Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Szerda, 2020. augusztus 05., 16.53

Miről mesél a szomszédnéni?

Írta: Jámbor Gyula
2014. október 13., 08.21 Hétfõ / Arad

Erdélyi turnája során Aradra is eljutott a Szomszédnéni Produkciós Iroda Csakazértis c. műsorával. Hallottunk már róluk, a Kossuth Rádió kabaréműsorában is szerepeltek, pénteken este az Aradi Bábszínházat zsúfolásig megtöltő aradiak megismerhették őket személyesen is – bár a mostani nézők, döntő többségükben fiatalok, egy része bizonyára látta őket Kaszoján, az ottani „kaszojálison”, mint ahogy azt az őket köszöntő Albert László AMISZ-elnöktől hallottuk.

Nos, a közönség igen jól szórakozott, és meg kell mondanom: magam is többet kaptam, mint amit vártam: a legtöbb jeleneten, poénon szívből és jóízűen nevettem, amit nem sok kabaréról tudnék elmondani.

Hogy miről szólt a Felméri Péterrel felálló Szomszédnéni, Tóth Szabolcs és Bálint Ferenc másfél órán keresztül? Hát az élet többnyire apró, humorosra kiélezett dolgairól, némi politikumot csak elvétve (egyetlen egyszer) fedeztem fel. Lehet, hogy hiányolom? Annál többször elhangzott viszont a b… meg. Na mármost: engem sok mindennel lehetne vádolni, de prűdséggel aligha. Nem értem viszont, miért kell, ha nem muszáj, a színpadról így beszélni, ha kell, ha nem?

És még két mondat az ifjú közönségről: vette a poénokat, jókat kacarászott, tapsolt, a végén volt egy kis vastaps is. Nyúlfarknyi azonban ahhoz képest, amit a srácok a színpadon produkáltak, és megérdemeltek volna. Sajnálták tőlük azt a plusz fél percet?

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Hozzászólt: bankucza / Hétfõ, 2014. október 13., 09.54 Válaszoljál rá!

Azért nem volt épp helyes több jegyet eladni mint ahány ülőhely volt a Bábszínházban kedves AMISZosok. A vastaps elmaradása minket is meglepett de ezek vagyunk, ezen nincs mit szépíteni, jó hogy futotta egy olyan rövidre is. A b***meg-olás anyira nem volt zavaró. A csipszosztásos rész oltári volt! :-)

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu