 13., 10.00 Hétfõ / Hunyad

A dévai Szent Ferenc Alapítvány munkáját több éve segítik a magyar kormány által támogatott Petőfi program ösztöndíjasai. Az idei tanévre az alapítvány dévai házába fiatal néptáncoktató érkezett.

 

– Szabó Annamária vagyok, 26 éves, Debrecen melletti településről, Komádiból érkeztem. Ez az ártándi határátkelőhöz közeli település. Négy éve dolgozom pedagógusként, és otthon Debrecenben az egyetem gyakorlóiskolájában tanítottam, harmadik-negyedik osztályban magyar nyelvet irodalmat, rajzot, erkölcstant és néptáncot is. Azért érkeztem a Szent Ferenc Alapítványhoz, mert a gyermekek az érdeklődési körömben központi helyet foglalnak el, és arra gondoltam, hogy talán egy kis csodát lehet tenni itt is, ha megismerik a magyar néptánc és népi élet kultúráját.

– Nagyon érdekes társítás a magyar nyelv, irodalom, rajz, erkölcstan és néptánc. Igazából ezen tárgyak mindegyikénél elkelne a segítség a szórványvidéken történő anyanyelvű oktatásban. Miért pont néptáncot tanítasz Déván?

– Legfőképp talán azért, mert erre van a legnagyobb igény. Én magam is hatéves koromtól táncolok. A helyi művészeti oktatási intézményben kezdtem, majd elkerültem egy félig román nemzetiségű település, Kőrösszakál együttesébe, a Petlend – Csehi Néptáncegyüttesbe, és ötödikes koromtól, talán 19 éves koromig ott tevékenykedtem. Megismertem, hogy az ottani, román nyelvet már nemigen beszélő fiatalok számára mennyire fontos, hogy megéljék az ő kultúrájukat, és egy kicsit én is magaménak éreztem, pedig nekem korábban semmi kötődésem nem volt a románsághoz, de mivel a közösség tagja voltam én is fontosnak tartottam, hogy ápoljam velük együtt a hagyományokat. És úgy gondolom, hogy az itt élő gyermekeknek is fontos megismerni a néptánc és a népi kultúra révén a gyökereiket. És azt is megtapasztaltam, hogy a néptánc nagyon jó nevelőeszköz minden gyermek számára. Szerintem nagyon jól fejleszti a személyiségüket, az érzelmi intelligenciájukat, a társas kapcsolataikat, a közösséget, mindenre hatással van. Én sem az az ember lennék, aki most vagyok, ha nem ismerkedem meg olyan fiatalon a népi kultúrával.

– Hát akkor eljöttél Dévára, a Szent Ferenc Alapítványhoz. Milyen volt a találkozásod a gyermekekkel, a szociális családokkal? Sikerült-e megtalálni a közös hangot?

– Ez nagyon érdekes volt, mert én Debrecenben egy olyan intézményben dolgoztam, ahol elitképzés folyt. De egyáltalán nem voltam megijedve attól, hogy itt nem ilyen környezetből érkező gyermekekkel kell dolgoznom. Szerintem az a jó pedagógus, aki mindenféle gyermeket tud kezelni. És amikor ideértem, az első próbán nagyon érdekes módon, távolról méregettek a gyermekek. Rögtön meg is mondták, hogy kedvesnek tűnök, de kíváncsiak, hogyan fogok velük bírni. De amikor az első próba után két ujjal elfüttyentettem magam, mert csendet vártam, akkor rájöttek, hogy én nem az vagyok, akinek a fejére nőhetnek. És a kezdeti tíz emberből lettünk annyian, hogy már a teremben nem férünk. Mert meglátták, hogy ez nem olyan dolog, hogy egyszer jövök, egyszer nem. Hanem ha eljövök, akkor ez nem átjáró ház lesz, hanem komoly munka folyik itt. És úgy látom, hogy kezdik megérteni, hogy ez egy olyan hely, ahova nem rendetlenkedni, csintalankodni járunk, hanem ahol jó értelemben szórakozunk és közösséget építünk amellett, hogy népdalokat és néptáncokat tanulunk meg. Én teljesen pozitívnak látom a fejlődést, úgy érzem, elkezdtünk valamit építeni, ami reményeim szerint valamikor majd beérik.

– Hogyan kezdődött az építkezés? Milyen táncokkal? Milyen népdalokkal?

– Hát kezdetben felkérést kaptunk a Hunyad megyei magyar Napokra. Két hetünk volt arra, hogy összerakjuk a műsort. Kicsit meg voltam ijedve, az idő rövidsége miatt. De moldvai táncokkal kezdtünk. Ezek körtáncok és elég egyszerűek. Illetve egy páros táncot raktunk a koreográfiába. Tanultunk kecskést, kezest, övest, pálmácskát, ördögútját és botosankát. És ezzel a koreográfiával már több helyen is felléptünk azóta. Két csoportban dolgozunk. Van egy óvodás, előkészítős, első, második, harmadik évfolyamot felölelő csoport, akikkel dunántúli ugrós táncanyaggal ismerkedtünk meg és ezekhez kapcsolódó népi játékokkal, dalokkal. A nagyokkal pedig a moldvai anyag után felsőtiszavidéki, szatmárvidéki táncokat kezdtünk el. Egész sok fiú érkezett a csoportba, nagy örömömre, így páros táncokat is tanulhatunk. És a csernakeresztúri hagyományőrző egyesületnél tevékenykedő Petőfi-ösztöndíjas társam, Vörös Árpád táncoktató segítségével magyar verbunkot és székelyföldi táncokat is igyekszünk megtanítani a nagyobbacskáknak.

– A Szent Ferenc Alapítvány dévai házában már hagyománya van a néptáncoktatásnak. Az utóbbi esztendőkben a Petőfi-program ösztöndíjasai vállalták ezt a munkát. Érezhető-e már egy alap tánctudás terén?

– A moldvai táncoknál például nagyon jó alappal rendelkeztek a gyermekek, és ez megkönnyítette az ideérkezésem elején érkező felkérésekre való felkészülést. És a nagyobb fiúknál is látom azt, hogy bár ők most nem járnak rendszeresen táncoktatásra, mert 11–12.-sek és az érettségire készülve úgy gondolják, hogy ez már nem fér be az idejükbe, de különböző rendezvények alkalmával látom azt, hogy náluk nagyon jól megvan az alap férfitáncok és páros táncok terén is. Szóval érezni lehet a korábbi ösztöndíjasok munkájának a gyümölcsét. A kisebbeknél pedig igyekszünk most megteremteni az alapokat, amire a későbbiekben is építeni lehet.

– Kilenc hónapra szól a küldetésed. Ezt lehet rövid időnek is tekinteni, de tűnhet nagyon hosszúnak. Te hogyan értékeled ezt az időt? Elegendőnek látod-e dévai célkitűzéseid megvalósításához?

– Hát már az első hetekben megfogalmazódott bennem, hogy igazából a kilenc hónap végén jutunk majd el valaminek a kellős közepére. Mert idő kell ahhoz, hogy a táncos közösség összeforrjon, hogy a tánctudás terén megmutatkozó egyéni különbségeket egyensúlyba hozzuk, hogy egy-egy újabb vidék táncaival megismerkedjünk, ráérezzenek a gyermekek az adott zenei világra. Ezért úgy gondolom, hogy ha majd az alapítvány is jónak látja, és bennem is megszilárdul ez az elhatározás, akkor akár egy további esztendőre is elszegődnék ide, azaz egy újabb kilenc hónapos időszakot is megpályáznék, hogy legyen idő annyira elmélyíteni a tánctudást, a kis csapatok közösségi érzését, hogy ez majd akkor is működjön, ha már nem leszek itt.

–További áldásos tevékenységet kívánok és köszönöm a beszélgetést!

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu