Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Péntek, 2020. augusztus 14., 13.50

Szent István – Első magyar király (969?–1038)

2014. augusztus 20., 10.00 Szerda

Időszámításunk ezredik évében Szilveszter pápa megszentelt koronát küldött a magyar fejedelemnek, akit az évezred utolsó karácsonyán Esztergomban magyar királlyá koronáztak. A magyarság európai szerepköre e történéssel egyik napról a másikra megváltozott. A nyugati keresztény nemzetek szemében „barbár", keleti nomád nemzet, a magyarság az akkori egyetemes keresztény gondolkodású világ testrészévé vált, politikai és társadalmi fejlődése – mai szóhasználattal – új irányt kapott.

A pogány magyarok, a honfoglalástól Szent István megkoronázásáig elterjedt évszázadban „végigkalandozták” fél Európát, s bár a hivatalos történetírás is a kalandozások koráról ír, e kisebb vagy nagyobb hadjáratok okai és céljai körül még igen sok a vita, és feltételezhető, hogy a kalandos portyázás és zsákmánygyűjtés mellett, fontosabb politikai és hadászati célokat is szolgáltak. (Ide sorolhatók pl. a meghódított területekről szedett rendszeres adók.) A nagy német császár, I. Ottó 955-ben döntő csapást mért a magyarokra és a Lech mezei vereség alapjában megváltoztatta a politikai gondolkodást, hiszen a vesztett csata, ember- és anyagi veszteségei mellett, lélektani megrázkódtatást is okozott. 

A X. század végén az új hazában élő magyarság két hatalmas császárság világpolitikai törekvéseinek ütközőpontjába került, és döntenie kellett, melyik oldalhoz csatlakozik. A döntés helyes volt, ezt ezeregyszáz éves történelmünk bizonyítja, még akkor is, ha békés, igazán nyugalmi állapot igen kevés jutott osztályrészéül a nemzetnek, és állandó harccal tudtuk csak Európában maradásunkat biztosítani.

Ma Magyarország az egyesülő Európa egyik új tagja. Felvétele az Európai Unióba feltétel nélkül, mint elkésett viszontszolgáltatás kellett volna történjen azért a sok-sok évszázados védelmi szerepért, amit a magyarság vállalt (legtöbbször kényszerből) a Nyugat érdekében. Első királyunk alakja, egyénisége, karaktere és ténykedéseinek, törvényeinek valódi rugója még ma is vita tárgya történészeink és „modern kori" politológusaink körében. Sokan igyekeznek Szent István történelmi jelentőségét egyháztörténeti szempontok kihagyásával, tisztán „dialektikus" módszerrel magyarázni. Ez lehetetlen. Még modern gondolkodásmódunk mellett is néha meg kell hajolni „misztikus" jelenségek előtt. Szent István alakját csak az akkori időkbe helyezve, saját és szomszédos környezetében és korában lehet tanulmányozni. Nem szabad elfelejteni, hogy az akkori keresztény világ az ezredfordulóra Krisztus második eljövetelét, a végítéletet várta. E vallásilag „válságos" időben a keresztény világot fenyegető pogány magyarok felveszik a kereszténységet, királyuk Isten földi helytartójától szentelt koronát kap. A  történet misztikus, de valós és pozitív jelzésnek számíthatott.

Századunkban az akkori történelmi idők értékelése igen különböző módon történhet, attól függően, hogy  egyháztörténészek, még a szocialista időkben tanulmányaikat befejező történetkutatók, vagy egyszerűen a fennmaradt jegyzetek, krónikák figyelembevételével dolgozó történészek keresik az igazságot. Volt időszak Magyarországon, nem is egy, amikor a nagy történelmi alakokat különböző politikai irányzatok egyszerűen kisajátították, nevét és eszmeiségét politikai cégérnek használva. Szent István karakterét is aszerint magyarázták, mennyire felelt meg a politikai céloknak. Az biztos, hogy a mai Magyarország és az egységes magyar nemzet honalapító királyunk nélkül nem létezne, a magyarság nemzetpolitikai célkitűzései ezer év után is a Szent István-i eszme talaján bontakoznak ki. Ő jelölte ki az utat és ezen járunk bukdácsolva bár, de immár ezeregyszáz éve. Aki, vagy akik erről az útról el szeretnék terelni a magyarságot, azok a már-már megacélosodott nemzeti karaktert félreismerik, vagy ellenségei a nemzetnek.

Szent István életét és munkásságát a magyar történetírás számos változatban feldolgozta. A korabeli krónikák és a kor történészeinek igen gyér jegyzetei mellett az egyes történészek szubjektív látásmódja nagymértékben hozzájárult, hogy a nagy király alakját sokféle beállításban, és nem utolsósorban a kor politikai irányzatának megfelelő képben ábrázolja. Mivel nem vagyok történész, maradok az általánosan elismert tényeknél.

Árpád, a honalapító egyik fia volt Zsolt (Solt), ennek fia Taksony, és ennek fia Géza fejedelem, az első magyar történelmi személyiség, aki az országot a nyugati kultúrához, a Nyugaton már fejlettebb társadalmi értékrendhez akarta kapcsolni. Megkezdett munkáját fia, Szent István fejezte be. Géza első felesége, Sarolta, lánya Gyulának, az ország keleti, az erdélyi részek fejedelmének, az ősmagyar ranglistán az ország második méltóságának. A krónika szerint Gyula már 953-ban Konstantinápolyban megkeresztelkedett és egy Hierotheoszt nevű szerzetest hozott magával, mint térítő püspököt. Sarolta már keresztény volt, amikor Géza feleségül vette és házasságukból születik Vajk, a későbbi István. Születése pontos időpontjáról igen sok vita folyt, én a legismertebb magyar történészek álláspontját követve a 969-es évszámot jelöltem Vajk születési évének.

Az első térítő szerzetesek 972-ben érkeztek Magyarországra I. Nagy Ottó és a passaui püspök Piligrim kezdeményezésére. Valószínű, hogy Géza és Vajk megkeresztelését a szent galleni szerzetes Brunó (Orunwart) hajtotta végre, de a passaui befolyást bizonyítja, hogy Vajk a keresztségben Passau védőszentjének, Istvánnak a nevét kapta.

A kezdeti sikeres térítés elsősorban a nyugat-magyarországi területekre szorítkozott, ahol rövid időn belül sok ezer magyar tért át Krisztus hitére. A lelkekben azonban még sokáig a régi hit, a régi pogány szokások tisztelete élt, és ez erősebb volt, mint az új tanítás becsűje.  Maga a fejedelem, Géza is inkább pogány maradt, mint keresztény, megtérésének indítóoka elsősorban a jövőbe látó politikus belátása volt. Ahogy saját szavait idézték: – Elég gazdag vagyok, hogy két Istent imádhassak.Géza 973-ban 12 tagú magyar küldöttséget küldött az akkor már idős Ottó császárhoz, a Lech mezei győzőhöz. A német Quedlinburgban a császár fogadásán a magyarokon kívül cseh és lengyel hercegek, bizánci, bolgár, orosz és római követek is jelen voltak, fél Európa hódolt a német uralkodó előtt. Ettől kezdve befejezettnek látszott a majdnem hét évtizedes német–magyar ellenségeskedés és megnyílt az út a magyarok keresztény hitre való megtérítésének. A második fontos lépés Géza diplomáciai elgondolása, István fiának Gizella bajor hercegnővel kötött házassága.

A bajor hercegi család, Arnulf herceg óta, hagyományos baráti viszonyban állt a magyarokkal, és ennek a családnak volt leszármazottja Gizella hercegnő, Civakodó Henrik lánya és II. Henrik későbbi német császár nővére. Gizellát először apácának szánták, de a magyarok házassági ajánlatára ettől a szándéktól elálltak. A házasságot valószínű, hogy 995-ben tartották, nem tudni pontosan, hol, bár egyes feljegyzések a bajorországi Scheyern-ra, a bajor hercegi család egy régi várára utalnak. Az esketést Adalbert prágai püspök vezette volna le. Gizella nagyszámú bajor kísérettel érkezett Magyarországra és ezeknek leszármazottjai a későbbi időkben is Magyarországon maradtak. 

Géza halála után a fejedelmi trónt fia, István örökli és ezzel a magyarság életében egy teljesen új korszak kezdődik. A régi rend hívei, akik a pogány szokásoknak megfelelően nem a fiú örököst, hanem a legidősebb férfi rokont tekintik törvényes örökösnek hamarosan fellázadtak, így István mindjárt a kezdet kezdetén komoly és nehéz feladatokat kellett megoldjon. Még atyja által az országba hozott és Gizella kíséretéhez tartozó bajor, sváb lovagok haderejének segítségével Istvánnak sikerült legyőznie a pogány lázadókat. Koppányt, a lázadó vezért, vérrokonát felnégyelteti. Az első győzelmet kivívta a fiatal fejedelem, de az igazi harc csak most következett.

A régi pogány társadalmi rend átalakítása, a keresztény hit megerősítése, Magyarország önálló állammá formálása és függetlenítése a bizánci, illetve a Német-római Császárság befolyásától, és még sok más nemzetet erősítő intézkedései tették igazán naggyá első királyunkat. II. Szilveszter pápától koronát kapott időszámításunk 1000. évében, Isten kegyelméből megkoronázzák és ezzel Magyarország belépett az európai keresztény nemzetek sorába.

Élete telve volt küzdelemmel, harccal, de erős akarata és rendíthetetlen keresztény hite mindig megsegítették. Életének legnagyobb gyásza volt szeretett fiának, Imre hercegnek az elvesztése, aki 1031-ben egy vadászaton életét vesztette. Szent István 1038-ban halt meg fiúörökös nélkül, és ez további politikai problémákat jelentett a következő nemzedéknek.

A nagy király nevét és érdemét máig tiszteljük, napját törvénybe iktattuk és nemzeti ünneppé tettük. A Szent István-i eszmének, bármi  is történjen Magyarországgal, velünk kell maradnia és el kell kísérnie azon az új úton, melyet a sors kijelölt számunkra a keresztény nemzetek Európájában.

 

 

Részlet Hollai Hehs Ottó 2004-ben, Aradon megjelent könyvéből (Szent Istvántól Polgár Juditig – A magyar szellem 101 kiválósága) 

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Hozzászólt: másként / Szerda, 2014. augusztus 20., 19.46 Válaszoljál rá!

Néhány megjegyzés:
1. Az Árpád-kori sírok szinte mindegyikében mellkeresztet találtak (és találnak ma is). Talán mégsem voltak annyira pogányok a magyarok, mint ahogyan ennek tudatát ma ránk akarnák erőszakolni?
2. Bármely krisztusi kereszténység - szeretetvallás - nem pogányság!
3. A pápai államnak semmit köze nem volt a Szent Koronához (azt a magas szintű kézművességet ott nem is ismerték). A pápai állam később soha nem is tartott igényt a Szent Koronára, még 1978-ban sem. Annál inkább a Habsburgok.
4. A vatikáni levéltárban semmi nyoma sincs a korona küldésnek, erről nem tudnak. Akkor miként adhatta a pápa a Szent Koronát?
5. (A kérdéskör jobb megértéseképpen lássuk csak a következő analógiát: ha románul azt mondjuk, hogy "am dat un telefon", az magyarul talán azt jelentené (?), hogy adtam egy telefon-KÉSZÜLÉKET? - Ugye, hogy nem! Amit így ad a román (telefont), az nem tárgy, hanem cselekedet (telefonálás).
6. Eképpen a pápa is egykoron "koronát és áldást" küldött, ami mai nyelven azt jelenti, hogy beleegyezik a királyválasztásba, megerősíti a királyt! (Máskülönben a korona egyben tövényt is jelent.)
Amúgy, ez az egész forrás-könyv zagyvaságokkal lehet tele, ha részleteiben ennyire megmutatkoznak ennek jelei. Amiként Polgár Judit sem éppen az a szentistváni nagyság, hogy egymás mellett lenne a helyük. Egyazon könyv-címlapon emlegetni őket enyhén szólva is nagy túlzás.

Hozzászólt: Kobo Fisher / Szerda, 2014. augusztus 20., 17.20 Válaszoljál rá!

Szerintem a történelmi elemzéseket és a személyiségek értékelését hagyjuk meg a történészeknek. Tudja, azok a fura fickók, akik öt éves egyetemet végeznek, mesteriznek esetleg doktorálnak is a témában, miközben a fél életüket a forráskutatásnak szentelik.
Az ilyen romantikus mesénken már túllépett a tudomány.

Hozzászólt: vetezol / Szerda, 2014. augusztus 20., 13.34 Válaszoljál rá!

N

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu