Péntektől Aradi Magyar Napok

Írta:
2020. szeptember 20. 19:21 (vasárnap) /

Pénteken az Arad Megyei Kulturális Központ Bariţiu utcai nyári színháza színpadán 18 órakor Szabó Mihály Arad városi tanácsos üdvözlő szavaival indult útjára az Aradi Magyar Napok idei programja. A város tanács támogatásával megszervezett, a járványügyi óvintézkedések messzemenő betartásával lebonyolított programsorozat első előadása a humor és a könnyűzene jegyében indult.

Elsőként Csíkszentgyörgyről a Székelygóbét, utánuk Gyergyószentmiklósról a 4S zenekart, végül a kézdivásárhelyi Pittyes, Kettes és Gyufa csoport parodistáit jelentette be.

***

A Székelygóbé két parodistája ízes székely tájszólással előadott párbeszédében két, a 90-es éveihez közel álló atyafi közötti beszélgetés témája akörül bonyolódott, hogy egyikük 65 éves, várandós feleségét beszállították a kórházba, ezért a férj komának akarta meghívni a barátját. Az nagy nehezen kötélnek állt, telefonon beszéltek a pappal is, majd szóban összeállították a keresztelő menüjét és a meghívottak névsorát. A csavaros észjárásról tanúskodó megbeszélések végén telefonon értesítették a leendő apát, hogy a felesége túl van a veszélyen, azaz elmúlt hasának a felpüffedése.

***

A gyergyószentmiklósi öttagú 4S zenekar közel egyórás koncertjén saját szerzeményeit, slágereit adta elő vastaps, a végén újrázás közepette.

***

A kézdivásárhelyi Pittyes Kettes és Gyufa csoport öt tagja Ceauşescu beszédét parodizálva indította műsorát, majd három tagra zsugorodva interaktív mókás, énekes játékokat adott elő nagy tetszés közepette.

Az Aradi Magyar Napok idei nyitóprogramja bebizonyította, hogy hazai fellépőkkel is össze lehet állítani szórakoztató, egyben tartalmas programokat.

Hozzászólások