Várja a feladatlistát az Erdélyből elszármazott magyarok képviselőjelöltje

Írta:
2020. november 25. 17:24 (szerda) /

Számít az Erdélyből elszármazott magyarok szavazataira Hegedüs Csilla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselőjelöltje, és várja tőlük a megoldandó feladatok listáját.

 

A Románia határain kívüli választókerület RMDSZ-es jelöltlistáját vezető politikus keddi kolozsvári sajtótájékoztatóján beszélt terveiről. Elmondta: a koronavírus-járvány megjelenése óta fokozottan szembesül azzal, hogy nincs igazi intézményes kommunikáció a külföldre távozottak és az itthoniak között. Az elszármazottaknak számtalan ügyet kell intézniük Romániában, és nem kapják meg a megfelelő tájékoztatást. Úgy vélte: reális igény van arra, hogy létrejöjjön egy híd az itthon élők és az elszármazottak között. Képviselőként többek között e hidat próbálná építeni.

Hegedüs Csilla elmondta: a határon túli szavazókörzetben négy évvel ezelőtt mintegy százezren szavaztak. A körzetből négy képviselő és két szenátor szerezhet mandátumot. Az idei választásokra megteremtették a levélszavazás lehetőségét is, de a határidő előtt, csak mintegy 30 ezren regisztráltak a levélszavazásra. Hozzátette: a külügyminisztérium oldalán elérhető adatok szerint a Románia határain kívüli 748 szavazóhelyiség közül hét lesz Magyarországon. Ezek közül kettő-kettő a budapesti nagykövetségen és kulturális intézetben, egy-egy Gyulán és Szegeden a főkonzulátuson, valamint egy Biharkeresztesen. Valamennyi helyszínen december 5-én és 6-án 7 és 21 óra között lehet szavazni.

Kijelentette: a külföldi szavazóhelyiségekben a külföldi állandó vagy ideiglenes lakcímmel rendelkező román állampolgárok szavazhatnak, akik rendelkeznek valamilyen román okmánnyal. Hozzátette: a március óta lejárt okmányokat is elfogadják. Ezek érvényességét ugyanis meghosszabbította a román kormány tekintettel arra, hogy a járványügyi korlátozások miatt akadályokba ütközött az okmánycsere.

Hegedüs Csilla – aki az RMDSZ kultúráért felelős alelnöki, illetve szóvivői tisztségét is betölti – az MTI kérdésére elismerte: alig érzékelhető a választási kampányhangulat Romániában. Ez szerinte azt eredményezi, hogy nagyobb szerepet kap a mozgósítás a választások során. Ha az RMDSZ-nek jól sikerül a mozgósítás, megtörténhet, hogy a magyarság a számarányát meghaladó képviseletet juttat a román parlamentbe, ha viszont nem sikerül mozgósítani a magyar választókat, megtörténhet, hogy a szövetség nem lépi át az ötszázalékos parlamenti küszöböt.

A politikus a sajtótájékoztatón egy általa kidolgozott törvénytervezetet is ismertetett, amely a kreatív és kulturális iparág támogatását szolgálná. Ha a tervezetből törvény lesz, az e tevékenységi körű céget bejegyző 35 évnél fiatalabbak ötvenezer eurós indulótőkére pályázhatnának. A kreatív cégeknek két évig nem kellene profitadót fizetniük, ha éves forgalmuk nem éri el a százezer eurót, a kreatív iparban dolgozó 26 év alatti fiataloknak pedig nem kellene személyi jövedelemadót fizetniük.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások