Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Szerda, 2021. június 23., 12.08
Beszélgetés TÓFALVI ÁGNES dévai középiskolás diákkal

„Nem én vagyok a lényeg, hanem ami körülvesz”

Írta: Gáspár-Barra Réka
2021. március 10., 16.36 Szerda / Hunyad

Járványmentes időkben február vége, március eleje, közepe valósággal hemzseg az iskolai versenyektől. A magyar tanintézmények közösségi oldalain, honlapjain is naponta jelennek meg hírek, a diákok kimagasló versenyeredményeiről. Idén sajnos nagyon megritkult ez a jelenség. A Dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum közösségi oldalára is csak nagy ritkán kerül fel egy-egy ilyen jó hír. Nemrégiben TÓFALVI ÁGNES, tizenegyedikes diák sikeréről értesülhettünk, aki egy rangos versíró-pályázaton került az első tíz legjobb közé.

 

– Magának a versnek az ötlete, alapgondolata már régen megszületett, viszont most találtam arra alkalmat, hogy bele is szőjem egy műbe. A vers felépítése is eltartott egy darabig, mert a pályázatban megszabták a verssorok maximális számát, és ezt osztottam fel úgy, hogy a versnek meglegyen az egyenletes ritmusa és összefüggő történetet írjon le úgy, hogy az olvasó valóban részévé válhasson ennek, és a lehető legtisztábban fogalmazódjon meg az üzenet.

– A vers címe Intelem. Mire inted az olvasót?

– Mivel a pályázat alaptémája az erdő védelme volt, a vers az erdő bemutatására és az emberrel való kapcsolatára fókuszál. Az üzenet pedig arról szól, hogy bármennyire is úgy érezzük, hogy az ember a teremtés koronája, és meghódította a természet minden szegletét, az erdő mindmáig őrzi ősi méltóságát. Hiába tekintünk úgy rá, hogy csak néhány fa és bokor, az erdőben járva mégis részévé válunk valami nálunk sokkal nagyobbnak, valaminek, amiben egészen aprónak érezzük magunkat, és ami felett nincs hatalmunk. A vers főszereplője ugyan nem vétett a természet ellen, de szembesül ezzel az érzéssel, hogy  az erdő, valami, ami felettünk áll, amit nem értünk, és amit csak akkor tudunk igazán megismerni, ha alázattal a részévé válunk.

– Hogyan alakult ki benned ez a gondolat? Úgy-e az erdőt elvileg mindenki szereti. Legalábbis szlogen szintjén illik szeretni a természetet. De a versedben mélyebb érzésről tanúskodsz...

– Mindig is kedveltem a természetet, és mivel fizikailag is közel élek hozzá, sokat sétálok az erdőben. Most több időm is volt, így még többet láttam belőle, és felismertem, hogy az erdő nem csupán fa, bokor, madár, hanem ennél sokkal több. És úgy éreztem, hogy amikor az erdőben vagyok, akkor nem én vagyok a lényeg, a középpont, hanem az, ami körülvesz.

– Ezt nagyon szépen sikerült is megfogalmaznod a versben. A pályázatot a Debreceni Nagyerdőért Természetvédelmi és Kulturális Egyesület írta ki ötödik alkalommal, és a zsűrinek olyan neves tagjai voltak, mint Halász Judit Kossuth- és Jászai-díjas színművész. Hogyan értékelték az alkotásodat?

– A zsűritől jött válaszlevélben gratuláltak a közel 1000 pályázónak, és kiemelték azt, hogy valamennyi írás jó minőségű volt. Továbbá arra biztattak, hogy továbbra is űzzük ezt a hobbinkat, és fejlesszük versíró tehetségünket, ami szerintem nagyon fontos manapság, mivel a versírás gyakorisága nem hasonlítható össze azzal, ami régebb volt. És úgy érzem, hogy jó, hogy vannak ilyen pályázatok, amik arra ösztönzik a diákokat, hogy alkossanak, fejlesszék tehetségüket.

– Sajnos az utóbbi időben egészen ritkán van alkalmatok versenyeken, pályázatokon megcsillantani tehetségeteket. Te olyan diák vagy, aki irodalom, reál tantárgyak és sport terén is sok versenyen vettél részt. Hogyan éled meg ezt az időszakot?

– Különös az, hogy már nem annyira eseménydús az idei meg a tavalyi tavasz, mert leggyakrabban ilyenkor szoktak versenyek lenni. Viszont nem jelenti azt, hogy egyáltalán nincsenek ilyen lehetőségek. Csak ritkábbak és többnyire virtuális térben zajlanak. Van ennek pozitív és negatív oldala is. Sokkal kevesebb emberrel találkozunk, és kimarad a versenyeknek az az élménye, ami különlegessé teszi őket a mindennapokban. Jó dolog viszont, hogy kevesebb a stressz és több időnk van magunkra.

 

Tófalvi Ágnes

 

Intelem

 

Foszladozva hordta

Köpenyét az erdő.

Cserzett bőrét tépte

Egyre szél és eső.

 

Megdöntött bálványként,

Végig töretlenül,

A sorvadozó nap

Lassan lehengerül.

 

Míg ő pírban égett

Szégyentől, s a dühtől,

Ezer fénydárda hullt

Felhők tenyeréből.

 

Kolosszus templomban,

Faoszlopok között,

Sok csöpp levéltenyér

Életért könyörgött.

 

Csak léptek törték meg

A síri, szent csendet.

A föld zizzenése

Süvöltőnek tetszett.

 

Ketten suhantunk át

Az erdőn és beljebb,

Tovább a sűrübe:

Egy ember és egy eb.

 

Lábam oda süppedt,

Hol senki nem járt még.

Szendergett a föld

És eltörpült a nagy ég.

 

Lankadt lég susogott

Cibálva a teret.

Pillanat múltával

Társam messze eredt.

 

Kerestem, s az erdő

Nagyobb volt erőmnél.

Nem volt mesevilág,

Miről anyám regél.

 

Csendes volt s végtelen,

De nem véres keze.

Nem a föld ökle volt,

Ember végzett vele.

 

Apró lehelletét

Elnyelte a nagy csönd.

Csapdán leltem társam,

S ajkamra szó nem jött.

 

Erdő nagyzolóknak

Mutat tanulságot,

S a perc elvész benne,

Mint éjben az álom.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu