Módosult az iskolába járás: csökkentett diáklétszám a vörös zónában

Írta:
2021. március 8. 17:46 (hétfő) /

Március 7-én, vasárnap este Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter közölte a változtatásokat, és utasításokat adott arra vonatkozóan, hogy a vörös zónának nyilvánított településeken hogyan zajlik az oktatás a jövőben.

Az utasításokat elküldték a tanfelügyelőségeknek, a tanintézményeknek, ezek a végzős évfolyam diákjait érintik.

Létszámkorlátozás mellett folytatódhat az oktatás a vörös forgatókönyv szerint működő tanintézmények nyolcadik, tizenkettedik és tizenharmadik osztályba járó tanulói, valamint a posztliceális oktatás és a szakiskolák végzős tanulói számára: legfeljebb 15 tanuló jelenlétével a nyolcadik, és legtöbb 17 tanuló jelenlétével a többi végzős osztályban – tájékoztat Sorin Cîmpeanu.

A dokumentum szerint a végzős osztályok azon tanulói számára, akik valamilyen okból fizikailag nem vesznek részt az órákon, az iskola köteles online rendszerű oktatást szervezni, a helyi konkrét helyzetnek megfelelően.

A rendelet előírja, hogy a tananyagpótló órákon megengedett a fizikai jelenlét, kivéve, ha az adott település teljes karanténban van.

A szabályzatban nincs számszerű korlátozás a piros forgatókönyv szerint működő óvodai csoportok és elemi osztályok számára.

Hozzászólások