Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Vasárnap, 2021. február 28., 21.27

Rendhagyó rendezvény a Magyar Kultúra Napján

2021. január 18., 16.31 Hétfõ / Arad

Egyesületünk életében mindig jelentős dátum a Himnuszhoz és Kölcsey Ferenchez kötődő ünnepnap, amelyet változatos programokkal köszöntünk minden esztendőben, az ünnepséget hagyományosan összekapcsolva egy jelentős helyi eseménnyel, az Egyesület Kölcsey-díjának átadásával. Ez utóbbira azonban idén, ebben a vírus-átrendezte világban – objektív és szubjektív okokból – nem kerül sor. Sokáig úgy tűnt, hogy a járványhelyzet okán idén nem is áll majd módunkban közösen köszönteni a Himnusz születésnapját, de ez szerencsénkre nem következett be. Az adott lehetőségekhez alkalmazkodva arcmaszkok mögé bújva és a technika csodáit hívva segítségül mégis ünnepelünk.

Az idei rendezvények szervezői – szokás szerint – az RMDSZ Arad Megyei szervezete, a Kölcsey Egyesület és az aradi Kamaraszínház. Pénteken, január 22-én a Kamaraszínház Kocsis István A tér című monodrámájával jelentkezik. Az ünnep előestéjén, csütörtökön,  január 21-én 17 órakor a Jelen Ház nagytermében pedig a Kölcsey Egyesület mutatja be két új kiadványát: a 3Havi Szemle decemberi számát és Olasz Angéla Történelem és emlékezet c. könyvét.

A 3Havi Szemle decemberi száma a 2020-as, évfordulós esztendő tematikájához a magyarok összetartozásához kötődik, azt szándékozunk megmutatni, hogy mi aradi magyarok mennyire érezzük, hogy részei vagyunk ennek az országhatárokon, kontinenseken átnyúló, a közös anyanyelven és közös kultúrán alapuló nemzetnek.

A sajtóban közzé tett Felhívásra küldött írások alapján igyekeztünk körképet rajzolni – ebben a vonatkozásban – az aradi, illetve Arad megyei magyarságról. Köszönjük mindazoknak, akik válaszoltak felhívásunkra. Hogy ez mennyire körkép, s mennyire kórkép? Ezt mindenki eldöntheti, ha elolvassa kiadványunkat. Sokakban biztos hiányérzetet is fog kelteni, jogosan. Ezzel együtt nagyszerű alapja lehet ez a „vallomásgyűjtemény” egy, az aradi magyarság helyzetéről s „lelki állapotáról” szóló szociológiai tanulmánynak.

A Történelem és emlékezet című kötet szerzője, Olasz Angéla számára – elhivatottsággal gyakorolt foglalkozása okán is – a történelemi ismeretek tanítása, népszerűsítése egyben nemzeti elkötelezettség is, hisz mikor a történelem egyes eseményeit, alakjait mutatja be, egyben követendő vagy elrettentő példát állít a jövő nemzedéke elé.  Ez a kötet a követendő példák sorát mutatja be, a magyar történelem olyan jeles személyeivel találkozhatunk Olasz Angéla könyvében, akikről szívesen olvas nemcsak az ifjú nemzedék, de a náluknál idősebbek is.

Mindkét kiadvány az RMDSZ komoly anyagi támogatásával jelenhetett meg. A 3Havi Szemlét a Communitas Alapítvány, Olasz Angéla könyvét pedig a Pro Identitas Egyesület támogatta.

Sajnos, a rendezvények csak korlátozott számban látogathatóak. Ezért a Jelen Házbeli bemutatón csak azt a kb. 40–50 személyt tudjuk vendégül látni, akik felhívásunkra válaszoltak, és írásuk megjelent a 3Havi Szemlében. A lap- és könyvbemutatót az aradi RMDSZ és a Kölcsey Egyesület Facebook-oldalán élő adásban közvetíteni fogjuk.

Az Egyesület tagjai mind a 3Havi Szemlét, mind Olasz Angéla kötetét az évi támogatói tagdíj befizetésekor térítésmentesen megkapják. Tagdíj befizetéséért, illetve a két új kiadvány iránt érdeklődők Berecz Gáborhoz, illetve a Jelen Könyvesboltban Nagy Gabriellához forduljanak.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk csütörtökön,  január 21-én 17 órakor az aradi RMDSZ vagy a Kölcsey Egyesület Facebook-oldalán.   

 

Fekete Károly, a Kölcsey Egyesület alelnöke

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu