Nem mindegy, mit tudnak rólunk Brüsszelben

Írta:
2014. május 16. 16:53 (péntek) /
Gáll Tamás Mihály agronómus, a Mezőgazdasági Szakatanácsadó Iroda munkatársa: „Szavaznunk igen fontos, mert az országunkat érintő politikai döntések az Európai Parlamentben dőlnek el. Éppen ezért nem mindegy, milyen politikai határozatot hoznak ott, mert azokat mindig követik a gazdasági jellegű döntések is, amelyeket előbb a kormány, majd a helyi tanácsok hajtanak végre. Tehát egyáltalán nem mindegy, hogyan vesznek az EP-ben számításba minket, romániai magyarokat. Mielőtt ugyanis beléptünk az Európai Unióba, ott döntöttek a sorsunkról, mi csak rábólintottunk. 7 év után azonban rájöttünk, nem jól van így, ezért a továbbiakban a mi képviselőinknek is aktívan részt kell venniük a politikai döntések meghozatalában. Szerintem, el kell mennünk, és azokra a jelöltekre kell szavaznunk, akik már bizonyítottak. Az EP-ben eddig bennünket képviselt csapat szerintem jól dolgozott, ezért nem is kell gondolkodnunk, kire szavazunk. Igen hasznosnak tartom EP képviselőjelöltjeinknek a kampányban tett körútjait, amelyek során emberközelből ismertették a munkájukat, az Európai Parlamentben kidolgozott, országunk jövőbeli gazdasági, mezőgazdasági stratégiáját, a megváltozott támogatási, illetve pályázati rendszert. Kézzelfogható tanácsokkal tudtak szolgálni a jövőbeli teendőinkkel kapcsolatban. Mivel ennyire hasznos volt a látogatásuk, talán kétévenként vagy évenként meg kellene ismételniük, ezáltal közvetlen környezetünkbe hoznák el az Európai Uniót. Mert fontos ugyan a politika, de létünk, a fejlődésünk, az életminőségünk a gazdasági életnek a feltételei. Mivel más pártoknak a képviselői soha nem fognak kiállni a mi politikai, kulturális, oktatási, gazdasági, illetve mezőgazdasági érdekeinkért, csakis a mi képviselőnkre kell szavaznunk, mert nem mindegy, mit tudnak rólunk, romániai magyarokról Brüsszelben”. 

Hozzászólások