„Vannak értékeink és értékes embereink, akikben van szellemi erő az alkotáshoz”

Írta:
2022. szeptember 28. 17:53 (szerda) /

A VII. Temesvári Magyar Napokon első ízben találkozott a helyi írók egy nagyobb közössége az olvasókkal, érdeklődőkkel. A Szabadság téren felállított könyvsátorban tizenegy temesvári magyar tollforgató volt jelen, akik megosztották gondolataikat a közönséggel, dedikálták könyveiket, elbeszélgettek az érdeklődőkkel.

A könyvsátorban megtartott író-olvasó találkozón részt vett Illés Mihály, Bodó Barna, Fikl Klára, Balázs István László, Magyari Sára, Farkas Ráduly Melánia, Eszteró István, Szekernyés János, Andrásy József, Graur János, Szekernyés Irén, a rendezvény moderátora és Tamás Péter tiszteletbeli konzul, a Temesvári Magyar Napok alapítója. A hagyományteremtőnek szánt találkozó eseményeit Szekernyés Irén foglalta össze a Nyugati Jelen olvasói számára:

„Első ízben szerveztünk ilyen jellegű könyvsátrat, az volt a cél, hogy a temesvári írókat együtt mutassuk be, és könyveikből néhányat az érdeklődők rendelkezésére bocsássunk, akik megvásárolhatták és dedikáltathatták azokat. A találkozó úgy zajlott, hogy én, mint moderátor minden írót nagyon röviden bemutattam, műveiből néhányat, értékeit kiemelve, illetve betöltött szerepét a temesvári irodalmi életben, majd utána mindenkihez intéztem egy-egy kérdést, amit a művei és a tevékenysége alapján úgy éreztem, hogy fontos és az érdeklődők is szívesen hallgatják. Bennem nagyon jó érzést hagyott ez a beszélgetés, mert nagyon sok okos gondolat hangzott el. Valóban bebizonyosodott, amit reméltem, hogy vannak értékeink és értékes emberek, akikben van szellemi erő az alkotáshoz.  Olyan könyveket tettek le az asztalra, amelyek Temesvár szempontjából fontosak, de nem csak temesváriaknak szólnak, bárki olvashatja őket, mert gondolom, hogy érdekesnek tartják őket. Volt az anyanyelv tisztaságát őrző nyelvművelő írás, volt olyan író, aki műszaki területről érkezett, mint Illés Mihály, akinek nagyon érdekes a könyve, amelyben a temesvári villamosozás 150 évét foglalja össze olyan módon, hogy az átlagembernek is érdekes legyen, annak is, aki nem járatos a műszaki nyelvben. Volt köztük induló író, mint Andrási József, akinek eddig két kötete jelent meg és eljött Fikl Klára, aki az utóbbi időben nem nagyon mutatkozott nyilvánosan. Sok mindenről beszéltünk, de az egésznek a központjában a könyv volt, a könyvnek mi a célja és értelme a jelenben és a jövőben. Az első visszajelzés, amit hallottam, hogy nagyon jó volt, nagyon színvonalas volt ez a beszélgetés a temesvári írókkal” – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Szekernyés Irén.

Fikl Klára hosszú évek után először jelentkezett újra az írók körében.Mint mondta, öröm volt számára személyesen találkozni a fiatal írókkal,akiknek a munkásságát mindig figyelemmel kíséri. A többkötetes írónőtspontán módon nem a mediátor, hanem Bodó Barna mutatta be, mivel Talpon maradni című kötetét ő szerkesztette és méltatta pár szóban.

A Megyei Művelődési Központban (Ferencesek udvara) került sor Balázs István Temesvár régen és ma című könyvének temesvári bemutatójára. A sokoldalú szerzővel Fodor Enikő tanárnő, idegenvezető kolléga beszélgetett a legújabb könyvéről. Balázs István mesélt arról, hogy honnan született a könyv megírásának az ötlete, milyen volt a munkafolyamat, és mivel befolyásolta az író idegenvezetői múltja a könyv megírását. Az utikalauzban megjelennek érdekességek Temesvár városnegyedeiről, és megjelennek olyan műemlékek is, amelyeket ma már nem láthatunk élőben. A könyvbemutató során egy képkiállítást is megtekinthettünk Temesvár jelentős épületeiről, amelyek Molnár Géza fotós munkái és a Temesvár régen és ma könyvet illusztrálják.

 (Pataki-fotók)

Hozzászólások