Megváltoztatták a vizsgák menetrendjét

Írta:
2020. szeptember 14. 10:29 (hétfő) /

Szeptember 11-én a tanügyminisztérium honlapján (edupedu.ro) megjelent a nyolcadik osztályosok képességvizsgájának 2021-es jövőbeni menetrendje.

Az elfogadott tervezet már meg is jelent a Hivatalos Közlönyben, így tehát szinte biztos, hogy 2021-ben a nyolcadikosok képességvizsgáját az érettségi után tartják.

A honlapon meg is jegyzik, hogy a képességvizsgák történetében most először fordul elő, hogy azokat az érettségi írásbeli vizsgáinak időpontja utánra teszik. Az edupedu.ro-n olvasható ugyanakkor az is, hogy ez a generáció, amely 2021-ben képességvizsgázik elsőként tanult az új tanterv alapján, és előkészítő osztállyal kezdte az iskolát. Amióta ők bekerültek az oktatási rendszerbe, azóta van, hogy egyetlen tanévben sem kaptak kellő időben tankönyveket, és az őket tanító tanárokat is csak nagyon kis arányban képezték ki arra, hogy a képességek fejlesztésére fókuszáló új tanterv szerint tanítsanak.

A honlapon megjelentek alapján a nyolcadikosok képességvizsgája a következők szerint fog lezajlani:

  • június 7–11.: beiratkozás a képességvizsgákra,
  • június 11.: a nyolcadikosok számára véget ér a tanév,
  • június 22.: román nyelv és irodalom – írásbeli vizsga,
  • június 24.: matematika – írásbeli vizsga,
  • június 25.: kisebbségek írásbeli vizsgája a saját anyanyelvükből és irodalmukból.
  • A képességvizsgák eredményeit június 29-én teszik közzé, fellebbezésre június 30. déli 12 óráig van lehetőség. A végső eredmények július 4-re várhatók.

    Hozzászólások