Tisztújítás és újabb célok a Hunyad Megyei Értéktár-bizottságban

2019. július 31. 12:36 (szerda) /
Eredményes tevékenységet vehetett számba július 29-i ülésén a Hunyad Megyei Magyar Értéktár-bizottság, mely újabb konkrét célkitűzéseket is megfogalmazott a térség magyar értékeinek számbavétele, megőrzése, népszerűsítése céljából. A Winkler Gyula EP-képviselő, Hunyad megyei RMDSZ-elnök vezette ülés első napirendi pontjaként tisztújításra került sor. Dr. András József professzor a bizottság leköszönő elnökeként röviden értékelte az elmúlt három esztendő tevékenységét, megköszönve mindazok munkáját, akik hozzájárultak a HMEB eddigi megvalósításaihoz. Külön kiemelte az idén megjelent könyvet, mely a Hunyad Megyei Magyar Értéktár első köteteként a megye 52 kiemelkedő értékét foglalja magába. Dr. András József professzor elmondta, hogy szakmai tudását a megye ipartörténetének feldolgozásában szeretné kamatoztatni. A továbbiakban Gáspár-Barra Rékát, az említett kötet szerkesztőjét javasolta a HMEB elnöki tisztségére. A bizottság jelen lévő tagjai egyöntetűen elfogadták a javaslatot.Gáspár-Barra Réka frissen megválasztott elnökként megköszönve a bizottság bizalmát, illetve a kötet megírásában, megjelentetésében nyújtott támogatást, a közeljövő feladatairól beszélt.Winkler Gyula EP-képviselő szintén nagyra értékelte a bizottság, illetve a kötet szerzőinek munkáját. – Ez a kötet rámutat arra, hogy a múltból jövőt is lehet és kell építeni Hunyad megye földjén. E könyv száz százalékban Hunyad megyei termék, amelyet Hunyad megyei értékekről Hunyad megyei szerzők írtak, és Hunyad megyei kiadó gondozásában látott napvilágot. Természetesen tágabb körű, hazai és magyarországi támogatással – értékelt a képviselő, kiemelve, hogy Kárpát-medencei viszonylatban ez az első ilyen jellegű kiadvány, mely egy megye múlt- és jelenbeli magyar értékeit foglalja össze.  A továbbiakban a bizottság alelnöki tisztségére javasolta dr. András József professzort, aki Hunyad megye ipartörténetének feldolgozására kapott megbízást. A tagság egyöntetűen megerősítette a javaslatot: dr. András József professzor lett a HMEB alelnöke.Az ülés második napirendi pontjaként került sor a következő időszak teendőinek megjelölésére. Említésre került az RMDSZ Hunyad Megyei Szervezete által kezdeményezett Lozsád 2020 revitalizációs terv, melyben fontos szerepet kap a 700 éves falu értékeinek számbavétele. Az erről szóló kötet megszerkesztésén Kun-Gazda Gergely dolgozik.A bizottság döntött arról, hogy az említett kötetben szereplő értékeket a következő időszakban felterjeszti a Magyar Értéktár-bizottság elé annak érdekében, hogy felvételt nyerjenek az erdélyi, illetve országos értéktárba.Döntés született továbbá arról, hogy a Hunyad megyei magyar értékek számbavétele folytatódik és leírásuk nyomtatott formában újabb kötet(ek)ben kerül kiadásra. Ezért a HMEB elnöke felkéréssel fordul a bizottság valamennyi tagjához, hogy 2019 szeptemberének végéig írják össze azokat az értékeket, melyeket méltónak tartanak a Hunyad Megyei Magyar Értéktárba való felvételre. A javaslatokat az idei ősz folyamán összesítik.
SK

Hozzászólások