Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Szerda, 2021. február 24., 22.09
Évértékelő, jövőtervező Kovács Imre polgármesterrel

Nagy- és Kisperegen soha nem tapasztalt fejlesztések, de…

Írta: Balta János
2021. január 17., 18.03 Vasárnap / Arad

Kovács Imrével, a Kispereget is adminisztráló Nagypereg Község polgármesterével az elmúlt évet értékeljük, illetve az idei elképzeléseket vesszük számba, amelyeket alaposan megkavarhat a koronavírus járványnak a nyakunkon lévő második hulláma.
– Polgármester úr, hogyan emlékezik 2020-ra?
– Az különleges év volt az ország a megyénk, illetve Nagypereg község lakosai számára is. Nagy hatással volt nemcsak a beruházásainkra, hanem mindennapi életünkre is. Reméljük, hamarosan túl leszünk rajta. Az elmondottakkal együtt, kijelenthetem: a nehéz év ellenére, eddig jól haladhattunk a fejlesztésekkel…
– Milyen fejlesztésekről van szó?
– Egyik a kisperegi temető körbekerítése volt, amit január folyamán remélhetőleg befejezünk. Az európai pénzalapok felhasználásával, 80 ezer euró beruházással megépült a temetőnek az utca felöli, illetve a két oldalán a kerítés, de a mező felöli részt nem kerítettük el, hogy szükség esetén tovább lehessen terjeszkedni. Mindkét településen elkészültek az autóparkolók, amelyekről már csupán a felfestés hiányzik. 
– Hol épültek a parkolók és hány autó sszámára?
– Az egyenként 20 autó parkolására alkalmas, térkővel kirakott parkoló Kisperegen a templom mellett, illetve a polgármesteri hivatal ottani kirendeltsége mellett volt egy szabad terület e célra. Nagyperegen a központban lévő két park mellé, ahol a falunapok szabadtéri programjait szoktuk szervezni. A jelzetteken kívül az Országos Fejlesztési Program támogatásával már elkészült a 7,3 kilométer hosszú utcaaszfaltozás. Már csupán a közlekedésirányító táblák felszerelése van hátra.
– A község két településén milyen hosszúságú út vár még aszfaltozásra?
– Összesen 1,5 kilométernyi utcáról hiányzik még aszfaltburkolat, de reméljük, az idei fejlesztési programban az is elkészül.
– Másfajta fejlesztési terveik vannak-e?
– Tavaly Nagypereg központjában nekifogtunk egy új óvoda épületének, amelyet reményeink szerint az idei őszi tanévkezdéskor használatba adhatunk. Elkészült a kisperegi iskolaépületnek a központi fűtése is, vagyis minden feltétel adott a községbeli diákoknak az oktatásra. Hozzáfűzhetem: kevés városi iskola biztosíthat olyan oktatási feltételeket, mint a Nagypereg községbeliek. Reméljük, ha elmúlik a járvány, elékezdődhet a hagyományos oktatás is. Ugyancsak az elmúlt évben hozzáfogtunk, de nem tudtuk befejezni a községbeli járdák térkövezéséhez szükséges közbeszerzési eljárást. Az összesen 4 kilométer hosszú járdaburkolási programban 1 kilométer Nagyperegen, 3 kilométer Kisperegen készül. Amint az időjárás megengedi, a folyamatban lévő munkálatokat folytatjuk. Ezzel párhuzamosan, a két település központjában lévő parkok padjain kicseréltük a faléceket, a játszóterek karbantartása is folyamatosan zajlik, a sportpályákra vásároltunk további két kosárlabda-palánkot. Azokat a szabadtéri színpad előtti játszótérre szereljük fel, ahol a gyerekek gyakorolhatják a kosárlabdázást. Ugyancsak uniós pályázat támogatásával, mindkét település központjában működik az ingyenes Internet-szolgáltatás, a WIFI UE programban.
Türelmetlenül várják a járvány elmúlását
– Kulturális és sporttéren történt-e valami említésre méltó?
– Erről, sajnos, nem sokat mondhatok, hiszen tavaly márciustól a járvány miatt mindenfajta közösségi programot be kellett fagyasztanunk. Nagyon várjuk, hogy újraindulhassanak a településeinken megalakult néptánccsoportjaink. Kisperegen a Napraforgó és a Kisnapraforgó, továbbá a futballcsapatunk is elkezdhesse szereplését az újrainduló megyei bajnokságban.
– A községbeli mezőgazdászok milyen évet zártak?
– A tavalyi szeszélyes időjárás nagyon próbára tette a gazdálkodókat, az év eleji szárazság az őszi vetéseket tönkretette, ezért a kalászosok keveset, olyan 30% körüli átlagtermést adtak. A nyári esők után azonban a kukorica szépen fejlődött, szép termést ígért, de az őszi esőzések komoly gondot okoztak a betakarításban. Elmondhatjuk: a 2020-as év időjárása nagyon szeszélyes volt, de ezzel együtt a gazdák a betakarítást, sőt a mélyszántást, illetve a vetéseket is elvégezték. Éppen ezért bizakodva tekinthetünk az idei év elé.
– A Nagy- és Kispereg határában hagyományosan jelentkező vadkárok ősszel, esetleg télen is jelentkeztek?
– A télen kevesebb vadkárt észleltünk, talán azért is, mert az őszi vetések szépen fejlődtek, ezért a vadaknak is volt elegendő eleségük, tehát az általuk okozott kár is eloszlott. Példának okáért tavalyelőtt, amikor az őszi vetések gyengén keltek ki, a vadak a szépen fejlődő repcét dézsmálták. Ugyancsak a községbeli mezőgazdasághoz tartozik, hogy a gazdálkodók megkapták a 2020. évre az EU-támogatásokat, amelyektől az előző években elestek. Tehát nálunk is helyreállt a rend.
– A község településein voltak-e szenvedői vagy áldozatai a vírusjárványnak?
– Tudtommal Nagypereg községbeli lakos nem hunyt el a vírusfertőzésben, a halálozási adatok sem lépték túl a szokásos mértéket. Néhányan megbetegedtek, akkor két hétig vörös zónában voltunk, de hamar áttérhettünk a sárgába, most már régóta zöld zónában van a község mindkét települése. A helybeli emberek fegyelmezettek, betartják az előírásokat, ezért eddig szerencsésen átvészeltük a járványt.
– Kerültek-e olyan idős családok, akik igényelték a bevásárlást vagy más módon segítségre szorultak?
– Amikor elkezdődött az otthoni elszigetelések időszaka, személyesen felhívtam telefonon mindazokat a családokat, amelyekről tudtam, hogy segítségre szorulhatnak. Azoknak a polgármesteri hivatal alkalmazottai vásároltak be, ezért a község két települése eddig zökkenőmentesen vette a járvány által emelt akadályokat. Mindannyian ismerik a telefonszámomat, bármikor telefonálhattak, én mozgósítottam a polgármesteri hivatalnak erre a célra kijelölt alkalmazottait.
– Halad-e a kisperegi kultúrotthon teljes felújítása?
– Elég nehézkesen, de halad, ezért bizakodom, hogy 2021-ben a tervek szerint befejeződhet a teljes felújítás.
– De hát teljesen lebontották?
– Nem volt szabad teljesen lebontani, ugyanis a projekt szerint csakis felújítani lehet, ezért csak azokat a részeket bontották le, amelyeket nem lehetett felújítani. Jelenleg a falak megerősítésén dolgoznak, ha befejezik, a tetőszerkezet felszerelése következik. Az épület kívülről ugyanolyan méretű marad, de belülről tágasabb lesz, mert teljesen áttervezték, kiiktatnak bizonyos közfalakat. Bízunk benne, hogy Kisperegnek egy teljesen korszerű, minden igényt kielégítő kultúrotthona lesz. 
– Milyen terveket készítettek 2021-re?
– Idén „nagy fába vágtuk a fejszénket”, ugyanis elkészült a hatástanulmány a földgáznak a két településre való bevezetésére. Vagyis a két település összes utcáiba, minden háztartáshoz el akarjuk juttatni a földgázt. Azért lehetséges, mert a nemzetközi gázvezeték Nagyperegtől 3,1 kilométerre húzódik, A csatlakozásnál egy gáznyomás-csökkentő állomás épül Nagypereg szélén, ahonnan biztosítják majd a háztartási gáznyomást mindkét település számára. A 11 millió lej értékű beruházás tanulmányterve elkészült, a szükséges engedélyeket megszereztük, keressük a finanszírozási lehetőséget. Ugyancsak idén tervezzük a már említett 1,5 kilométernyi utcaaszfaltozást Kisperegen. Ugyanakkor türelmetlenül várjuk a járvány elmúltát, hogy Nagy- és Kispereg közművelődési élete is visszatérhessen a megszokott kerékvágásba. Mert a 2020-as teljes elszigetelés, a távolságtartás nagyon negatívan hat a lakosságra. Amint lehetséges lesz, a néptáncoktatás, a mindenfajta kulturális program újraindul. 
– Sok sikert kívánok a merész tervek megvalósulásához. Köszönöm szépen a beszélgetést!
– Én köszönöm a lehetőséget!

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu