Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Szerda, 2020. szeptember 30., 00.21

Speciális nyári iskola indul

Írta: Takáts D. Ágnes
2020. augusztus 04., 18.04 Kedd / Arad

Augusztus 10-től Mikelakán, a Vrancei utca 60 B. alatt a Joy Club Junior nevű nyári iskolába várják a gyermekeket, egy speciális keretrendszer szerint, a gyermekek és a jelenlegi helyzet igényeit figyelembe véve kialakított környezetben.

A foglalkozásokat Anca Stoenescu volt tanfelügyelő koordonálja, aki évtizedes régiséggel rendelkezik a tanügyben.

„Úgy gondoltam, hogy a jelenlegi helyzetben szükséges Aradon egy ilyen jellegű központ létrehozása. Az ötlet azért merült fel bennem, mert én is anya vagyok, és március óta rájöttem, hogy a tanügyben gyakran szembesülhetünk válsághelyzetekkel, amikor az iskolákat be kell zárni, és hogy szükség van ilyen helyre Aradon, ahol gyermekeink biztonságos körülmények között folytathatják tanulmányaikat, találkozhatnak, játszhatnak egymással. Szerencsém van, hogy olyan profik voltak mellettem, akik nyitottak voltak ennek az oktatási központnak a megnyitására. Bíztak a szakértelmemben, olyan egykori kollégáim csatlakoztak hozzám, akik ma már 20 éves tapasztalattal rendelkeznek a középiskolai oktatásban, és így volt bátorságom elindítani ezt a programot az aradi gyermekek számára” – mesél az indulásról Anca Stoenescu.

A hely lehetővé teszi a távolságtartást, nagy termekkel, gyümölcsössel, kültéri terasszal stb. rendelkezik. A belépés egy fertőtlenítő kapun keresztül történik, a helyszínen állandó orvosi felügyeletet biztosítanak. Az intézmény programja: hétfőtől péntekig 8–18 óra között, szombaton pedig 8–12 óra között.

„Az oktatási tevékenységekre a legmodernebb eszközökkel felszerelt, korszerű, tágas osztálytermekben kerül sor. A helyszínen kert is van, ahol játszótér, kültéri terasz, étterem és tornaterem található. A nyári iskolában kínálunk kommunikációs tevékenységeket angol és román nyelven, matematikát, informatikát, van TV-stúdió kis riporterek számára, modellkedést, zenés- és fizikai tevékenységeket egyaránt. Ezeket a tevékenységeket a területre szakosodott, nagy tapasztalattal rendelkező tanárok vezetik, a programokat a gyermek életkora és tudásszintje szerint alkalmazzák” – avat be a részletekbe Anca Stoenescu.

Az érdeklődők további részletekért böngészhetik a clubjunior.ro honlapot, vagy hívhatják a 0722-562-101-es telefonszámot.

 

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu