Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Szerda, 2022. október 05., 02.36

Sajtónap és könyvbemutató

2022. augusztus 10., 16.17 Szerda / Arad

Augusztus 11-én, 18 órakor a Jelen Ház nagytermében kerül sor az Aradi magyar sajtó napjának a megünneplésére. 2001-ben, az Alföld 1861. augusztus elsejei megjelenésének 140. évfordulóján szervezte meg először a Nyugati Jelen kiadója és szerkesztősége az Aradi magyar sajtó napját, idén tehát 21. alkalommal emlékezünk az aradi írott magyar sajtó 161 évvel ezelőtti születésére, valamint azon szerkesztőségi tagokra, akik ma már nem lehetnek velünk.

http://www.finfocus.ro/kepzesek.html

Köszönetet mondunk azoknak a munkatársainknak, akik a nyomtatott sajtó számára egyre nehezebb körülmények között is nap mint nap kitartóan helytállnak, és mindenekelőtt Böszörményi Zoltán laptulajdonosnak, aki 21 évvel ezelőtt kiötlötte és megszervezte az első aradi magyar sajtónapot, és mind anyagilag, mind morálisan támogatta a Nyugati Jelen folyamatos megjelenését.

Nem utolsósorban köszönet illeti valamennyi egykori és jelenlegi olvasónkat.

A sajtónap kiemelt momentumának szánjuk Ujj János Arad a hadak útján című kötetének a bemutatását, a szerzővel Bege Magdolna beszélget. A zenei aláfestést Miskovits Tibor (hegedű) és Miltaller Lajos (gitár) szolgáltatja.

Immár hagyományosnak mondható, hogy a sajtónapi kötet megjelenését az Aradi Polgármesteri Hivatal, illetve az Arad Municípiumi Kulturális Központ támogatja, így minden résztvevő ingyen kapja azt meg.

Az est dedikálással, illetve egy pohár bor melletti kötetlen beszélgetéssel zárul.

http://www.finfocus.ro/kepzesek.html
Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu