Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Vasárnap, 2021. szeptember 19., 14.07
https://kolozsvar.mfa.gov.hu/page/kerelembeadas

Sujánszky Euszták, az aradi vértanúk gyóntatója

2014. október 06., 10.00 Hétfõ

A volt Zemplén vármegye terebesi járásában, az Ondava folyó partján emelkedik az imregi hegy, s ennek keleti oldalán húzódik meg apró házaival Imreg községe. A falu felett messziről látni a régi, hatalmas imregi kolostort, csonka tornyú kis templomával. A kolostor és a templom a Minorita Rend tulajdona, ahol régen több rendtag szolgált az Istennek és a környező falvak katolikus híveinek lelki dolgait látták el.

Ebben a kolostorban élt egy ideig a magyarországi minorita rend egyik kiemelkedő tagja, P. Sujánszky Euszták. Széles látókörű, kiváló tanár volt, egyben magyar nemzetének hőslelkű fia. Gyöngyösön született 1811. április 18-án, mint Trencsén vármegyei címerleveles nemesi család leszármazottja, amely a nevében a Suján helységnevet őrzi. A család hajdani tagjai, György, Mihály, János, Menyhért és Sámuel 1631. április 29-én kapták nemesi levelüket III. Ferdinándtól.[1] Száz év múlva is voltak Suján leszármazottjaik, sőt a szintén Trencsén vármegyei Beckón is.[2]A Sujánszky család egyik férfi tagja az 1700-as évek végén telepedhetett meg Gyöngyösön, mert Mátyást – Euszták édesapját – az 1806. évi egyik összeírás a nemesek (iparosok) között említette.[3] Sujánszky Mátyás felesége, Hrányi Mária 1811. április 18-án, Gyöngyösön ikergyermekeknek adott életet: Annának és Györgynek, későbbi nevén Eusztáknak.[4]Gyöngyösön és Egerben járt iskolába, az utóbbi helyen 1828. november 9-én belépett a Minorita Rendbe.5A papnevelő intézetben tanult tovább, miközben 1831. április 19-én szerzetesi fogadalmat tett. Attól kezdve a szerzetesi neve Euszták volt. A hittudományi tanulmányokat befejezve 1834. április 19-én Pyrker László érsek pappá szentelte. Euszták a tanári pályát Lugoson (Krassó vármegye) kezdte.[5]Tanított Nagybányán (Szatmár megye), (Kézdivásárhely-) Kantán (Háromszék vármegye) és Aradon.Ugyanakkor lelkészkedett (Kézdivásárhely-) Kantán, Nagyenyeden (Alsó-Fehér vár­megye), Nyírbátorban (Szabolcs vármegye) és Aradon, ahol egy időben házfőnök is volt.[6] A rendtartományi titkári tisztet is viselte, és tagja volt a tartományi kormánytanácsnak.

Sujánszky Euszták tanári és papi tevékenységének szín­helyein az idejét tanítványainak nevelésével és a hívők lelki gondozásával töltötte. Ötödik állomáshelyén, Aradon érte életének legmegrázóbb eseménye. 1849. október 5-én az osztrák katonai várparancsnoknak, Howiger tábornoknak a felszólítására Bardócz Sándor, Pléva Balázs és Vinkler Bruno minorita rendtagokkal a 13 vértanú lelki vigasztalója lett,[7] és a 10 katolikus hős meggyóntatása után ő veszi fel az egyház kebelébe az utolsó éjszaka megtérő Damjanich tábornokot.[8] A Magyar Életrajzi Lexikon ugyanezt emelte ki: „Vigasztalója és utolsó útra kísérője az aradi 13 vértanú közül a tíz rk. vallásúnak és az október 6-ra virradó éjjel katolizált Damjanich Jánosnak.”[9]

Az október 6-iki reggelen ő kíséri említett rendtársaival együtt utolsó útjukra a hősöket. Virrasztottak a nagylelkű foglyok, és amennyire lehetett, szeretteiktől néma soraikban végbúcsút vettek. A legszükségesebb rendeleteket megtéve, példás buzgósággal, a bűnbánat szentségében és az Oltáriszentségben részesültek.[10]Arcképe olajba van festve az aradi rendház vendégszobájában, az aradi 1848-as ereklyemúzeumban, és Thorma János Aradi Vértanúk c. nagy képén.[11]

Október 6-a a 13 aradi vértanú napja; gyászos nap ez az aradi lakosság számára, de még gyászosabb a minorita atyák számára, mert ők voltak azok, akik utolsó perceikben együtt voltak a tábornokokkal. Négy tábornokot agyonlőttek, a másik kilencet bitófára ítéltek. Elindultak a kivégzés helyére a minorita atyák kíséretében, akik ott imádkoztak értük, kitartván velük a végsőkig.

Sujánszky volt a négy minorita szerzetes között a legműveltebb. Jó tanár, aki korábban az aradi Minorita Főgimnázium igazgatója is volt. Lehet, Kosztka Libor házfőnök éppen ezek figyelembe vételével bízta meg azzal, hogy a rendház és plébánia történetében (Historia Domus) írja le a kivégzés iszonyatos perceit.[12]Íme néhány, a szabadsághősök utolsó perceire vonatkozó jegyzet az aradi minorita rendház naplójából, Lakatos Ottó Arad története című könyvéből.

Sujánszky Euszták minorita lelkész, mint szemtanú így ecseteli a történteket: „...október 5-én fél ötkor, a helybeli várőrségből egy katonai egyén megjelent Kosztka Libornál…, aki a haditörvényszék által elítélt tábornokok mellé kilenc papi egyénnek kiküldését sürgeté. Mély levertségű és a borzasztó hír hallatára egészen elfogódott elnökünk, minthogy kilenc papi egyént nem küldhetett. E kolostor tagjai közül négyet, ti. Pléva Balázst, Vinkler Brunót, Bardócz Sándort és Sujánszky Eusztákot kéré fel a szerencsétlenek melletti vigasz megtevésére.”[13]

Részlet Sujánszky Euszták írásából: „...vérző szívvel lépők át reggeli tíz óra után a vár küszöbét, s megjelenve a börtönné alakított falai között, azonnal átvevénk vigasztalásul – és amennyire lehetett, bátorításul – a nagylelkű jövendő mártírokat. Kezet szorítva, teljes bizalommal fogadának bennünket, s miután mi is őszinte részvét után több órai barátságos beszélgetés közben, őket, a nehéz harcokban annyira megedzett hadfiakat, a reájok nézve ugyan gyászos, de meg nem érdemelt csapás elviselésére és az isteni gondviselésbeni megnyugvásra felhivók, ők egész nyugodtan és egész maguk megadásával bízák sorsukat és életüket arra, kinek kezéből jő minden.”[14]

Október 7-én a helyreállott békéért ünnepélyes Te Deum volt a templomban. A városi tanács, a megye tisztikara és katonasága tömegesen vesz részt a szentmisén. Kosztka Libor lelkész ékes magyar szónoklatot tartott. A mise alatt az aradi dalárda gyászdalokat énekelt. A templom gyászravatalát díszítő cserfa koszorúkat és füzéreket kivitték a temetőbe, és a vértanúk sírjára helyezték. A sírnál Vass István, a negyvennyolcas honvéd egyesület elnöke tartott beszédet.[15]

A minorita atyák számára, sajnos, ezzel nem ért véget a gyászos események sorozata, mert az ötvenes években beállott az osztrák önkényuralom.

1849-ben Sujánszky Euszták tovább is az aradi minorita rendházban maradt, ahol 1856–58-banl igazgatóként is működött. A nehéz években is folytatta lelkészi és tanári tevékenységét. Alkalmi költeményeket és úgynevezett programcikkeket írt, amelyeket az Aradi Főgimnázium Értesítőjében közölt. 1856-ban „A hitregéinek az erkölcsiségre való befolyásáról” című értekezése jelent meg.[16]1855/1856-ban újjáélesztette a még II. József rendeletével megszüntetett gimnáziumi Mária-kongregációt,[17] „mint (gimnáziumi) igazgató és mint (minorita) házfőnök is igen népszerű ember volt”.[18].Az egyik életrajzírója P. Sujánszkyt a Mária Társulat (Sodalis Mariana) alapítójának tartotta. [19]

Aközigazgatási hatóság zaklatásának ellenállt. Többnyire a magyar szent korona rejtekhelyét kérték számon tőle.[20]Sujánszky 1854-ben közvetlen életveszélybe került. Ugyanis a hatóságok koncepciós „dollárügyet”, vétséget zúdítottak az aradi minoritákra. Május 10-én Vinkler Brúnót börtönözték be. 1854. szeptember 20-án nagyszámú csendőrség érkezett a városba. Másnap behatoltak a rendházba, fölverték Kosztka Libor házfőnököt, arra kényszerítették, hogy engedje be őket. A csendőrség „a királyi magas kormány nevében” felhányta az összes iratokat és könyveket, feldúlták a szekrényeket, és az atyákat foglyul ejtették, alig engedtek annyi időt, hogy a ház kulcsait átadják Dobos Donát atyának. Kosztka Libor szerzetes társait is elvitték: Lakatos Ottót, Zetykó Kelement, Csüdör Tamást, Eperjessy Aurélt és Livery Dánielt.[21]

Szeptember 22-én reggel Magyarország budai királyi kormányzósága parancsára erős katonai őrizettel Szegeden át Cseh- és Morvaország börtöneibe hurcolták őket. A magyar emigrációval való összeköttetéseik kapcsán egy, az országban elterjedt titkos összeesküvésben való részvétellel vádolták őket.[22]

Kosztka páter a pesti Új épületben összeroppant, és öngyilkos lett. P. Eperjesy Aurélt és Zetykó Kelement Bécsben vetették vizsgálati fogságra. P. Csüdör Tamás bécsi fogságban halt meg. Az életben maradtak 1857-ben szabadultak.[23]Sujánszky még három évet töltött lélekőrlő bizonytalanságban, vajon rá mikor kerül a sor, az önkény bosszúja. Előbb az olmützi börtönbe hurcolták, ahol több évig várfogságban tartották, majd innen Imregre deportálták, ahol újabb börtönt jelöltek ki számára a kolostor egy pinceszerű odújában.[24]

A legújabb kutatások eredményei feltételezik, hogy rendfőnöki engedéllyel a Zemplén vármegyei imregi kolostorba távozott, ahol a kolostor házfőnöke, Kelemen Ambrus (1855–1868) befogadta, és bújtatta. Nyolc évig volt „befalazva” a kolostor egyik földszinti fülkéjében, hogy a hatóságok zaklatását kivédje.[25]

Feltehetően 1860–1867 között élt elvonultan a cellájában, amiről sem a helybeli hívek, sem az évenként augusztus 1-2-ig tartó imregi búcsúra messze vidékről érkező ungvári, nagyráskai, abarai és mészpesti zarándokok nem tudtak.

Az 1867. évi kiegyezés évétől megszűnt Sujánszky önkéntes száműzetése. Azután már nyíltan élt választott hivatásának. 1875. december 7-én hunyt el. Kívánsága szerint a kis imregi templom udvarán temették el a kereszt tövében, ahol sírja máig áll, várva a templomba járók kegyeletes megemlékezését, egy-egy fohászt a hálás utókor hőseitől. Sírkövét az emléktáblával a XIX. század végén emelték rendtársai.

Október 6-a minden évben meggyújtja a magyarság a kegyelet fáklyáját az aradi hős tizenhárom vértanú emlékére, s ilyenkor Imregen is összegyűl a környék magyarsága, hogy Sujánszky Euszták sírjánál lerója a kegyelet adóját a hős aradi tizenhárom vértanú és szenvedő társuk a hűséges magyar minorita emlékének.

 

P. Bogdan Adamczyk,

imregi minorita házfőnök

  

 

 



[1] NAGY Iván, Magyarország családjai czimerekkel és nemzedéki táblákkal, Pest, 1863, 398. (A továbbiakban: NAGY 1863.)

[2] NAGY 1863, 399

[3] HONTÉRT Rezső, Gyöngyös. Életrajzok c. kiegészítés, 1966, 81.

[4]Gyöngyösi Mozaik, 2002. okt. 30., 5. Október 6. – Imreg és Báryné dr. Gál Edit közlése a gyöngyösi Felsővárosi vagy Szent Bertalan Róm. Kat. Plébánia anyakönyvi bejegyzése alapján.

[5] Monay Ferenc, Adatok a magyarországi és erdélyi Minoriták irodalmi munkásságáról,  Róma, 1953, 108. (A továbbiakban: Monay 1953.)

[6] MONAY 1953, 108

[7]KENYERES Ágnes, Magyar Életrajzi Lexikon.Budapest, 1969, 666. (A továbbiakban: KENYERES 1969), továbbá KATONA Tamás, Az aradi vértanúk. Budapest, 1979, 253. (A továbbiakban: KATONA 1979)

[8]MONAY 1953, 108.

[9]KENYERES 1969, 666.

[10] Tóth Szidónia,Minoriták Erdélyben. Diplomadolgozat. Temesvár, 1997, 32.  A továbbiakban: TÓTH 1997.)

[11]MONAY 1953, 108.

[12]KATONA 1979, 387.

[13] MISÓCZKI Lajos, Gyöngyöstől Imregig. Képek Sujánszky Euszták, az aradi vértanúk gyóntatójának életútjából. (1811-1875) Göngyös-Imreg 2003, 8-9. (A továbbiakban: MISÓCZKI 2003.)

[14] MISÓCZKI 2003, 9.

[15] Aradi vértanúk naplója, 16–31. old.

[16]SZINNYEI József, Magyar írók élete és munkái, XIII. kötet. Budapest, 1909, 118.

[17] BANGHA Béla, Katolikus Lexikon,IV. kötet. Budapest, 1933, 190. és MONAY 1953, 108.

[18] LAKATOS Ottó, Arad története, III. kötet. Arad, 1881, 85

[19]HIMPFNER Béla, Az Aradi Királyi Főgymnasium története. Arad, 1896, 37. (A továbbiakban: HIMPFNER 1896.)

[20] IPOLYVÖLGYI Németh J. Krizosztom, Búcsújárók könyve. Szécsény, 1991, 132.

[21] SZENTKLÁRAY Jenő: Csanádi egyházmegye története, I.k., Temesvár 1898, 260.

[22] TÓTH 1997, 33.                            

[23]HIMPFNER 1896, 37.

[24] Felvidéki Újság, 224. száma, 1943. okt. 4.

[25] IPOLYVÖLGYI 1991, 132.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu