Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Kedd, 2020. szeptember 29., 12.27

Sziszi elment

Írta: (onlinejelen)
2020. augusztus 06., 08.56 Csütörtök

Mikor meghallottam, hogy elhunyt, azt mondtam magamban, oh, de jó volna, ha még egyszer hallanám kedves dadogását. Milyen furcsa, hogy az ember ilyenkor ilyen dolgokra emlékszik vissza. Talán a Sziszi becenév is így ragadt rá, mert annak idején a suliban, ha a nevét kérdeztek, így kezdte: én Szi-szi-lágyi György vagyok.

Igen, Szilágyi György, nekünk mindig is Sziszi, nincs többé. Ha felszólították felelni, azt mi nagyon szerettük, mert időhúzás volt, a felelés sokáig tartott. A tanárok türelmesek voltak, nem volt siettetés, Sziszi nyugodtan elmondhatta a maga módján mondókáját, aztán ha a tanár mégis megunta (Ülj le fiam, ennyi elég – mondta), Sziszi megkönnyebbülve befejezte. Emlékszem, egyszer tanítás után együtt mentünk haza. Sziszi mesélt valamit az úton, és én hírtelen felfigyeltem és megkérdeztem: Te, mondd csak, az utcán nem dadogsz, csak a felelésnél? Egy picit elgondolkozott, majd válaszolt: I-iga-zad van, csak ha i-i-zgulok. Egy orvos mondta, hogy az egész idegalapon van, amikor felelek, tényleg izgulok, és… de azért már meg is szoktam, tu-tu-dod könnyebb dadogva felelni, ugye érted? – mondta hamiskásan.

Hát persze, hogy értettem, és szerettem is Sziszit, nagyon jóban voltunk. Aztán sokáig nem láttuk egymást. Ő elvégezte az egyetemet, agrármérnök lett, sokáig Pécskán dolgozott, munkahelyén megbecsülték, kétszer nősült, első házasságából született fia Budapesten él és dolgozik.

Mikor hosszú évek után ismét találkoztunk, már szó sem volt dadogásról. Illetve, néha, nagyon ritkán, ha valami izgalmas dologról, szép hölgyekről, vagy politikáról esett szó, Sziszi egyszer csak elkezdte: Te, te tu-tu-tudod… Csak ne izgasd fel magad – mondtam ilyenkor, és Ő nevetve és folyékonyan folytatta.

Igazi társaságbeli ember volt, szerette az embereket, szeretett barátkozni, összeülni másokkal, beszélgetni, és nagyokat nevetni. Jó humorérzéke volt, Sziszi nem fogyott ki a viccekből. Igazi magyar volt, ragaszkodott nemzetéhez, identitásához, és ezt nem is titkolta. Küldte nekem az érdekes politikai híreket a világhálón, és én hálás voltam, még ha már ismertem is az anyagot. Minden találkozónkon ott volt, az utolsóról, a 65.-ről hiányzott. Ottókám, fáj a lábam, most nem tudok jönni – mondta telefonon. 

Sziszi, nagyon fogsz hiányozni, ha Aradon jártam, mindig örömmel találkoztunk, összegyűjtöttük  a  többieket is, és sokat-sokat beszélgettünk.

Arad kicsiny magyar társadalma, egy nagyon kedves, és értékes emberrel lett szegényebb.

Bocsáss meg, Sziszi, hogy pletykáltam Rólad, igazán minden szívből jött, ha olvasnád soraimat, biztosan nagyot nevetnénk, visszaemlékezve régi, boldog fiatalságunkra.

Az öreg barátok nem felejtenek el…

 

H. O.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu