Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Szombat, 2020. december 05., 01.52
Vezetékes vizet, aszfaltos utat Szederhátra

Pécska pályázza, fedezi a fejlesztéseket

Írta: Balta János
2013. július 31., 00.01 Szerda / Arad

Arad – Kihasználva a Szederháti Falunap adta lehetőséget, a Pécskához tartozó, valamivel 200-nál több lélekszámú település perspektíváiról, fejlesztési lehetőségeiről beszélgettünk Antal Péter polgármesterrel.

Amint elmondta, Pécskához vagy Tornyához viszonyítva, Szederhát igen kis település, ennek ellenére, a Pécskai Polgármesteri Hivatal figyelmet szentel az itt élő emberek életkörülményeinek a javítására, az infrastruktúra fejlesztésére. Éppen ezért, a főutca bal oldali betonjárdájával szemben még idén hozzáfognak a túloldalon is megépíteni a hasonló járdát. Ugyanebben a fejlesztési projektben, jövőre új aszfaltburkolattal vonják be a nemzetközi főúttól a faluig vezető bekötő utat. Ugyancsak jövőre, Szederhát mellékutcáiban is hozzáfognak a betonjárdák építéséhez, hogy 2016-ra a település minden utcájának a járdáján sármentesen lehessen közlekedni. Szintén 2014-ben Szederháton szeretnék beindítani a vízvezeték-hálózat kiépítését, amihez benyújtották az EU által támogatott pályázatot. Antal Péter polgármester abban reménykedik, hogy az erre várt válasz pozitív lesz, ezért miután behúzták a vezetékes vizet, utcaaszfaltozásra is gondolhatnak. A vezetékes vizet a légvonalban 6 kilométerre lévő Pécskáról tervezik áthúzni. Idén hozzáfognak az óvodaépület felújításához, ami tulajdonképpen már el is kezdődött, hiszen a nyitott folyosót hőszigetelő ajtókkal, ablakokkal zárták el a külvilágtól. Az óvodának egyelőre nincsenek korszerű, vízöblítős illemhelyei, amelyeket viszont jövőre kívánnak megépíteni.

Hogy ilyen kis lélekszámú településen érdemes-e ekkora befektetéséket tenni?

Pécska vezetősége nem ilyen szempontból tekint a településre, ugyanis a helybeli közvilágítás évente majdnem annyi pénzébe kerül a városnak, amennyit adóként Szederhát lakossága befizet. A szederháti fejlesztések nagy részét tehát Pécskának kell fedeznie. Ezen kívül az orvosi rendelőnek a javítása, a karbantartása, továbbá a templom fenntartására is évente elkülönítenek bizonyos összeget. Ha Pécskán év végén elkészítik a Szederháttal kapcsolatos kimutatásokat, az itteni beruházások, fejlesztések a begyűjtött adóknál 50-100%-kal magasabbak – mondta el érdeklődésünkre Antal Péter pécskai polgármester. 
Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu