Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Szombat, 2020. augusztus 08., 09.21

Újabb ballábas síszezon a Párengen

Írta: Gáspár-Barra Réka
2013. december 10., 19.55 Kedd / Hunyad

Az idei síszezon is ballábbal indul a Párengen. Miután a politikai hercehurcák miatt teljesen leálltak a 67 ezer euróból megépítendő síparadicsom munkálatai, néhány napja a petrozsényi önkormányzatnak szembesülnie kellett azzal, hogy a régi, kopott és nem túl biztonságosnak mondott libegőt sincs ki üzemeltesse.  

Így hiába ragyog a Párengen fél méternél vastagabb hótakaró, előfordulhat, hogy egyszerűen nem lesz mivel megközelíteni a síkomplexumot.

Az Elena Udrea nevéhez fűződő párengi fejlesztési terv 2009-ben a szaktárca által támogatandó turisztikai óriásbefektetésként körvonalazódott. Csakhogy időközben megfordult a politikai széljárás, s a tervezett 17 modern sípályából, hóágyúkat ellátó mesterséges tóból, a gyermekvárosból, közművesítésből, illetve a telegondolából jóformán semmi sem lett. Azaz minimális előkészületi munkák megtörténtek és a petrozsényi önkormányzat az elmúlt télen úgy látta, legalább ezeket konzerválni kellene, míg a politikai konjunktúra újra rámosolyog a Páreng-hegységre. Kézenfekvőnek tűnt, hogy a félkész munkálatok karbantartását, megőrzését a párengi fejlesztést végző Kranz Eurocenter cégre bízzák. Ennek érdekében a petrozsényi önkormányzat idén januárban meg is kötötte a partnerségi szerződést az osztrák cég piteşti-i kirendeltségével. A szerződés értelmében a Kranz Eurocenterre hárult a meglévő építmények konzerválása, az egyetlen működő berendezésként számon tartott libegő adminisztrálása, illetve a fejlesztési munkálatok folytatása. Mivel azonban utóbbira két esztendeje egy fityinget sem utalt ki a  kormány, az osztrák cég piteşti-i alkalmazottai természetesen egy követ sem tettek arrébb az idei év folyamán. December első napjaiban pedig a cég vezetősége bejelentette, hogy felmondja a petrozsényi önkormányzattal kötött kétéves szerződést. Az ügy előzményeihez tartozik, hogy a Kranz Eurocenterre bízott párengi infrastruktúrát felügyelő 16 alkalmazott státusát már hónapok óta homály fedi. Nem tudni, hogy pontosan kinek az alkalmazásában vannak és kitől is kellene kérniük az egyre nagyobb tételű elmaradt fizetést.

Jelen pillanatban már az sem világos, hogy a Kranz Eurocenterrel kötött szerződés felbomlása óta ki és miből működteti mégis a libegőt. Merthogy a felvonó működik, állítólag az önkormányzat és a párengi alkalmazottak között kötött szóbeli egyezség alapján. Pénteken a petrozsényi tanács hirtelen összehívott megbeszélésen próbált megoldást találni a helyzetre. Az ügy rendezésének egyetlen módját pedig abban látták, hogy a párengi libegőt a polgármesteri hivatal fennhatósága alatt működő vásári adminisztráció vegye át. S bár semmi kedvezőbb megoldás sem körvonalazódott, a végső döntést e hétre halasztotta a petrozsényi tanács.  

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu